Hírhozó, 2012 (22. évfolyam, 1-16. szám)
2012-11-23 / 14. szám
KULTÚRA 30 éves a Mozgássérültek Egyesülete Gálaműsorral ünnepelte fennállásának 30. évfor- dulóját a Mozgássérültek Budapesti Egyesületének XVII. kerületi Szervezete a Vigyázó Sándor Művelődési Házban október 19-én. A rendezvényen részt vett Riz Levente polgármester, országgyűlési képviselő, dr. Fenke Ferenc és Lukóczki Károly önkormányzati képviselő is. Farkas Terézia, az egyesület elnöke köszöntötte az egyesület tagjait, hozzátartozóikat, majd Riz Levente szólt a 300 fős publikumhoz. Beszédében rámutatott: egy közösség erejét az mutatja meg igazán, hogyan képes gondoskodni rászoruló embertársairól. Ebben vállal óriási szerepet a jubiláló szervezet. Az önkormányzat pedig a maga eszközeivel igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy a mozgásban korlátozottak hétköznapi gondjait enyhítse. Rákosmente Önkormányzata az elmúl 4-5 évben közel félmilliárd forintot fordított erre a célra, többek között az út- és járdaszegélyek lesüllyesztésével, rámpák, felvonók építésével. A beruházások során akadálymentessé vált számos óvoda, bölcsőde, a Garzonházak, a Polgármesteri Hivatal, a Virágoskert Értelmi Fogyatékosok Otthona és a mostani rendezvénynek is otthont adó Vigyázó Sándor Művelődési Ház. Riz Levente végezetül megköszönte a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete XVII. kerületi Szervezetének három évtizedes áldozatos munkáját, hogy támogatják a rászorulókat, erősítik, építik a rákosmentiek közösségét. A polgármester után Szöllősiné Földesi Erzsébet, a Mozgássérültek Budapesti Egyesületének elnöke méltatta a XVII. kerületi civil szervezetet, majd gálaműsorral köszöntötték az egyesület tagjait.* Közreműködött Palojtay-Érsek Ágnes dalénekes, a Rákoshegyi Rezedák Dalkör, a Kerekesszékes táncosok, a XX. kerületi nyugdíjas tánccsoport, a BM Vadvirágok énekkar, valamint Kovács András és a kerületi szervezet tagjai, Filipszkyné Baran Ilona és Farkas Viola pedig saját verseivel kedveskedett a nagyérdeműnek. Kili Tamás iEf Karinthy emlékére „Igen, ez az, amit csak így tudok nevezni, »régen van«. Idők rohanó hullámaiban mindig, mindig a keletkező múlt, emlék, valaki számára, aki még nincsen - kép, valakiről, aki már nem lesz... az eljövendő képzelet futó káprázata vagyunk csak, egy ötletének, egy szeszélyének tetszett bennünket felidézni néhány pillanatra... Ezt játszottuk aztán, »régen van«- játékot néhány percig, azon az alkonyon, nevetgélve és csodálkozva - hogy ez milyen régi, régi, régi dolog, ez a tó, ez a rozoga vitorla, ez a régi szerelmespár...” - fekete napszemüvegben, rikító neonzöld, göndör parókában, négy színész ült a Csekovszky Árpád Művelődési Ház színpadon elhelyezett székeken, hogy a fenti sorokat idézve, megkezdődjék Régen van - címmel az Ascher Oszkár Színház előadása Hegyi Norbert rendezésében. A rákoskerti amatőr társulat a 125 évvel ezelőtt született Karinthy Frigyesnek, a magyar irodalom valaha volt talán legsokoldalúbb és legszórakoztatóbb alakjának állított emléket, bemutatva komoly és könnyed gondolatait, sziporkázó szellemességű szövegeit, jeleneteit a nézők legnagyobb örömére. Szereplők: Kis Nikoletta, Kecső Andrea, Kozma Fanni, Littai Fanni, Madarász Vanda, Schubert Kati, Bella Gábor, Sugár Krisztián, Ökördy Kornél; technikus: Orosz András. Szakács Zsuzsa & HASZNÁLT ÉS ÚJ RUHÁK MINŐSÉGI GYERMEK ÉS FELNŐTT HASZNÁLT RUHÁK 1172 Bp. Napiás út 26. fashionhomekft@gmaH.com Tel.: 06-20-550-00-55 Minden használt gyerek nadrág árából -20%, minden felnőtt használt nadrág árából -50%. n NYITVA: H-P. 10.00-18.00 Szó: 8.00-13.00 A BIZTONSÁG MEGER 5 PERC SÉTÁT. ## •• * ORZOTT PARKOLÁS A PESTI UT 14. SZÁM ALATT Megbízható parkolási lehetőség, családias légkör, kényelmes megközelítés, 24 órás őrszolgálat! 26 HÍRHOZÓ