Hírhozó, 2012 (22. évfolyam, 1-16. szám)
2012-11-23 / 14. szám
pH ÖNKORMÁNYZAT Kerékpárral a Dunáig A Rákos-patak menti önkormányzatok példa értékű ösz- szefogásának köszönhetően néhány év múlva csodálatos, zöld környezetben Gödöllőtől egészen a Dunáig kerékpározhatunk a Rákos-patak mentén. A megvalósulás reményében október 26-án Együttműködés a Rákos-patak menti kerékpárút megvalósításáért címmel rendeztek fórumot a XVII. kerületi Polgármesteri Hivatalban, amelyen a patak mentén található négy agglomerációs település (Szada, Gödöllő, Isaszeg, Pécel), és négy fővárosi kerület (Rákosmente, Kőbánya, Zugló, Angyalföld) vezetői, kormányzati szakértők, illetve a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. és szakmai szervezetek képviselői vettek részt. A fórum témája a patak mentén egy közel 44 kilométer hosszú turisztikai és hivatásforgalmi kerékpárút kialakítására irányuló együttműködés. Az eseményt követő sajtótájékoztatón Riz Levente polgármester hangsúlyozta; a tervezett kerékpárúthoz számos feltételt teljesíteni kell. A legfontosabb, hogy a szükséges területek önkormányzati tulajdonba kerüljenek, elkészüljenek a szabályozási tervek és gondoskodni kell a finanszírozásról. A fórumon döntés született arról, hogy a megvalósítás érdekében az önkormányzatok együttműködési megállapodást kötnek és elfogadnak egy közös nyilatkozatot, amellyel a kormányt fogják megkeresni a támogatás érdekében. A települések pályáznak a következő uniós ciklus fejlesztési forrásaira, siker esetén a beruházás tervei 2014-re elkészülnek, a megvalósítás 2016-ban befejeződhet. György István Budapest főpolgármester-helyettese szerint hosszú története van a Rákos-patak revitalizációs terveinek, hiszen bécsi szakemberek bevonásával már 1989-től folyik ez a munka. A mostani kezdeményezés reális lehetőséget ad arra, hogy a fővárost kelet-nyugat irányban átszelve a Dunától egészen a Gödöllői- dombságig kiépüljön egy ökoturisztikai jelentőségű zöldfolyosó. Rákosmente már kijelölte a követendő utat, az utóbbi két évben több mint 11 kilométer hosszú, összefüggő kerékpárút hálózat épült a kerületben, amelyből 3,6 kilométer a Rákos-patak medre mentén halad. - tette hozzá a főpolgármester-helyettes. A Rákos-patak közös ügyünk — hangsúlyozta Papcsák Ferenc, Zugló városvezetője. Vonzáskörzetében közel 1 millió ember él, ezt a természeti kincset mindenki számára elérhetővé kell tenni. Ezt igazolja Rákosmente példája, a patak menti kerékpár és gyalogos utat ezrek keresik fel rendszeresen. Megnyugtató az érintett települések, kerületek számára, hogy a Fővárosi Önkormányzat és a BKK is elkötelezte magát a projekt mellett. Azt várják, hogy a kerékpárút megvalósítását a kormány a következő években kiemelt projektként emeli be az európai uniós programok közé. - mondta a polgármester. Kili Tamás £$ November 29-én Közmeghallgatás Tisztelt Rákosmenti Polgárok! Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. november 29-én, csütörtökön 18.00 órakor a Vigyázó Sándor Művelődési Ház fórumtermében (1173 Budapest Pesti út 113.) KÖZMEGHALLGATÁST tart. Minden érdeklődő rákosmenti polgárt szeretettel várunk! Számítunk véleményükre, javaslataikra. Kérdéseiket feltehetik a helyszínen, e-mailben a kozmeghallgatas@rakosmente.hu címen, valamint postán is elküldhetik a 1 173 Budapest, Pesti út 165. címre az alábbi űrlapon: NÉV:................................................................................................................ LAKCÍM: .......................................................................................................... TELEFON, E-AAAIL: .............. ......... TÉMA: ............................................... KÖZÉRDEKŰ KÉRDÉS: ................. Üdvözlettel: Riz Levente polgármester Ingyenes szolgáltatások a Fidesz irodájában Jogsegély Veresné Dr. Hole Ágnes november 27-én (kedd) 18-19 óráig * Építésügyi szaktanácsadás Krupártszki Teréz minden hónap első' keddje 18-19 óráig csak XVII. kerületiek számára. E-mail: krupanszkit@gmail. com * Növényvédelmi tanácsadás Gál Miklós, e-mail: miklos.gal@t-online. hu * Informatikai tanácsadás Gulyás Lajos: gulyas.lajos Qvodafone.hu, 06-70-367-97-00 Irodánk: Rákoscsaba, Péceli út 106. telefon: +36-1-259-13-14 Nyitva tartás: minden héten kedd és csütörtök 16-19-áráig. wuiw.rakosmente.fidesz.hu, rakosmente@fidesz.hu t t lel/fax.: 259-0511, mobil.: 06-20-934-1257 e-mail: hirhozo.hirdetes@t-online.hu, hirhozo@t-online.hu 6 HÍRHOZÓ