Hírhozó, 2011 (21. évfolyam, 1-16. szám)
2011-11-10 / 14. szám
KULTÚRA True story a Gózonban Egy újonnan alakult társulat előadásában mutatta be a Gőzön Gyula Kamaraszínház október 15-én Howard Lindsay-Russel Crouse- Richard Rodgers-Oscar Hammerstein A muzsika hangja című méltán világhírt szerzett zenés darabját. Az igaz történetet feldolgozó musicalban a zene, a játék, a gyermeki tisztesség, a kedvesen ironikus humor, az emberi tartás áll szemben az ordas eszmékkel, a diktatúrát képviselő erőkkel. A történet az 1930-as években, Ausztria német megszállása előtt játszódik Salzburgban. Maria, az árvaként egy zárdában nevelkedett és ott apácának készülő fiatal novícia többet foglalkozik az énekléssel, mint zárdái kötelességeivel. A főnökasszony, miután belátta, hogy Mariából sosem lesz igazi apáca, egy feladattal bízza meg. A nyugállományba helyezett tengeralattj áró-parancsnok, Georg von Trapp szolgálatába áll, akinek felesége halála után dadára van szüksége. A lány megdöbben azon, mennyire túlfegyelmezettek a gyerekek, ezért úgy dönt, hogy nem követi a szigorú házirendet, inkább gyengéd odafigyeléssel gondoskodik a kicsikről. A zenével megszínesíti a ház életét, vidámságot, jókedvet csempész a hétköznapokba, igazi családi hangulatot varázsol a házba. A kapitány hazatérve azzal szembesül, hogy gyermekei nem követik az általa elvárt katonás szabályokat, különböző csínyeket követnek el, s Maria megtanította őket énekelni. A kapitány megenyhül, még bált is rendez, ahol mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy von Trapp beleszeretett a nevelőnőbe. A nászútról visszatérve az ifjú pár azzal szembesül, hogy a németek megszállták Ausztriát. Trapp kapitány és családja kivándorol az Egyesült Államokba, és Trapp Family néven a népies zene csillagaivá válnak. Von Trapp kapitányt Presits Tamás, Maria Rainert Endrődi Ágnes játszotta. Kili T. JSS József és a színes, szélesvásznú álomkabát a Vigyázóban Színes, szélesvásznú zenés mesét láthatott a közönség október 16-án a Vigyázó Sándor Művelődési Ház színháztermében, ahol Andrew Lloyd Webber zeneszerző és Tim Rice szövegíró negyven évvel ezelőtt, polgárpukkasz- tásnak szánt darabját, a József és a színes, szélesvásznú álomkabátot mutatta be a Sziget Színház Pintér Tibor rendezésében. (Mert mi más lehetne felháborítóbb annál, mint egy bibliai történetet, jelen esetben Józsefét, átírni a saját szájízük szerint.) A színpadot iskolai ünneplőbe öltözött diákok lepték el, majd a narrátor, aki fiatal tanárnő szerepbe bújt, belekezdett Jákob és tizenkét fiának, köztük a kedvencnek, Józsefnek a történetébe. A vasárnap délutáni musical sikeréhez adott volt minden: lendületes darab jó sztorival, kitűnő színészi teljesítmények, a látványvilág és a hangtechnika egyensúlya, s persze a szereplők karakterei: a csinos Narrátor, a jólelkű József, a hatalmat megtestesítő Fáraó és a táncosok lenyűgöző mutatványai. (József tizenegy testvére szinte valamennyi jelenetben énekel, táncol, és a megannyi átöltözéssel fűszerezett körülbelül másfél órás bravúr valóban főhajtást érdemel.) Van mobiltelefon, fagylalt, tizennyolcas karika, a dalok sokfélék, fittyet hánynak a stílusokra, vadnyugati, diszkó, jazz, és „egyiptomi rock and roll” gyors váltásban. Szakács Zsuzsa ES33EZE3 Antik és modern bútorok felújítása, áthúzása. Ingyenes kiszállás, felmérés. VACZKÓ MŰHELY Cím: 1172 Bp. Gyöngytyúk u. 8. Tel: 256-0301,06-30-990-1211 AKÁC TŰZIFA 1 m* hasogatott, ömlesztett akác tűzifa 13.500 Ft 06 70 209 02 3;j Hűtőgépek, fagyasztók, mosógépek javítása 1-3 órán belül NAGY IMRE 1171 Mezőcsát utca 3. T: 258-0395, 06-20-938-1763. www.hutogepszerelo.hu 2011. november 10. 25