Hírhozó, 2010 (20. évfolyam, 1-21. szám)

2010-10-07 / 16. szám

Elsöprő Fidesz'győzelem Rákosmentén Riz Levente az első polgármester, akit újraválasztottak a XVII. kerületben yyj ÖNKORMÁNYZAT Elsöprő győzelmet aratott a Fidesz-KDNP pártszövet­ség az október 3-án tartott helyhatósági választáson. Riz Levente polgármesterjelöltként a második legna­gyobb szavazataránnyal (69,5%) győzött Budapes­ten, messze maga mögé utasítva riválisait. A 14 egyé­ni választókörzet mindegyikében a fideszes jelöltek diadalmaskodtak meggyőző fölénnyel. A polgármester mellett a 20 tagú testületben így 14 fős lesz a Fidesz-frakció, a szoci­alisták három, az IRE kettő a Jobbik pedig egy fővel képvi­selteti magát. Riz Levente az ünnepség utáni felszólalásá­ban kiemelte: „A győzelem­nek tanulságai is vannak. Olyan helyzetben vagyunk, mintha felértünk volna egy csúcsra. Ennél magasabbra nagyon nehéz menni. A ti­zennégy körzetből mind a tizennégyet megnyertük, s megnyertük a polgármesteri tisztséget is. Ha az ember fel­ér a csúcsra, nem árt bölcs­nek lennie. A csúcsról körül kell nézni és minél többet látni. Minél többet meg kell érteni a bennünket körülve­vő világból. Az emberek bíz­nak bennünk. Ezt a bizalmat szolgálni kell, ez a követke­ző feladatunk. A hegymá­szó a csúcson látja a követ­kező feladatot, a másik hegy­csúcsot, aztán a harmadikat, a negyediket. Azokat is meg Or. Fachet Gergő IRE Kovács István IRE Nótin Tamás Jobbik Dr. Hrutka Zsolt MSZP Lukoczki Károly MSZP Ruthner György MSZP kell mászni. Ilyen követke­ző hegycsúcs a kerület min­den utcájának leaszfaltozá- sa. A csatornázás befejezése. Egy sportcsarnok megépíté­se. A legtávolabbi, de belát­ható, elérhető csúcs, 2020­ra kihozni a metrót Kereszt­úrig. Addig, amíg e felada­tok előttünk vannak, nem nyugszunk, nem pihenünk, nem állunk meg, nem alku­szunk. Köszönök mindenki­nek minden segítséget és tá­kompenzációs listáról kompenzációs listáról kompenzációs listáról kompenzációs listáról kompenzációs listáról kompenzációs listáról mogatást!” - zárta értékelé­sét a régi-új polgármester. A várakozásoknak meg­felelően országos szinten is tarolt a Fidesz az önkor­mányzati választáson, így az MSZP a tavaszi parlamen­ti vereség után most ismét nagyot bukott. A szocialis­ták a helyhatóságokban be­töltött meghatározó szerepü­ket 2006-ban - nem kis rész­ben az őszödi beszéd és az ál­tala kiváltott tüntetések ha­tására - elvesztették, és most a maradék pozícióik többsé­gétől is búcsút kellett ven­niük. Budapesten mindössze három kerület (XIII., XIX. és XX.) élén maradt MSZP-s polgármester. Az erőviszo­nyokat hűen tükrözi, hogy a Fidesz-KDNP-nek a leg­több helyen kétharmados a többsége. Budapesten és a megyei jogú városok döntő többségében is meghatáro­zó szerephez jutott a Fidesz. Húsz év után most először a párté lett a főpolgármesteri poszt is. Tarlós István 2006- ban még Demszky Gábor el­lenében függetlenként mi­nimális különbséggel a má­sodik helyre szorult. Most azonban, már hivatalosan is a Fidesz jelöltjeként, meg­győző fölénnyel, 53% feletti szavazataránnyal választot­ták meg Budapest első em­berének. A megyei jogú vá­rosokban hasonló tendencia figyelhető meg: a 23 nagy­város csaknem mindegyiké­ben jobboldali győzelem szü­letett. Az MSZP csak Szege­den tudta megőrizni hadál­lásait. A baloldal elveszítet­te Miskolcot, Nyíregyházát, Dunaújvárost és Székesfe­hérvárt is. Orbán Viktor miniszterel­nök így összegzett: „Egy or­szág számára az a legnagyobb siker, ha nemzeti összefogás valósul meg valami mellett. Abban, hogy mit nem aka­runk, könnyebb egyetérte­ni. Jóval kevesebb azon tör­ténelmi fordulópontok szá­ma, amikor abban értünk egyet, hogy mit akar egy nemzet. Az önkormányza­ti választásokon Magyaror­szág elérte a legnagyobb si­kert, abban tudott egyetér­teni, hogy mit akar. Magyar- ország most átlépte saját ár­nyékát: mostantól 2010 adja meg 1990 értelmét. Most teljesedett be, ami azóta nem tudott. Akkor egysége­sek voltunk abban, hogy mit nem akarunk. A mai napig 1990 mellől hiányzott egy évszám. Ez a vita most nyug­vópontra jutott.” Horváth Tibor 4£í Az önkormányzat összetétele: JELÖLT SZERVEZET KÖRZET SZAVAZAT % Dr. Bényi Zsolt Fidesz-KDNP ó. 1514 67,32% Dunai Mónika Fidesz-KDNP 11. 1353 62.52% Dr. Fenke Ferenc Fidesz-KDNP 4. 977 51,39% Fohsz Tivadar Fidesz-KDNP 8. 1133 59,63% Hatvani Zoltán Fidesz-KDNP 9. 1447 69,30% Horváth Tamás Fidesz-KDNP 12. 1176 63,19% Koszorúsné Tóth Katalin Fidesz-KDNP 1. 1663 59,14% Nagy Anikó Fidesz-KDNP 7. 1332 63,58% Petrőczy Dániel Fidesz-KDNP 3. 832 49,49% Dr. Piláth Károly Fidesz-KDNP 13. 1329 61,96% Rózsahegyi Péter Fidesz-KDNP 14. 1621 66,49% Szabó Ttborné Fidesz-KDNP 5. 1366 60,85% Várbiró Anita Fidesz-KDNP 2. 942 53,64% Virág Mihály Fidesz-KDNP 10. 1154 55,88% Polgármesterjelöltek JELÖLT SZERVEZET SZAVAZAT % Riz levente Fidesz-KDNP 20 420 69,53 Dr. Hrutka Zsolt MSZP 5575 18,98 Dr. Fachet Gergő Itthon Rákosmentén Egyesület 1818 6,19 Nótin Tamás jobbik 1555 5,29 2 HÍRHOZÓ

Next

/
Thumbnails
Contents