Hírhozó, 2012 (22. évfolyam, 1-16. szám)

2012-12-07 / 15. szám

KORMÁNYZAT Közmeghallgatást tartott az önkormányzat A? út- és járdaépítések, a rendőrség munkája és az erős járműforgalom voltak a fő témák Rákosmente Önkormányzata közmeghallgatást tartott a Vigyázó Sándor Művelődési Házban november 29- én. Az előre leadott, vagy a helyszínen feltett kérdé­sekre Riz Levente polgármester, Fohsz Tivadar és Hor­váth Tamás alpolgármesterek, illetve dr. Rúzsa Ágnes jegyző válaszoltak. A közmeghallgatáson részt vettek a képviselő-testület tagjai, a hivatal ágazati irodave­zetői, a rendvédelmi szervek képviseletében Krammer György rendőrkapitány és Ribai László, a kerületi Tűz- őrség parancsnoka. Bevezetőjében Riz Levente elsőként arról beszélt: a ta­valyi közmeghallgatás óta Rákosmente külső körül­ményei nem változtak. A gazdasági válság miatt ma is recesszióban van egész Európa, amelynek hatásai Magyarországon is erőtel­jesen érvényesülnek. A helyi önkormányzatokat alapvetően két dolog sújtja hazánkban: a gazdasági nö­vekedés hiánya és az állam- adósság. A gazdasági növe­kedés hiánya miatt csökken az állam bevétele, így keve­sebb pénzt tud szétosztani az önkormányzatok között. Ezt tetézi az államadósság magas szintje, amely mi­att minden évben nagyon súlyos összegeket kell tör­lesztenie Magyarországnak. Ilyen problémák közepette az önkormányzatoknak is kevesebb jut, csökken az elosztható jövedelem, amit a települések működtetés­re, fejlesztésre fordíthat­nak. A helyzetre válaszként Rákosmente Önkormány­zata az elmúlt két évben folyamatosan csökkentet­te működési költségeit, átalakította intézmény- rendszerét, takarékossági intézkedéseket hozott és megpróbált új bevéte­li forrásokról gondoskodni. 2010-ben lefaragták a kép- viselá-testület kiadásait, 12 helyett csak 4 bizottság alakult, a korábbi három tanácsnok helyett most egy sincs, három alpolgármester helyett csak két fő dolgozik ebben a munkakörben, va­lamint több mint 40 fővel csökkent a Polgármesteri Hivatal dolgozóinak létszá­ma. Átalakították a műve­lődési, oktatási és szociális intézményrendszert, amely így olcsóbb, fenntartható. A bevételek növelése érde­kében az embereket sarcoló lakossági kommunális adó és ebadó bevezetése helyett inkább a multikat adóztat­ták, bevezették a repülőtéri telekadót. A fejlesztések tekinte­tében 2012-ben is tudták folytatni a munkát, amely­nek hátterében főként az elnyert uniós támoga­tások álltak. A KMOP­5.1 .l/C-09'2f-2011-0002 kódszámú „Szociális célú városrehabilitáció Rákos­mentén” című európai uniós pályázat keretében befejeződött a Vigyázó Sán­dor Művelődési Ház teljes rekonstrukciója, megvaló­sult a Csicsergő Óvoda és a Gólyafészek Bölcsőde aka­dálymentesítése, mindhá­rom intézmény energetikai korszerűsítése. Folytatódik a kerületi orvosi rendelők korszerűsítési programja, en­nek köszönhetően megújult a Baross utcai, a Ferihegyi úti családorvosi rendelő és hamarosan befejeződik a Csongrád utcai gyermekor­vosi rendelő belső terének felújítása, előkészítés alatt áll Rákoscsaba-újtelep ren­delőjének korszerűsítése. Az ősz folyamán jelen­tős járdaépítési programot valósítottak meg, összesen húsz utcában volt járdafel­újítás több mint 1,3 kilomé­ter hosszúságban. A Ferihe­gyi út meghosszabbításának ügyében is fontos előrelépés történt, végéhez közeledik a kisajátítási folyamat, amely­nek során több száz tulajdo­nossal sikerült megállapod­ni az elmúlt hónapokban. Az útépítési terület hama­rosan az önkormányzat bir­tokába kerül, a tervekre így megkapják a jogerős enge­délyt. A szükséges pénzügyi forrást országgyűlési képvi­selői módosító indítványai­val Riz Levente biztosította: a beruházást ennek megfe­8 HÍRHOZÓ

Next

/
Thumbnails
Contents