Hírhozó, 2010 (20. évfolyam, 1-21. szám)
2010-05-06 / 8. szám
2010. MÁJUS 6. Sport H 19 Ismét felhúzták a nyúlcipot Győztes ovisok Munkatársunktól N egyedik alkalommal rendezte meg a Jókai Mór Általános Iskola a kerületi középső és nagycsoportos óvodások részére a Nyúlcipő futóversenyt, amelyre ebben az évben 21 csapat nevezett. A közel 250 óvodást az iskola igazgatónője, Ujváriné Gercsák Anikó köszöntötte, majd a 3. a osztályos labdajáték emeltszintű osztállyal együtt, bemelegítő tornával készítették elő szervezetüket. A versenyirodáknak köszönhetően zökkenőmentesen és gyorsan zajlott le a viadal. Az eredmény- hirdetésig az iskola tanulói szórakoztatták a kicsiket és a sok kísérőt: voltak pom-pom lányok, zászló gyakorlatot bemutató fiúk, ugrókötelesek, csapatban végzett karikagyakorlat. A legnagyobb sikert a 3. a osztály két tanulója aratta, akik szabadgyakorlata láttán tapsvihar tört ki. Fenke Ferenc és Dunai Mónika képviselők, valamint a maglódi Decathlon áruház támogatásának köszönhetően, minden csapat ajándék- csomagot kapott. Helyezettek: Középsős lányok: 1. Napsugár Óvoda „A” csapata, 2. Napsugár Óvoda „B” csapata, 3. Hétszínvirág Óvoda csapata. Középsős fiúk: 1. Napsugár Óvoda Nyuszi csoport, 2. Hétszínvirág Óvoda csapata, 3. Napsugár Óvoda Katica csoport. Nagycsoportos lányok: 1. Betlehem Óvoda csapata, 2. Napsugár Óvoda csapata, 3. Mézeskalács Óvoda csapata. Nagycsoportos fiúk: 1. Mézeskalács Óvoda csapata, 2. Hétszínvirág Óvoda csapata, 3. Hófehérke Óvoda „B” csapata. ■&. Munkatársunktól A kerületi Makk Marci sportversenyt követően a két győztes csapat - a Hétszínvirág és az Aprófalva Óvoda - április 24-én képviselte a kerületi óvodás gyermekeket a Sportmaxban megrendezett Fővárosi Szabadidő Kupán, és mindketten első helyezést értek el, így az ovisok kupával térhettek haza. Vili. Csipet Kupa tekeverseny Az önkormányzat és a Rákoshegyi Vasutas SE utánpótlás és felnőtt nyílt tekeversenyt rendez május 3- tól június 5-ig a Rákoshegyi Vasutas SE tekepályáján (Kodolányi tér). Info: Deli György 06-20-941 -8259. Döntsön májusban! Most még könnyített hitelbírálattal vásárolhat új Chevrolet-t a Gyulainál! Kockázatmentes, forint alapú finanszírozási ajánlatok, májusban még egyszerűsített elbírálással. Részletekért hívjon most! Chevrolet Gyulai 1173 Budapest, Pesti üt 5. Tel efax: 256 0036, 06-70-930-09-29 w ww.chevroletgyulai.hu C HFVROIFT A képek illusztrációk. Az ajánlat 2010. május 31-ig illetve a késztet erejéig érvényes. A Chevrolet Gyulai fenntartja a jogot az akció megváltoztatására és visszavonására. A finanszírozási ajánlat Aveo 1.2 Direct modellre 20% befizetés esetén % hóra (magánszemélyeknek max. 84 hóra), lízing konstrukcióra vonatkozik. Részletekért forduljon márkakereskedésünkhöz. C02-kibocsátás. Aveo: 132-152 g/km; Lacetti. 146-210 g/km; átlagos fogyasztás: Aveo: 53-6.4 1/100 km; Lacetti: 4,8-12,2 1/100 km; vegyes fogyasztás - változattól és forgalmi viszonyoktól függően. * 2010. június tl-től bevezetésre kerül a hitelezhetöségi limit. Forrás.- www.bardtweb.hu.