Hírhozó, 2011 (21. évfolyam, 1-16. szám)
2011-11-10 / 14. szám
L-íi OKTATÁS Autómentes hét a Gregorban A legmerészebb várakozásokat is messze túlszárnyaló eredménnyel zárult a Gregor József Általános Iskola „Autó nélkül a Gregor suliba” akciója. A tanulók 80 százaléka, mintegy 480 gyerek egy héten át komolyan vette a felhívást, és gyalog, illetve kerékpárral járt iskolába. Október 11-én, az egyhetes kampány záróeseményén részt vett Riz Levente polgármester, László János, a Magyar Kerékpáros Klub elnöke, valamint Rózsahegyi Péter, Rákosliget önkormányzati képviselője. Az ünnepi eredményhirdetésen Bella Tibor rendkívül sikeresnek ítélte meg az iskola kezdeményezését, az egyhetes akció során jól láthatóan kevesebb autó tolongott az intézmény előtti szűk utcácskában, mint máskor. Kiemelte az 5/a, 6/z, és a 7/z osztályok példa nélküli teljesítményét, a három osztály tanulói kivétel nélkül minden nap mellőzték az autós suliba járást. A nyereménysorsoláson első körben három tanulóra mosolygott rá a szerencse, mindannyian nagy értékű nyereménnyel térhettek haza. A sajtótájékoztatón Riz Levente örömmel állapította meg, hogy kerületünkben az egészséges életmódra való nevelés önszerveződés útján egyre inkább természetessé válik. Rákosmente Önkormányzata a keretek megteremtésén fáradozik, hogy legyen elegendő kerékpárút a kerületben, az iskolákban pedig kerékpártároló. A kerékpáros kultúra azonban nem csak az aszfaltról, a szellemiség indirekt módon történő közvetítéséről is szól, és ebben komoly szerepet vállalhatnak az iskolák. Kívánatos lenne a gregorosok kezdeményezéséhez más kerületi iskoláknak is csatlakozni, hiszen a gyerekek egészségét, biztonságát célzó programokkal mindenki tud azonosulni, és nem árt már gyerekkorban a fejekbe ültetni, hogy az autón kívül is van élet - hangsúlyozta a polgármester. Gyengül a közösség ereje is, ha a motorizált járművek elválasztanak bennünket egymástól - fűzte hozzá Rózsahegyi Péter, míg a brin- gások, pláne a gyalogszerrel közlekedők menet közben ismerkedhetnek, beszélgethetnek egymással. A kerékpározás igyekszik a gyerekek függetlenségét kialakítani, növeli a fizikai erejüket, iskolakezdés előtt pedig kicsit levezethetik fölös energiáikat. A közösségi élmény mellett fontos szempont lehet, hogy különösen a nevelési intézmények közvetlen környezetében csökkenjen a gépjárművek károsanyagkibocsátása. László János elmondta, a Gregor József Általános Iskola eredménye nem csak egyedülálló Magyarországon, a 80 százalékos részvételi arány azért is értékes, mert közel ezer szülőt sikerült meggyőzni arról, hogy ne beszéljék le gyerekeiket a biciklis közlekedésről. Zárszavában Bella Tibor rámutatott, iskolájuk mélyen elkötelezett a bringá- sok ügye mellett. Nagyon jó lenne, ha a bicikli mindennapi közlekedési eszközzé válna, ugyanakkor teljesen életszerű, hogy a szülők aggódnak csemetéikért, hiszen minden közúton óriási a forgalom. Éppen ezért a szülők bizalmát azzal szeretnék elnyerni, hogy iskolájukban különös hangsúlyt fektetnek a közlekedési ismeretek elsajátítására, annak szigorú gyakorlati betartatására. Kili Tamás jgX 1956-ra emlékeztek a Kossuthban Gyertyafénnyel, tartalmas műsorral emlékezett meg a Kossuth Lajos Általános Iskola az 1956-os forradalom és szabadságharcról. Az ünnepségen megjelent Fohsz Tivadar alpolgármester, Hatvani Zoltán képviselő, illetve a Rákoskerti Polgári Kör részéről Krebsz Ferencné és Busái Ferenc. A műsorban idézték Déry Tibor szavait az’ 56-os forradalomról: „Ezt nem egyes emberek, nem politikai csoportok, nem nézetek és vélemények szították és hajtották végre, hanem a népakarat. Megrendültén és tisztelettel megemelem a kalapom előtte. Úgy ahogy kívántam és kértem és reméltem: 48 ifjúsága után most” Az iskola igazgatója rövid, és magvas történelmi áttekintést nyújtott, szavai eljutottak az elsőstől a nyolcadikos gyerekig. Munkatársunktól JSZ 18 HÍRHOZÓ