Hírhozó, 2012 (22. évfolyam, 1-16. szám)
2012-03-30 / 5. szám
KORNYEZETVEDELEM M Új szabályok a fővárosi szennyvízszállításban A BVK Holding Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt. (BVK) tájékoztatása szerint a szippantott szenny- víz elszállítását fővárosi közszolgáltatóként a Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi (FTSZV) Kft. és szerződött partnerei végzik. Az új rendszerben a vízfogyasztás alapján, a vízszámlával együtt kell fizetni azoknak, akiknek az ingatlanja csak részlegesen vagy egyáltalán nem csatornázott. A díj nettó 337,70 forint köbméterenként. Az első évben, azaz 2012. március 1-jétől 2013. március 1-jéig, átmeneti megoldásként lehetőség van arra, hogy a díjat az átvett folyékony hulladék mennyisége alapján állapítsák meg. Az erre vonatkozó igényt az FTSZV Kft. ügyfélszolgálati irodáin (amelyek a FŐT ÁV ügyfélszolgálati irodáin belül találhatóak) lehet személyesen jelezni, március 19-től április 13- ig. Az ügyfélszolgálati irodák címei megtalálhatóak az FTSZV Kft. honlapján (http://ftszv.hu/kapcsolat/ elerhetosegek.html). Az ügyintézéshez az alábbi dokumentumokra van szükség: egy hónapnál nem régebbi, az ingatlan tulajdonlását igazoló dokumentum, továbbá a Fővárosi Csatornázási Művek igazolása, amely azt bizonyítja, hogy az ingatlant nincs lehetőség rákötni a közcsatorna hálózatra (ezt az igazolást az FTSZV Kft. együttműködve a Fővárosi Csatornázási Művekkel le tudja hívni), valamint egy, az FTSZV Kft. által kiállított, szennyvíz elszállítását igazoló számlára. 2013. március 1-je után már csak az ivóvízfogyasz- táson alapuló elszámolásra lesz lehetőség. »•« * Felhívás Rákosmente Ebtartóinak figyelmébe! Tisztelt Ebtartók, Kedves Gazdik! Önkormányzatunkhoz rendre érkeznek bejelentések a közterük- ten szabálytalanul sétáltatott ebekkel kapcsolatban. Sokan póráz nélkül sétáltatják kutyáikat, és nem gondoskodnak az eb által okozott „szilárd szennyeződés" összegyűjtéséről. A kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. (II. 26.) Korm. rerukkt 17. §18 (1) bekezdése értek méhen belterület közterületén - kivéve az ebek futtatására kijelölt területet - ebet csak pórázon khet vezetni. Közterükten ebet csak olyan személy vezethet, aki az eb irányítására, kezelésére és félten tartására képes. Kéijük ezért Önöket, hogy a napi séta során kgyenek tekintettel arra, hogy találkozhatnak olyan emberekkel is, akik nem ismerik az Önök tulajdonában lévő ebeket, esetleg félnek a kutyáktól, ezért mindig tartsák pórázon az állataikat. Fontosnak tartjuk leinti, hogy Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának a helyt állattartás szabályairól szóló 17/2009. (III. 30.) rertdektének 11 .§ (8) bekezdése szerint az állattartó köteles gondoskodni az állat által a köztem- kten okozott szilárd, valamint a társasházak közös haszrtálatú helyiségeiben okozott szilárd és folyékony szennyeződés haladéktalan eltávolításáról. Amennyiben az eb a közterükten, az ingatlanok előkertjeiben végzi el a dolgát, kérjük, hogy gondoskodjanak annak eltakarításáról, ne az ingatlan tulajdonosára várjon ez a nem túl hálás feladat. Bizonyosak vagyunk abban, hogy Önök, hikes kutyatanók, felelős viselkedéssel, a séták során tamísított odafigyekssel példát mutatnak Rákosmente többi polgárának! A víz világnapja Március 22-én ünnepeljük „A víz világnapját”. Ehhez kapcsolódott a Kossuth Lajos Általános Iskola napközis munkaközösségének programja. Az 1-2. évfolyamon rajzversenyt hirdettek csoportonként „Az én akváriumom” címmel. A 3-4. évfolyam tanulói előzetes felkészítés után egy 4 állomásból álló „akadályversenyen” vettek részt. 0 50HÖ jJlWlI "DO0t 1 ill s-4 ■ w 29tl április W-én szórtat»* W-M »isiig 14 órától bringázás Liget körül, indulás a mozi elöl !xv 15 órától akcióban az Ültetési Rend: fák és virágok Ligetnek 16 órától bográcsozással várjuk a várostakaritókat 16:00 Rákosmenti természetfotósok kiállítása 16:30 iskolakert és közösségi kert átadása a moziudvaron 17:00 Hegyek ormán, dzsungel mélyén, kalandozás a magarok földjén a Varangy Akciócsoport előadása és kiállítása Nepálról 18.00 családi zöldmozi: *-U r l_i_-0 utána: napzáró szalonnasütés a mozi kertjében ^ Bővebben. •ti V facebook.com/rakosliget 03 E cr> @> a3 g> o 2012. március 30. 15 com