Hírhozó, 2010 (20. évfolyam, 1-21. szám)
2010-02-25 / 3. szám
2010. FEBRUÁR 25. NKORMÁNYZAT 3 Rákosmente félmilliárd forintból újabb utakat épít Aranykút utca Tóalmás utca T&. Munkatársunktól F ebruár elején ismét több százmillió forintos uniós pályázati támogatást nyert a budapesti kerületek között legsikeresebb pályázóként ismert Rákosmente Önkormányzata. A tavalyi rekordmennyiségű építkezés így idén is folytatódik, májustól újabb nyolc utcát aszfaltoznak le. A tavalyi eredményes év után idén ismét gőzerővel folytatódik a Rákosmente 17 Expressz nevű útépítési programja. Az önkormányzat februárban újabb sikert ért el: az Új Magyarország Fejlesztési Terv KMOP-20092-1-1/B-09 Belterületi utak fejlesztése című pályázaton 270 250 442 forint támogatást nyert. Rákosmente az elnyert összeget 8 új út építésére fordítja, amely összesen 491 364 440 forintba kerül. Az uniós támogatás a költségek 55 %-át fedezi, a maradék összeget a kerület önerőből finanszírozza. A beruházás során a teljes közterület megújul, az önkormányzat kiépíti az utak vízelvezetését, átépíti, valamint felújítja a meglévő járdákat, korszerűsíti a közvilágítást, és közlekedési táblákat helyez ki. A kertvárosi jelleg megőrzése érdekében Rákosmente fejleszti a zöldfelületet is - az utcákban fákat, cserjéket ültet. Az önrész mellett az önkormányzat a Pestvidéki utca Nápoly utcán túlnyúló zsákutcás szakaszát is megépíti, valamint a területen a köz- világítást is korszerűsíti. A beruházással érintett utak hossza összesen 3181 m, az új járda- burkolatok pedig 3668 m2-t tesznek ki. Az építkezés a tervek szerint májusban kezdődik, és várhatóan a nyár végére befejeződik. Rákosmente már tavaly rekordmértékű összeget fordított az utakra. Az önkormányzat 2009-ben összesen 2,14 milliárd forintot költött a közúti infrastruktúra fejlesztésére, ami útépítést, útfelújítást és útjavítást jelentett. Riz Levente polgár- mester hangsúlyozta: az önkormányzat történetében egy éven belül ekkora összeget még nem fordítottak ilyen célra. Idén ezzel a lendülettel szeretnék folytatni a munkát. Egy csúcsot Rákosmente már így is tart: 2006. október 1. óta a budapesti kerületek közül a legtöbb hazai és az uniós pályázati pénzt a XVII. kerület nyerte, több mint 3,5 milliárd forintot. AZ ÉRINTETT SZAKASZOK Pestvidéki utca (Tápióbicske-Nápoly utca között) Úttörő utca (Tápióbicske-Nápoly utca között) Aranykút utca (Kiskút-Hidasnémeti utca között) Nagyréde utca (Naplás-Hidasnémeti utca között) Újszilvás utca (Naplás-Hidasnémeti utca között) Tóalmás utca (Naplás-Hidasnémeti utca között) Döntő utca (Kiskút-Tura utca között) ________ B ertóti utca (Kiskút-Tura utca között)__ B arna Andor - SZDSZ 5. evk., ISB-elnök - minden hó 1. szerdáján 17-18-ig a Kaszáló utcai Csicsergő óvodában. Dr. Benkó' Péter - független,. EUB-elnök - megbeszélés szerint a Polgármesteri Hivatalban (06-20- 9509-381). Dr. Bényi Zsolt - Fidesz 9. evk., EB-elnök - a hónap utolsó csütörtökén 17-18 óra, Rákoshegyi Közösségi Ház. Csorba Béla - KDNP, VFB-elnök - előzetes telefonos egyeztetés után (253-3328) a KDNP Péceli út 220. szám alatti székházában. Derczbach Istvánná - MSZP - minden hónap 1. keddjén 17-18-ig az Újlak utcai iskolában. Dunai Mónika - Fidesz, 14. evk. - minden hónap 2. csütörtökén 18-19 között a Rákoscsabai Közösségi Házban. Dr. Fachet Gergő' - Itthon Rákosmentén Egyesület, ÜEB-elnök - egyeztetés alapján, tel.: 253-3330, (képviselő-testületi iroda). Fejér Gyula - Fidesz, 8. evk. - minden hónap utolsó csütörtökén 17-18 óra között a Rákoshegyi Közösségi Házban. Dr. Fenke Ferenc - KDNP, 12. evk., SZLB-einök - minden hónap 2. csütörtökén 18-19 között a Rákoscsabái Közösségi Házban. Fohsz Tivadar - Fidesz, 10. evk. - a hónap 1. csütör-