Hírhozó, 2010 (20. évfolyam, 1-21. szám)

2010-03-11 / 4. szám

NKORMÁNYZAT Újabb tfibbtfzmilliús pályázati siker Felnőttképzés és helytörténeti emlékgyűjtés Rákosmentén R ákosmente Önkor­mányzata folytatja eredményes szereplé­sét az európai uniós pályázatokon, most két intézmény javára ösz- szesen 38 millió forin­tot nyert oktatási, kép­zési célok megvalósítá­sára: a Vigyázó Sándor Művelődési Ház 28,1 millió forintos uniós tá­mogatást kaphat fel­nőttképzési programok megvalósítására, a Ba­lassi Bálint Nyolcév­folyamos Gimnázium közel 10 millió forint­ban részesül audiovi­zuális emlékgyűjtés céljára. Felnőttképzés a líigyázúban Rákosmente Önkor­mányzata fontos fel­adatának tekinti, hogy helyben elérhető, a munkaerő-piaci igé­nyeknek megfelelő fel­nőttképzési rendszert működtessen. A város- vezetés célja, hogy a helyi lakosok olyan szakismereteket sze­rezhessenek, amellyel könnyebben elhelyez­kednek, lehetőség sze­rint itt, a XVII. kerület­ben. Ennek megvalósí­tása érdekében az ön- kormányzat jelentős si­kert ért el: a TÁMOP 3.2.3/09/1 KMR kód­számú, „Építő közössé­gek, közművelődési in­tézmények az élethosz- szig tartó tanulásért program a közművelő­dési intézményrend­szer felnőttképzési ka­pacitásának bővítésé­re" címmel meghirde­tett pályázaton 28,1 millió forint uniós tá­mogatást nyert. Buda­pesten csupán négy ke­rület szerepelt sikere­sen ezen a pályázaton. Az önkormányzat fenntartásában műkö­dő Vigyázó Sándor Művelődési Ház ennek köszönhetően 2010 áp­rilisától összetett fej­lesztésbe kezd: felnőtt- képzési szolgáltatási központot épít ki, kulcskompetenciák fej­lesztését is célzó képzé­si programokat indít, amelyek segítségével könnyebben jutnak munkához a kerület­ben élők. A folyamat végén az intézmény megszerzi a felnőttképzés minősé­gét biztosító intézmé­nyi akkreditációt is, amely további kedvez­ményeket nyújthat a képzésekbe bekapcso­lódóknak. A pályázat keretében lehetőség van humánerőforrás­fejlesztésre is, amely le­hetővé teszi a szakal- mazottak teljes körű felkészülését az össze­tett feladat ellátására. A projekt részeként komplex képzés való­sul meg, ahol ingyenes tanfolyamok elvégzé­sével lehetőség nyílik egy új szakma meg­szerzésére is, amelyet támogató tanfolya­mokkal tesznek teljes­sé. így egyebek mellett angol alapfokú nyelvi képzés, számítógép adatkezelő képzés, ön­értékesítő tréning és a hatékony tanulási tech­nikák elsajátítására vo­natkozó tréning is díj­mentesen jár a résztve­vőknek. A művelődési intéz­mény szakemberei emellett felmérik a je­lentkezők tudásszint­jét, a tananyagot letölt­hetővé teszik, illetve te­lefonos és személyes tanácsadást nyújtanak a felnőttképzési szol­gáltató központban. A projekt 2010-2012 között valósul meg. Rákosmente Önkor­mányzata ezzel a prog­rammal egy újabb lé­pést tett annak érdeké­ben, hogy bővítse a ke­rületben élők helyi szakképzési lehetősé­geit. A cél, hogy Rákos­mentén minél keve­sebb munkanélküli le­gyen, hogy a kerület­ben élők munkaerő­piaci helyzete javuljon. Történelmi kutatómunka a Balassiban Újabb jó hír, hogy az önkormányzat a fenn­tartásában működő Ba­lassi Bálint Nyolcév­folyamos Gimnázium számára 10 millió fo­rintot nyert audiovizu­ális emlékgyűjtésre. A 2010 áprilisától megva­lósuló program kereté­ben a gimnázium diák­jai helyi történelmi ku­tatásokat végeznek 1939-től napjainkig. A programban 16 di­ák vesz részt 24 órányi tanórán kívüli foglal­kozáson. Az iskola a felkészülés kezdetétől a megvalósításig szoro­san együttműködik a Terror Házával. A múzeum munka­társai vállalták 4 peda­gógus 2X30 perces to­vábbképzését, illetve a diákok kutatómunká­ját is segítik. Az elké­szült anyagokban az 1939-től napjainkig ter­jedő időszak történel­mi szereplőivel készí­tenek interjút a tanu­lók. A projekt befejezésé­nek időpontja 2011. áp­rilis 1. A kutatás ered­ményeit a diákok 50 in­terjúban és 2 publikáci­óban foglalják össze. A TÁMÖP-3.2.9/B-08/1- 2009-0001 pályázaton elnyert közel 10 millió forintos támogatás 10 százalékát a diákok munkáját támogató au­diovizuális médiaesz­közök (kamera, mikro­fon, lámpa stb.) beszer­zésére fordítják. A munkában az iskola média szakos pedagó­gusa nyújt technikai segítséget. Rákosmente a sike­res pályázatokkal to­vábbra is egyedülálló mérleggel rendelkezik. 2006. október 1. óta a budapesti kerületek közül a legtöbb hazai és uniós pályázati pénzt nyerte, több mint 3,5 milliárd forintot. Forrás: Rákosmente Önkormányzata

Next

/
Thumbnails
Contents