Hírhozó, 2010 (20. évfolyam, 1-21. szám)

2010-04-08 / 6. szám

NKORMANYZAT Közbiztonsági fórum a Vigyázóban A kerület közbiztonságát, közrendjét biztosító szervezetek számoltak be munkájukról ~2S. Kili Tamás R ákosmente Önkor­mányzata szervezé­sében közbiztonsági fó­rumot tartottak a Vigyá­zó Sándor 'Művelődési Házban március 30-án. Az eseményen Salgó László kerületi rendőrka­pitány, Krammer György, Zugló rendőrkapitánya, a regionális fővárosi bűnüldözés vezetője, Horváth Antal, Zugló bűnügyi vezetője, Ribai László, a Rákosmenti Tűzőrség parancsnoka, a Rákosmenti Közterület Felügyelet képviseleté­ben Paizs Gábor, Marton Rudolf a Delta Polgárőr­ség vezetője és Oláh Csa­ba, a Rákosmenti Mező­őri Szolgálat vezetője számolt be szervezetük munkájáról. Riz Levente polgármes­ter leszögezte, különle­ges alkalomról van szó, mert olyan még nem fordult elő, hogy az ösz- szes közbiztonságot, közrendet biztosító szervezet egy helyen egy időben jelen lett volna. Az volt a céljuk, hogy tető alá hozzák ezt a fórumot, ahol a beszá­molók mellett arra is nyíljon lehetőség, hogy a lakók kérdéseket te­hessenek fel az illetéke­seknek, és választ kap­hassanak ügyes-bajos dolgaikra. A jelenlegi önkormányzat is szívén viseli a közbiztonság ügyét - tette hozzá a polgármester, mert lé­nyeges, hogy az embe­rek biztonságban élhes­senek Rákosmentén. Munkájuk megkönnyí­tése érdekében az ön- kormányzat rendszeres támogatója ezeknek a szervezeteknek, a kerü­leti tűzőrség például évi 3 millió forintos támo­gatásban részesül. A rendőrség szabadidős járőri tevékenységéhez évente 25 millió forint­tal járulnak hozzá, az utolsó három évben öt szolgálati autót vásárol­tak, kiegészítő támoga­tást nyújtanak különbö­ző eszközök beszerzésé­hez is. 2009-ben komoly összeget fordítottak a Rákosmenti Közterület Felügyelet, és a Rákos­menti Mezőőri Szolgá­lat megalakítására, a két csapat kerületünk bel-, illetve külterületének rendjén, biztonságán dolgozik. Az önkénte­sekből szerveződött polgárőrség a lehetősé­gekhez mérten szintén évi 2-3 millió forintot kap eredményes műkö­désre, de autót és kerék­párokat is biztosított már számukra az ön- kormányzat. Riz Leven­te végül reményét fejez­te ki, hogy az önkor­mányzat segítsége, munkája általában javít­ja a közbiztonságot és a kerület lakóinak bizton­ságos életét. Salgó László rámuta­tott: az előző évekhez viszonyítva az elmúlt évben 9 százalékkal emelkedett a bűncselek­mények száma Rákos­mentén, ezen belül kü­lönösen a vagyon elleni cselekmények növeke­követők rövid idő alatt kereket oldanak, és el­tűnnek az autópálya forgatagában. Tekintet­tel a közrendvédelem létszámára és a kerület hatalmas kiterjedésére ez alaposan megnehezí­ti a rendőrség dolgát. Napszakonként 3-4 jár­őrpárt tudnak kiállítani, dett, de budapesti vi­szonylatban jól állunk a gépkocsi-feltörések szá­mát illetően, a rablások száma pedig- országo­san is nagyon kedvező. Legmarkánsabban a be­töréses lopások száma emelkedett 2009-ben, amelynek okaként a rendőrkapitány két té­nyezőt nevezett meg. A folyamatosan romló gazdasági helyzet kö­vetkezményeként meg­jelent az úgynevezett megélhetési bűnözés, il­letve az MO-s autópálya megnyitása. Az autópá­lya és a városközponti távolság autóval öt perc alatt megtehető, az el­ami rendkívül kevés, körülbelül fele az ideá­lis létszámnak. Salgó László kijelentette, bele sem mer gondolni mi­lyen helyzetben lenné­nek, ha a működési költségeik fedezésére nem kapnának évi 25 millió forintos támoga­tást az önkormányzat­tól. Mindezek ellenére Rákosmente rendőrsége az élmezőnyben áll a kerületek rangsorában. A régiós bűnügyi rendszer kialakításáról beszélt Krammer György, amellyel kap­csolatban az volt a felső vezetés célja, hogy a la­kosságot legjobban irri­táló bűncselekmények, a rablás, a betöréses lo­pás, a gépjárműfeltörés és a gépjárműlopás te­kintetében hatékonyab­ban lépjenek fel. Jobban tudjanak reagálni az egyes bűncselekmény típusokon belüli ten­denciákra és növeked­jen a felderítési eredmé­nyesség. A 2009-ben be­vezetett rendszerben je­lenleg hat régió műkö­dik a fővárosban, a XVII. kerület a IV., a XIV., a XV. és a XVI. ke­rülettel együtt az észak­pesti régió tagja. A kü­lönböző típusú bűncse­lekmények nyomozati munkái más-más kerü­letekhez kerültek, a XVII. kerületi rendőrség a gépkocsifeltörésekre specializálódott buda­pesti viszonylatban. Zugló rendőrkapitá­nya végezetül elmond­ta, hogy a régió műkö­dése óta a felderített bűnesetek száma jóval meghaladja a korábbi évek budapesti átlagát. A régiós felosztásnak van létjogosultsága, de a rendőrség létszámhiá­nya sajnos a régiókat is érinti, sokkal több em­berre lenne szükség ah­hoz, hogy munkájukat hatékonyabban tudják végezni. A tűzőrség munkájá­ról Ribai László számolt be, 2009-ben a kerület­ben mintegy 140 tűz­RAK RAK Dr. Hoffmann Attila - MSZP, PB-elnök - a hónap 4. RAK tökén 17-18 óráig a Rezgő utcai óvoda, a hónap 2. péntekén 17-18-ig a Rákoskerti Művelődési Házban. Hatvani Zoltán - Fidesz, 11. evk., VGB-elnök - a hónap 1. keddjén 8.00-9.00-ig a Rákoskerti Mű­velődési Házban, a hónap 2. péntekén 17-18-ig a Rákoskerti Művelődési Házban, telefonon törté­nő bejelentkezés alapján a bejelentő lakásán (mozgásában korlátozottak esetén) tel.: 06-30- 944-0203. csütörtökén 17-19 óráig a Kaszáló u. 45. sz. alatt. Horváth Tamás - Fidesz, 15. evk. - minden hónap első keddjén 18 órakor a Diadal úti iskolában. Dr. Hrutka Zsolt - MSZP, JKB-elnök - hónap 1. héttőjén 18-19-ig a Kaszáló u. 45. sz. alatt. Kiss Lajos - MSZP, 6. evk. - minden hó 4. hétfőjén 17-19-ig az MSZP-irodában, a Kaszáló u. 45. sz. alatt. Koszorúsné Tóth Katalin - független, 1. evk. - hó­nap 1. hétfőjén 17-18-ig a Hófehérke óvodában. Kovács István - Itthon Rákosmentén Egyesület - előzetes egyeztetés alapján, tel.: 06-20-569-2300. Lázár Attila - Jobbik - hónap 1. hétfője 17-18 óra, Jobbik-irodában, Pesti út 60. Dr. Morauszky András - MSZP, 2. evk. - a hónap 1. keddjén 17-18 óráig a Csillagszem Óvodában (Újlak u. 114.).

Next

/
Thumbnails
Contents