Hírhozó, 2010 (20. évfolyam, 1-21. szám)

2010-02-25 / 3. szám

NKORMANYZAT tervezniük, de tartalé­kot is képeztek, reméli, hogy nem szorulnak rá a hitelfelvételre. Min­denki takarékoskodik, az óvodáktól 5%, az is­koláktól 6%, a Polgár- mesteri Hivataltól 10% kiadási előirányzatot kényszerültek elvonni, hogy túléljék az évet. Riz Levente végül meg­köszönte a kerületi in­tézményekben dolgozó vezetők, munkatársak szolidaritását, összefo­gását, ami lehetőséget ad a működés színvo­nalának megőrzésére. Az ellenzék soraiból a költségvetési tervezet több tételét is kifogásol­ták, Hrutka Zsolt példá­ul hivatkozási alapként nem fogadta el a köz­ponti elvonásokról szó­ló megkerülhetetlen tényszámokat, és ezzel kapcsolatban úgy fogal­mazott: „ismerjük eze­ket a mondókákat", amelyek álláspontja szerint arra jók, hogy az önkormányzat felelős­ségéről ideig-óráig el­vonják a figyelmet. Vé­gezetül kifejtette, hogy a szocialista frakció szá­mára elfogadhatatlan, és kockázatos a több mint 3 milliárd forintos hitelfelvétel. Riz Leven­te válaszában kiemelte, hogy a forrásmegvonás kapcsán nem mondóká­kat, hanem konkrét tényszámokat adott elő. Újabb példaként emlí­tette, hogy 2006-ban egy első osztályos gyermek 204 ezer forintos állami normatív támogatás járt az iskolafenntartó ön- kormányzatoknak egy tanévre. Ez a gyermek képzési költségének kb. egyharmadát teszi ki, a többit a helyhatóságok­nak kell hozzátenni. Ha ezt az összeget csak az inflációval növeltük volna, akkor 2009-ben 243 ezer forintot kellett volna az államtól kapni, ezzel szemben a valós szám 142 ezer forint volt a tavalyi évben, 2010-ben pedig csak 132 ezer forint. Lehet, hogy ezek a számok nem hat­ják meg az MSZP-frak- ciót, mégis ez a rideg valóság. A hárommilli­árdos fejlesztési hitelről pedig még 2008-ban döntött a testület, ez az EU-s pályázatok önré­sze, mely által három- négyszer annyi forrás hozható be Rákosmen­tére. Barna Andor (SZDSZ) úgy véleke­dett, elhagyná az éves faültetésre tett önkéntes vállalást, amelynek so­rán az önkormányzat minden ősszel annyi fát ültet, ahány évet írunk, és a Hírhozó havi két­szeri megjelenését is ha- yi egyre redukálná. Kiss Lajos (MSZP) frakcióve­zető elismerte, hogy a költségvetésben vannak pozitívan értékelhető tételek. Ugyanakkor ki­fogásolta, hogy több száz millió forintot kí­vánnak fordítani a Heli­kopter lakóparkba ter­vezett óvoda építésére, amely a Lázár deák ut­cai bölcsőde és a rákos­csabai óvoda költségei­vel együtt további mű­ködtetési hiányt fog ge­nerálni. Morauszky And­rás (MSZP) azzal a vád­dal illette az önkor­mányzat vezetését, hogy a szocialista kép­viselők lakótelepi vá­lasztási körzeteiben ko­rántsem történt annyi fejlesztés, mint másutt. A polgármester mind­ezt cáfolta, és elsorolta, milyen beruházások va­lósultak meg azokban a körzetekben, ahol a 2006-os választásokon szocialista, vagy szabad demokrata képviselők kaptak bizalmat. Kiss Lajos választókerület­ében például közel 2 milliárd forintot fordíta­nak Rákoskeresztúr vá­rosközpont rehabilitáci­ójára. A tizenhét válasz­tókörzet közül egyetlen egy sincs, ahol ilyen vo­lumenű beruházás va­lósulna meg. 400 millió forintot fordítanak az Újlak utcai iskolára, a panelrehabilitáció során pedig több ház felújítá­sa jelentős önkormány­zati segítséggel történik. Külső hőszigetelést ka­pott a Garzonház, ahol az önkormányzat finan­szírozásában 24 órás portaszolgálat is műkö­dik. A keresztúri lakóte­lepeken három játszótér épült, az Újlak utca 5. előtt, az Újlak utcai is­kolánál és a Borsó utcá­ban. Megvalósult egy sor lakótelepi út felújítá­sa, két keresztúri temp­lom kapott díszkivilágí­tást, és nem utolsó sor­ban két bölcsőde is épül szocialista képviselők választókörzetében. Nehezen értelmezhető, hogy képviselő úr mi­lyen hátrányos megkü­lönböztetésről beszél - tette hozzá Riz Levente. A kötlségvetési hatá­rozatot és rendeletet vé­gül többségi szavazás­sal fogadta el a képvise­lőtestület. A rendkívüli testületi ülés témája a régi piac volt. Tanulságos dol­gok derültek ki az MSZP, az SZDSZ és az Itthon Rákosmentén Egyesület képviselőcso­portjának tagjai által benyújtott előterjesztés megvitatása során. A tavaly decemberi, emlé­kezetes ülés óta ennyi vendég még nem láto­gatott el testületi ülésre, mint most, a szerencsé­sebbek leülhettek, de a többség a falak mentén szorongott abban a re­ményben, hogy fény derül a régi és az új ke­resztúri piaccal kapcso­latos helyzetre. Az elő­terjesztők, hivatkozás­sal a testület 231/2001- es határozatára, a régi piac bezárásának ügyét vetették fel. Kiss Lajos szűkszavú expozéja után Riz Levente részle­tesen ismertette a testü­let 2001-es határozatát. A hajdani előterjesztést Devánszkiné dr. Molnár Katalin polgármester nyújtotta be, melléklete tartalmazott egy megál­lapodás-tervezetet is, amelyet végül a testület nem fogadott el. Riz Le­vente hangsúlyozta: aki azt mondja, hogy az ön- kormányzat 2001-ben hozott egy olyan dön­tést, hogy a régi piacot az új megnyitását köve­tően 30 napon belül be­zárja, az nem mond iga­zat. Ilyen határozat nem született - mutatott rá a polgármester. 2001. május 17-én a testület úgy foglalt állást: „kife­jezi azon szándékát, hogy a jelenlegi vásár- csarnokot és piacot megszünteti azt köve­tően, hogy az Adonyi Kft. által létrehozandó új piac felépül, továbbá az erre vonatkozó hasz­nálatbavételi engedély jogerőre emelkedik". Az akkori határozat azonban rögzítette a feltételeket is: ha „az önkormányzatot ezzel kapcsolatban semmi­lyen jogcímen, semmi­lyen fizetési kötelezett­ség nem terheli, ameny- nyiben a lakosság ellá­tása a jelenlegi színvo­nalon biztosított." Az előterjesztés benyújtói olyan szerződésre hi­vatkoznak, ami valójá­ban nincs is, mert el sem fogadtak és alá sem írtak. Aki ezzel el­lentétest állít vagy állí­tott, az megtévesztette az embereket. A polgár- mester hozzátette, a maga részéről örül an­nak, hogy megnyílt az új piac, a kerület ko­moly értékkel gazdago­dott. De ezzel együtt semmilyen egyéni gaz­dasági érdeket nem sze­retne előtérbe helyezni a közösség érdekei előtt. A régi piac bon­tandó épület a helyi szabályozási terv sze­rint, de bezárása feltéte­lekhez kötött. Idézett az ezzel kapcsolatban ki­adott önkormányzati közleményből: bezárás­ról addig nem lehet szó, amíg a régi piac bérlői­nek, tulajdonosainak jo­gi helyzete nem rende­ződik, amíg nem nyilat­kozik az Adonyi Kft. írásban arról, hogy az ezzel kapcsolatos költ­ségeket kizárólagosan maga rendezi. Amíg a piac állami tulajdonré­sze - a teljes ingatlante­rület egynegyede - nem kerül az önkormányzat birtokába. Amíg mind­ez meg nem valósul, addig verseny van, a vásárlók döntik el, me­lyik piacot választják, mert a piac van az em­berekért, nem pedig fordítva - hangsúlyozta Riz Levente. A vita so­rán többen is kértek és kaptak szót, és az esz­mecsere során kiderült, közülük senki sem tu­dott arról, hogy az em­lített megállapodás alá­írás hiányában nem lé­tezik. A mintegy két és fél órás, olykor indula­toktól sem mentes dis­kurzust követően Du­nai Mónika szerint azért alakulhatott ki ez a parttalan vita, mert az előterjesztés benyújtói a címben úgy fogalmaz­tak: „A keresztúri vá­sárcsarnokkal kapcsola­tos döntés meghozata­la", és ezzel hiú ábrán­dokat keltettek az em­berekben. Sajnálatos, hogy az előterjesztést benyújtó tizenegy MSZP-SZDSZ-Ttthon Rákosmentén Egyesü­let képviselő közül egy sem vállalkozott arra, hogy feketén-fehéren állást foglaljon a régi, vagy az új piac mellett, vagy ellen. A testület végül Dunai Mónika és Csorba Béla közös mó­dosító indítványa nyo­mán úgy döntött, felké­ri a polgármestert, hogy a testület májusi rendes ülésére készítsen előter­jesztést a kialakult hely­zet megoldására, és a keresztúri vásárcsarnok további sorsára vonat­kozóan.

Next

/
Thumbnails
Contents