Hírhozó, 2011 (21. évfolyam, 1-16. szám)
2011-02-10 / 2. szám
Jótékonysági Kaszap-bál Támogatni Rákosmente elesettéit, elősegíteni a kerület kulturális felemelkedését Tizennyolcadik alkalommal rendezte meg január 29- én a Kaszap István Alapítvány műsoros jótékonysági bálját a Vigyázó Sándor Művelődési Házban neves, rákosmenti művészek közreműködésével, akik ezúttal is felajánlották fellépti díjukat az alapítvány javára, ezzel is segítve a húsz évvel ezelőtt megfogalmazott célt: támogatni Rákosmente szegényeit, elesettéit, öregeit, a szociálisan rászoruló embereket, elősegíteni az oktatás színvonalát, a vallásos nevelés terjedését, kerületünk kulturális és gazdasági felemelkedését. Miután a színházterem zsúfolásig megtelt, Palojtay- Érsek Ágnes köszöntötte a vendégeket, köztük Horváth Tamás alpolgármestert, dr. Bényi Zsolt önkormányzati képviselőt, majd felkonferálta Gordos Anna táncegyüttesét, aki tanítványaival öt éve azon munkálkodik, hogy Rákosmentén minél többen megismerjék, megkedveljék a Kárpát-medence hagyományos néptáncait, népdalait. Kiss László - az idén húszéves Pál Apostol Általános Iskola és Gimnázium 11. osztályos tanulója - tiszta énekhang' jával, élvezetes gitárjátékával érdemelte ki a nézők vastapsát. Edelényi-Szabó Zsuzsanna megosztotta a bá- lozókkal, hogy a napokban érkezett haza Brüsszelből, ahol Kocsis Zoltán vezetésével, a Nemzeti Filharmonikusokkal, a Nemzeti Énekkar tagjaként vett részt azon a koncerten, amelyet a magyar EU-elnökség és a Liszt-év jegyében rendeztek meg a több hónapot átívelő, Fókuszban Magyarország elnevezésű sorozat nyitányaként. A ma is ragyogó elmével megáldott, kilencvenéves Palojtay Béla erre az estére híres operák és áriák ihlette verssel lepte meg közönségét, amit magas kora ellenére irigylésre méltó magabiztossággal adott elő. Gaál Csaba operaénekest hallgatva, sokan büszkén emlegették, hogy pár éve még ő is a rákoshegyi Czimra Gyula Általános Iskolába járt, ma pedig már sikeresen lép fel az ország számos operaszínpadán. Hegedűs Valér zongoraművész a háromszáz éves Rákóczi-indu lóval aratott óriási sikert, majd Palojtay-Érsek Ágnes dalénekest - a rákoshegyi Rezedák és a Kevélyhegyi Dalkör vezetőjét - kísérte hangszerén, aki múlt századbeli sanzonokat énekelt. A jótékonysági bál műsorát Rákosmente két nagyszerű ütőművésze, Herencsár V iktória cimbalomművész és Martonosi György dobművész közös fellépése zárta, akik Jankel Rabbé gyűjteményéből a Páros tánc című feldolgozást mutatták be. Az alapítvány elnöke, Tompa Attiláné azzal kezdte mondandóját — Jót tenni, jó! - majd röviden ismertette az elmúlt húsz év eredményeit: a családsegítő programok létrehozását, az ünnepek előtti segítség- nyújtást, szeretetcsomagok, adományok osztását, a gyermekek esélyegyenlőségének megteremtését, nyári táboroztatásukat, a több száz főnek megrendezett műsoros Mikulás ünnepségeket, a Pál Apostol Iskola és Gimnázium rászoruló diákjainak könyvcsomag-vásárlását, a Betlehem Református Óvoda lehetőség szerinti játékpótlását, a gyermekek körében igen népszerű kézműves- és rajzversenyek meghirdetését, amelynek többszörös nyertese, Batta Eszter grafikus volt az idei jótékonysági bál díszvendége. A fiatal művész tízévesen indult először az alapítvány rajzversenyén, ma pedig már rendszeres résztvevője a nemzetközi művészeti találkozóknak, képeit megcsodálhatták Párizsban, Kijev- ben, Jaltán, Bécsben. Kondor Katalin újságíró, az est fővédnöke nyújtotta át Mandula József nyugalmazott esperesnek a tizenkét évvel ezelőtt alapított Kaszap István Alapítvány Emlékérmet és oklevelet, a másik kitüntetett Kalocsainé Nyiszlai Zsuzsa, a Diadal úti Általános Iskola énektanára volt. A díjátadás után Csorba Béla alapító tag nyitotta meg a tizennyolcadik Kaszap István Alapítvány jótékony- sági bálját. Szakács Zsuzsa jgü QÓTRIUM RENDEZVÉNYHÁZ • PARTYSZERVIZ ÖNKISZOLGÁLÓ ÉTTEREM 1173 Budapest, Kaszáló u. 47., a Keresztúr Piac első emeletén, a parkoló szinten. www.atriuniclub.tiii info@atriumclub.hu Tel.: (1) 253-1174 2011. február 10. 13