Hírhozó, 2010 (20. évfolyam, 1-21. szám)
2010-02-04 / 2. szám
2 cfárAoxá-pályázat iskolák felújítására Offshore-vita a testületben Ts. Km Tamás R ákosmente képvise- lő-testülete január 21-i ülésén Riz Levente polgármester tájékoztatójában egy tavaly ősszel elkezdődött jelenségről beszélt. Kiveszőben van a politikai szereplők között az a norma, az az együttműködés, amely - legalább helyi szinten - korábban még jellemző volt. Olyan stílus vette kezdetét itt Rákosmentén is, amely nagyon rossz irányba viszi a helyi közéletet. A polgár- mester példaként említette Szabó Zoltán szocialista országgyűlési képviselő vádaskodásait, aki két ízben is megszólalt XVII. kerületi ügyekben. Riz Levente kifejtette, hogy igazi gyurcsányi, hazug állításokkal van dolgunk, majd hozzátette, hogy 2008 őszén Morauszky András (MSZP) rendőrségi feljelentést is tett a Rákosmente Kft. ügyében. A rendőrség egy éven keresztül vizsgálódott a cég körül, de semmilyen törvénybe ütközőt nem találtak, nemrég lezárták a nyomozást. Az ezzel kapcsolatos határozat megállapította, hogy „a kft. működése során a gazdasági társaság döntéshozói a vagyonkezelői kötelezettségeiknek eleget tettek. Az adott pénzügyi és gazdasági környezetben a lehetőségeikhez mérten megfelelően gazdálkodtak, és működtették a céget. Az a körülmény, hogy a kft. a vezetés pozitív szándékú intézkedései ellenére is veszteséges volt, önmagában nem elegendő a hűtlen kezelés, vagy más bűncselekmény megállapítására." Riz Levente bejelentette, hogy ezek után ameny- nyiben bárki közpénzek elszivárgásáról beszél a cég kapcsán, súlyos kártérítési perre számíthat, „amely révén ismét lehetőség nyílik támogatni Rákosmente rászoruló családjait." Szabó képviselő úr tavaly decemberben megszólalt a kerületi közétkeztetés ügyében is, az ott megfogalmazott állításainak sem volt semmilyen valóságalapja, és összegszerűen is hatalmasat csúsztatott. Szabó úr ellen mindkét ügy kapcsán feljelentést tesznek - tette hozzá a polgármester, majd folytatta azzal, hogy úgy tűnik, nem csak az MSZP politikusai haladnak a gyurcsányi úton, a Rákosmenti Jobbik is erre az útra lépett. Riz Levente emlékeztetett a tavaly decemberi testületi ülésre, ahol Lázár Attila Jobbikba átigazolt képviselő bűncselekménnyel, hivatali visszaéléssel vádolta meg az önkormányzatot és a polgár- mestert. Riz Levente az alaptalan rágalmazás miatt büntetőfeljelentést tett Lázár Attila ellen a Budapesti Nyomozó Ügyészségen. Zárszavában a polgármester arra kérte a képviselőket és a pártokat, hogy a következő hónapokban, a kampány során a vitát tisztességesen folytassák le. Tiszteljék az ellenfeleiket, az igazságot, és ne lépjék át az etikai, erkölcsi normákat. Napirend előtt Koszo- rúsné Tóth Katalin (független) arról számolt be, hogy választási körzetében többen érdeklődtek nála, hol húzódik majd a külső kerületi körút tervezett nyomvonala. Bizonyos információk szerint a körút nyomvonala áthaladna a telep szomszédságában elterülő kiserdőn, amelynek mindkét oldalán amiatt aggódnak a lakók, hogy vége a környék békés nyugalmának, ha a terv ebben a formájában megvalósul - mondta a képviselő asszony. Riz Levente válaszában hangsúlyozta, hogy fővárosi képviselőként személy szerint semmi olyan előterjesztést nem támogat, ami a külső kerületi körúttal bárminemű hátrányt okozna a Rákosmentén élők számára. Sőt. A Fővárosi Közgyűlés 2007-ben tárgyalta a külső kerületi körút tervezett nyomvonaláról szóló előterjesztést, amely az itt élők számára hátrányos vonalvezetést tartalmazott. Riz Levente beszámolt arról, hogy egyéni módosító indítványt nyújtott be a XVII. kerületi szakasz törlésére, majd a két kerületi szocialista képviselőt, Devánszkiné Molnár Katalint és Gy. Német Erzsébetet is sikerült meggyőzni, így közös módosító indítványt nyújtottak be arra vonatkozóan, hogy a Csévéző út - Pesti út közötti szakaszt töröljék az előterjesztésből. Ezt a Fővárosi Közgyűlés akkor elfogadta, így jelen pillanatban a külső kerületi körútnak XVII. kerületi nyomvonala nem létezik. Az azóta tartó egyeztetéseken Rákosmente Önkormányzata azt kívánja elérni, hogy a nyomvonalat a kerületen kívül vezessék, az ne érintse sem a Helikopter lakóparkot, sem Akadémia-újtelepet. Lázár Attila felszólaláOrszággyűlési képviselő Jegyző Alexa György - MSZP - minden hónap utolsó csütörtöké 17-19 óra között a Kaszáló u. 45. alatt. Polgármester Riz Levente - Fidesz - Előzetes bejelentkezés: 253- 3306, 253-3398. Dr. Rúzsa Agnes jegyző: február 15. Előzetes bejelentkezés: 257-5054. Alpolgármesterek Fohsz Tivadar - Fidesz - február 15. Bejelentkezni az ügyfélszolgálati irodában lehet. * Horváth Tamás - Fidesz - március 1. Bejelentkezni az ügyfélszolgálati irodában lehet. O A K Tanácsnokok Dunai Mónika - Fidesz, oktatási, kulturális és civil kapcsolatok - minden hónap 2. csütörtökén 18-19 óra között a Rákoscsabai Közösségi Házban. * Nagy Anikó - Fidesz, szociális tanácsnok - előzetes egyeztetés a 06-20-225-5396-os telefonszámon * Fejér Gyula - Fidesz, műszaki tanácsnok - bejelentkezni a 258-3394-es telefonszámon lehet.