Hírhozó, 2012 (22. évfolyam, 1-16. szám)
2012-11-23 / 14. szám
#5% RÁKOSM ENTE |Í|i ÖNKORMÁNYZAT ”— tette hozzá a frakcióvezető. Nótin emlékeztette arra a szocialistákat, hogy az MSZP az MSZMP jogutódja, az országban tapasztalható emlékműgyalázás pedig egy hazug történelemoktatás következménye. Hrutka Zsolt (MSZP) frakcióvezető szerint lózungok zuha- tagát hallhattuk, „22 évvel a rendszerváltás után már nem kéne címkézni olyanokat, akiknek semmi közük az előző rendszerhez”. A szocialista politikus szerint „a felsőoktatás szétverése is elég nagy probléma, nem kéne ezt közép- és általános iskolai szintre is kiterjeszteni.” Dunai meggyőződése, hogy a kerületünkben a legkisebb megrázkódtatás nélkül zajlik majd a fenntartó- váltás. A vita lezárultával elvi döntés született arról, hogy az önkormányzat 2013. január 1-től az állami intézményfenntartó központ által fenntartott köznevelési intézmények feladatainak ellátását szolgáló ingó és ingatlan vagyont továbbra is működteti, és biztosítja az ehhez szükséges személyi feltételeket (16 igen, 3 nem, 2 tartózkodás). Tájékoztató Elfogadták a Rákosmente Önkormányzata 2012. évi költségvetésének I. félévi teljesítéséről szóló tájékozatót (15 igen, 3 nem, 3 tartózkodás). A polgármester reményét fejezte ki, hogy a második félévet is hasonlóan fegyelmezett gazdálkodás jellemzi majd. Napirend után Nótin Tamás a Szabadság sugárúton található Hor- thy-emléktábla megrongálásáról ejtett szót. A képviselő a támadás mögött politikai színezetű akciót lát, amelyről vitázni lenne érdemes, nem pedig vandál cselekedeteket végrehajtani. Sokkal fontosabb lenne, ha olyan politikai aktivitás jellemezné Rákosmentét, amely a kerület érdekét szolgálja. Fenke Ferenc (KDNP) frakcióvezető szerint sokkal többről van szó annál, minthogy „egy hi- peraktív, ciocinikus ügyvéd festéket locsol egy szoborra. A minket célországnak tekintők idegesek, mert megszűnt az SZDSZ, ami húsz éven keresztül, mint egy 30 dekás sivatagi szökőpatkány, három centis farkával csóválta a 60 kilós moszkvai őrkutyát.” Dunai Mónika köszönetét fejezte ki a Rákosmente Kft.-nek, hogy rövid idő alatt rendbe hozták a táblát. Hrutka szerint a leggyengébb ember az, aki egy szobron próbál elégtételt venni. Horváth Tibor Képviselői fogadóórák POLGÁRMESTER, ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Riz Levente - Fidesz - Előzetes bejelentkezés: 253-3306, 2533398. JEGYZŐ Dr. Rúzsa Ágnes jegyző: december 10. Előzetes bejelentkezés: 1/253-3320; 253-3319. ALPOLGÁRMESTEREK Fohsz Tivadar - Fidesz - december 3. Bejelentkezni az ügyfél- szolgálati irodában lehet. * Horváth Tamás - Fidesz - november 26. Bejelentkezni az ügyfélszolgálati irodában lehet. A KÉPVISELŐ-TESTÜLET TAGJAI Dr. Bényi Zsolt - Fidesz 6. evk., a hónap utolsó csütörtökén 17-18 óra, Rákoshegyi Közösségi Ház. Dunai Mónika - Fidesz, 11. evk. - minden hónap első szerdáján 18-19 között a Rákoscsabai Közösségi Házban. Dr. Fachet Gergő - Itthon Rákosmentén Egyesület, egyeztetés alapján, tel.: 06-30-989-2625, (képviselő-testületi iroda). Dr. Fenke Ferenc - KDNP, 4. evk., minden hónap első hétfőjén a Polgármesteri Hivatal 303-as szobájában 14-15 között. Fohsz Tivadar - Fidesz, 8. evk. - a hónap 1. csütörtökén 17- 18 óráig a Rezgő utcai óvoda, a hónap 2. péntekén 1718- ig a Rákoskerti Művelődési Házban. Hatvani Zoltán - Fidesz, 9. evk., a hónap 1. keddjén 8.00-9.00-ig a Rákoskerti Művelődési Házban, a hónap 2. péntekén 17-1 8-ig a Rákoskerti Művelődési Házban, telefonon történő bejelentkezés alapján a bejelentő lakásán (mozgásában korlátozottak esetén) tel.: 06-30-944-0203. Horváth Tamás - Fidesz, 1 2. evk. - minden hónap első keddjén 1 8 órakor a Diadal úti iskolában, minden hónap első szerdáján 1 8-19 között a Rákoscsabai Közösségi Házban. Dr. Hrutka Zsolt - MSZP, minden hónap 1. hétfőjén 1 819- ig az MSZP irodában, 1 173 Bp., Kaszáló utca 45. alatt. Koszorúsné Tóth Katalin - Fidesz, 1. evk. - hónap 1. hétfőjén 1 7-1 8-ig a Hófehérke óvodában. Kovács István - Itthon Rákosmentén Egyesület - előzetes egyeztetés alapján, tel.: 06-20-569-2300. Lukoczki Károly - MSZP, minden hónap 1. hétfőjén 1 8- 19-ig az MSZP irodában, Kaszáló utca 45. alatt. Nagy Anikó - Fidesz, 7. evk. - Minden hónap negyedik hétfőjén 1 7-1 8 óráig a Családi és Társadalmi Rendezvények Házában, Csabai út 20. Lehetséges más időpontokban is előzetes bejelentkezés alapján. Tel: 06- 20-225-5396. Nótin Tamás Jobbik - előzetes telefonos egyeztetés alapján Tel: 06-70-392-1203, 1 173 Bp., Ferihegyi út 78. fsz. Dr. Piláth Károly - Fidesz, 13. evk., a hónap első keddjén 18 órakor a Diadal úti Általános Iskolában. Petrőczy Dániel - Fidesz, 3., evk. minden hónap első hétfőjén a Körösi Csorna Sándor Általános Iskola és Gimnáziumban 18-19 között. Rózsahegyi Péter - Fidesz, 14. evk., minden hónap első csütörtökén 1 8-19 óráig a Csekovszky Árpád Művelődési Házban, minden hónap harmadik szerdáján 17-18 óráig a Robogó óvodában. Ruthner György - MSZP - a hónap 1. hétfőjén 1 8-19-ig az MSZP irodában, 1173 Bp., Kaszáló utca 45. alatt. Szabó Tiborné KDNP, 5. evk. minden hónap utolsó csütörtökén 17-18 között a Rákoshegyi Közösségi Házban. Várbíró Anita Fidesz, 2. evk. - minden hónap első hétfőjén az Újlak utcai Általános Iskolában 1 8-19 között. Tel: 06-20-251-4801 Virág Mihály - Fidesz, 10. evk. - minden hónap első szerda 8-9 óráig Edző téri Fehér Akác gondozási központ, 18-19 között a Rákoscsabai Közösségi Házban. 2012. november 23. 5 [Dunai Mónika Lukoczki Károly