Hírhozó, 2010 (20. évfolyam, 1-21. szám)

2010-11-04 / 18. szám

OKTATÁS •fát RAlCOSMENTf Szüreti bál a Czimrában A szüret a különböző korok­ban több volt egyszerű mun­kánál, ünnepnek számított, manapság megint szívesen elevenítik fel hagyományát, hangulatát. Nem is olyan rég, a rákoshegyi udvarok­ban is bőven termett a szőlő, mára csak mutatóban látni, ezért is gondoltuk kollégá­immal, hogy hagyomány- ápolásként szüreti mulatsá­got rendezünk az iskolában főzőversennyel, tombolával és hajnalig tartó tánccal. Szerencsére a szülők részé­ről óriási az igény a közös együttlétre, amit mi sem bizonyít jobban, hogy évek óta nagy sikerrel zajlik is­kolánkban a farsangi bál. — mondta el Kuli Ferenc, a Czimra Gyula Általános Iskola igazgatója október 16-án. Az est háziasszonya, fő­szervezője ezúttal is Szólik Edit testnevelő volt, akiről számtalan alkalommal már kiderült, nem találni nála alkalmasabb embert erre a feladatra. Amit mi sem bizo­nyít jobban, hogy hívó sza­vára huszonnégyen támogat­ták a rendezvényt, köztük a helyi fellépők: Novák István füttyművész, Lui, a mágus és Abaházi Csaba, a kilenc­venes évek nagy sikerű csa­patának, a Sing Singnek az énekese. A Kép utcai udvaron hét bográcsban főtt a gulyás, a háromfős szakavatott zsű­ri - Kuli Ferenc igazgató, Fanóné B. Edig igazgató­helyettes és Borvári László műsorvezető - hat órakor hirdetett eredményt. Az is­kolakapun belépve frissen préselt must, a fősátorban Nemes Levente sütötte grillhúsok, az udvaron kecs­keméti, tokaji és ceglédi borok várták a vendégeket. Az esti égi lámpások felen­gedése előtt Borvári László műsorvezető arra hívta fel a figyelmet, itt az idő, hogy mindenki kívánjon valamit, mielőtt a papírballonok fel­emelkednek Rákoshegy há­zai fölé. Szakács Zsuzsa J&í RÓLUNK SZÓL A XVII K£RÜLCTI€KRÖt. A XVII K€RÜl€TI€KN€K. Rákosmente TV: o modern kertváros televíziója. XVII.kerületi hírek, hóttérműsorok, tematikus magazinok minden hétköznap 18 és 20 óra között. Keressen bennünket a Magyar Telekom kábelhálózatán! räkosmenteTV uJiuuj.rokosmcntctv.hu Ny.sz.: 01028-2010 ■ ■ ■ ■■■ Tdtailósai*ok Okidió és Nyelvi Rozponi Kft. UYfUtMvLÁs MthJoeri korosztály nészéne korrfpftálás, éfumrséqiRF FeiKésznés óYopás és kisiskolás FíjLeszrés 1173 Budapest, Földműves u. 12,1/10. Tel.:06-1/70-90-814;06-30/933-9868 www.tanulosarok.hu email: info@tanulosarok.hu BOSCH KOMPUTERES VIZSGALAT VIZSGÁZTATÁS SAJÁT TELEPHELYEN vizsgára felkészítés • motordiagnosztika zöldkártya • villamosság /“A mmn Autószerviz (személy-teher) 1173 Bp., Pesti út 8-12. T./f.: 06-1 257-2902. M.: 06 30 310-5488 Nyitvatartási H-P.: 8.00-17.00 I ISO 9001 2010. november 4. 19

Next

/
Thumbnails
Contents