Hírhozó, 2012 (22. évfolyam, 1-16. szám)
2012-11-23 / 14. szám
OKTATÁS Suliborze az Újlakban A korábbi évek sikereit megismételve több mint negyven humán, egyházi és szakmai alapú középfokú, illetve szakiskola részvételével rendezett Sulibörzét az Újlak utcai Általános iskola október 18-án. Az ötödik alkalommal jelentkező továbbtanulási seregszemle megnyitóján Dunai Mónika önkormányzati képviselő mondott beszédet. A szülői kísérettel érkező gyerekeknek a kerületi iskolák mellett bemutatkozott többek között a Corvin Mátyás Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola, a Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola, a Karinthy Frigyes Gimnázium, a Jelky András Iparművészeti Szakközépiskola, a Sztehlo Gábor Evangélikus Gimnázium, a Sylvester János Református Gimnázium, a Szerb Antal Gimnázium és a Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola. A standoknál az iskolák tanárai, diákjai adtak felvilágosítást a felvételi eljárás menetéről, a majdani elhelyezkedési, illetve továbbtanulási esélyekről, iskolájuk mindennapi életéről és egyéb felmerülő kérdésekről. Dunai Mónika a Hírhozónak elmondta, rendkívül büszke arra, hogy az Újlak utcai iskola Sulibörzéje az elmúlt évek során a főváros egyik legrangosabb továbbtanulási eseményévé nőtte ki magát. A széles skálát felvonultató rendezvény különlegessége, hogy itt szívesen várják a hetedik osztályos tanulókat is. A rendezők nyilván arr.a gondoltak, hogy ők is célirányosabban tudnak a középiskolai kínálatból válogatni, valamint fel tudják mérni, hogy a kiválasztott középiskolába való bekerüléshez milyen eredményeket kell hetedik év végén, valamint nyolcadik félévében produkálniuk. Szimpatikus az iskolák hozzáállása is, hiszen azon túl, hogy a Sulibörzén kiállítják eredményeiket és előadást tartanak az érdeklődő hetedik, nyolcadik osztályos tanulóknak és szüleiknek az intézményükben folyó oktató-nevelő munkáról, lehetőséget biztosítanak a leendő diákok számára - még döntés előtt -, hogy órákra „beülve” belekóstolhassanak az iskola életébe is. Kili Tamás JSS A hársfa virága Az 1956-os forradalom és szabadságharc érintettjeként, azzal a céllal állok itt Önök előtt, hogy megosszam személyes történetemet az 1956-os forradalomról és az azt követő megtorlás iszonyú gyakorlatáról - kezdte rendhagyó történelem, egyben irodalom óráját H. Bodó József, A hársfa virága szépirodalmi családregény írója a Pál Apostol Katolikus Általános Iskola és Gimnázium könyvtárában, az október 23-ai megemlékezés délelőttjén, ahol a gimnázium diákjai vettek részt a szerző és felesége felolvasásán. A hársfa virága című könyv nem csupán az ötvenhatos szabadságharcot, annak bukását, megtorlását, de az első világháború és napjaink közötti időszakot is korabeli dokumentumokkal, bírósági papírokkal, újságcikkekkel, fényképekkel bizonyítottan ábrázolja, személyes érintettségén keresztül. A korabeli szereplők jellemábrázolásán keresztül talán megérthetjük Magyarország kettéosz- tottságának múltban gyökerező okait. H. Bodó József regényét elsősorban a fiataloknak ajánlotta, remélve, hogy a könyv elolvasása után osztoznak abban a szerzővel, hogy a pokol legmélyebb bugyraiból is van kiút. A könyvbemutatón részt vett Virág Mihály önkormányzati képviselő. Szakács Zsuzsa a u d i o v á r y HALLÁSGONDOZÓ • ingyenes • hallásvizsgálat * orvosi tanácsadás • utógondozás • hallókészülékek tb-támogatással • digitális hallókészülékek illesztése, szervizelése • fülillesztékek, zajvédők, uszodai füldugók készítése • energiaforrás (elemek) Audiováry Kft. »1173 Budapest, Pesti út 20/4. +36 1 25§ 7749 • +36 30 280 7101 Ajánlataink 2012. október 1-31-ig, ezen belül a készlet erejéig érvényesek! RÁKOSKERESZTÚR, XVII., Pesti út 237. (Home Center) Tel.: 253-82-62 Nyitva tartás: H-P: 9-19, Sz-V: 9-14 www.diego.hu 2012. november 23. 17