Hírhozó, 2010 (20. évfolyam, 1-21. szám)

2010-02-04 / 2. szám

NKORMANYZAT Jóságról, hitrűl, politikáról Interjú dr. Bényi Zsolt képviselővel A Kép utcai gyermekorvosi rendelőben jóság­ról, hitről, politikáról és a közelgő választá­sokról beszélgetünk dr. Bényi Zsolt kétéves korától Rákoshegyen élő gyermekorvossal, aki idén ünnepli hatvanadik születésnapját, harminc éve ezen a helyen gyógyít és az el­múlt húsz év öt ciklusából már harmadízben önkormányzati képviselőként teszi a dolgát, szándéka szerint a helyiek mindenkori érde­keit figyelembe véve. 's. Szakács Zsuzsa A rendszerváltás után azonnal bekerült az önkormányzatba, mint rákoshegyi képviselő, az idén is indul az önkor­mányzati választásokon ?- Szeretnék. De az én értékrendem szerint a választáshoz hozzátar­tozik a választhatóság. A Bibliában olvastam: „ha jót cselekedtek, az maradjon titokban, az­zal ne kérkedjetek, az maradjon a ti, és akin segítettetek annak ügye". Amikor ez író­dott, még nem voltak a mai értelemben vett politikusok, kampá­nyok. A politikának a fő veszélye - a négy­éves ciklusok miatt -, hogy rövid távon gon­dolkodik, és a résztve­vőket is belekényszeríti a rövid távon való épít­kezésbe.- Milyen tulajdonsá­gokkal kell rendelkeznie egy képviselőnek?- Aki indul a válasz­tásokon, az egész élete anyagával, erejével kell, hogy meggyőzze a választókat, hogy ő alkalmas erre a fel­adatra. Az, hogy vala­melyik párt képviselő­je mit mond, sokszor majdnem mindegy, hisz az jókat mindenki tud mondani. Én a vá­lasztások előtt azt szoktam javasolni az embereknek, hogy nézzék meg, az általuk kiválasztott jelölt mi­lyen kvalitású, és itt nem elsősorban a tu­dásanyagára gondo­lok, hanem a legfonto­sabb tulajdonságaira. Tud-e józanul gondol­kodni, becsületes-e, és fontos, hogy önzetlen, áldozatkész ember le­gyen. Aki elsősorban nem saját javát akarja, hanem legalább annyi­ra, ha nem jobban ér­dekli a mások sorsa. Ne hagyják magukat a szép szavaktól megté­veszteni, csak a csele­kedetek számítanak, ne hagyják magukat becsapni. Ha alaposan megismerték a jelölt életútját, mérlegre tet­ték, hogy mennyire tudnak megbízni ben­ne - és mindezt végig­gondolva, még mindig őt választanánk, akkor az egy jó döntés, jó vá­lasztás lesz. Most, az országgyűlési válasz­tások előtt néhány hó­nappal, nagyon sokan az újrakezdés lehetősé­gét várják, egy jobb vi­lág eljövetelében bíz­nak. De a világ magá­tól nem lesz jobb, ah­hoz valamennyiünk­nek mozgósítanunk kell minden erőnket. G yermekkoromban az istenhit és a keresz­tény vallásgyakorlás magától értetődő, természetes közege volt életemnek. Nem is jó kifejezés erre az, hogy kötelező volt a szentmi­sehallgatás, a gyónás, az áldozás; hanem el sem tudtam képzelni, hogy másképpen is lehetne. Serdülőként, az egyre inkább önállósodó gon­dolkozásomban ez úgy alakult, hogy létezik egy felsőbbrendű isteni szellemi erő részéről az el­várás, amelynek én feltétlenül megfelelni aka­rok. Mindez nem okozott komolyabb nehézsé­get, de már halvány ellenérzések megfogalma­zódtak bennem. Felnőtté válva (bár ez nehezen értelmezhető életszakasz, hiszen mai felnőttségem össze se ha­sonlítható a huszonéves felnőttségemmel), vagy helyesebben: jogszerű nagykorúságom betöltése után, egyre többet foglalkoztatott a fentiekben már említett isteni elvárás ésszerűségének kér­dése. Ez úgy érzem, némi magyarázatra szorul. Remélem, nem hangzik tiszteletlenül, ha azt mondom, hogy a Jóistennel mindig is egy köl­csönösen szeretetteljes kapcsolatban álltam, elis­merve mindenhatóságát, de fenntartva magam­nak a jogot, hogy olyan tulajdonságokkal ruház­zam fel, amelyek az én értékítéletem szerint egy tökéletes szellemi lényt jellemezhetnek. Ezen a gondolati úton elindulva, arra a következtetésre jutottam, hogy a tökéletesnek nincs szüksége ar­ra, hogy én böjtöljek, gyónjak vagy áldozzak. Ebben a véleményemben megerősítettek Szent- Györgyi Albert gondolatai is, aki időskori zsol­táraiban, ha nem is szó szerint, de a lényegét te­kintve így fogalmazott: Istenem bocsásd meg ne­kem, hogy téged látogattalak meg, amíg felebará­taim magukra hagyatva feküdtek betegágyaik­ban! Istenem bocsásd meg nekem, hogy neked építettem házat, amíg felebarátaimnak nem volt hol lakniuk! Egyre inkább „ésszerű" engedményeket tet­tem az általam formálisnak vélt elvárások terén, bár továbbra is igyekeztem a keresztény érték- rend szerint élni és mindenekelőtt a szeretet pa­rancsának engedelmeskedni. A továbblépéshez egy, számomra eddig is­meretlen összefüggés felismerése segített hoz­zá. Szakmai és közéleti tevékenységem során sokat gondolkoztam fontosnak ítélt kérdések pontos megfogalmazásán, és azok helyes meg­oldásán. Szinte minden esetben az segített előbbre jutnom, ha elmondtam valakinek az ad­dig összegyűjtött gondolataimat. Nem is kel­lett, hogy az illető bármilyen észrevételt te­gyen, önmagában az a tény, hogy szóban is megfogalmazódott, egy magasabb szintű integ­rációra vezetett. Ezt a lehetőséget idővel egyre gyakrabban és egyre tudatosabban felhasznál­tam nagyobb jelentőségűnek vélt, nyilvános megszólalásaim előkészítésére. Az elmúlt öt esztendőben, bár továbbra is bol­dognak és kiegyensúlyozottnak éreztem magam, gyakrabban elégedetlen voltam a cselekedeteim­mel és érzelmi megnyilvánulásaimmal. Elsősor­ban kényelmességem, esetenként lustaságom és az azonnali reakciókban mutatott indulatossá­gom volt, ami elszomorított. Újra és újra elhatá­roztam, hogy megváltozom, de apró kis sikereket leszámítva eredménytelenül. És ekkor jött a fel­ismerés, hogy erről is beszélni kellene! Először egy nem is túl közeli barátomnak, szinte véletle­nül kotyogtam el a vágyamat, miszerint jobb akarok lenni jelenlegi önmagámnál. Csodálatos volt a felismerés: attól kezdve úgy éreztem, már nem visszakozhatok, hiszen már kimondtam ta­nú előtt. Ezután következett a közelebbi barátok egy része, majd a legszűkebb családom tagjai. Bizonyára nem véletlen ez a sorrend, mert a szá­monkérés növekvő veszélye és ezzel párhuzamo­san furcsa módon annak igénye is egyre erősebb lett bennem. Innen már csak egy apró lépés volt a gyónás valódi jelentőségének felismerése. Nem a mindenhatónak, hanem nekem van szükségem a kimondott szó erejére, esendő jó szándékom megerősítéséhez. (Bényi Zsolt)

Next

/
Thumbnails
Contents