Hírhozó, 2010 (20. évfolyam, 1-21. szám)

2010-03-25 / 5. szám

K TATÁS 'S. Kiu Tamás A z Újakadémia­telep Polgári E- gyesület (UJAKPE) 1848. március 15. tisz­teletére hagyományte­remtő szándékkal, első alkalommal rendezett megemlékezést kerü­leti óvodák apróságai számára az 513. utcai Honvédsíroknál már­cius 12-én. A rendkí­vül zord időjárás, hó­zápor ellenére öt cso­port érkezett a Hófe­hérke, a Mákvirág és az Összefogás óvodák­ból a megemlékezésre, ahol elsőként az egye­sület nevében Pronie- wicz Ferenc István kö­szöntötte az óvodáso­kat és kísérőiket, majd Újházy Lóránt, a Szent Pál Katolikus templom káplánja emlékezett a sek voltunk-e a hazánk­hoz, az örök nemzeti eszmékhez? Ezeket kéri majd tőlünk számon az Isten - fogalmazott a káplán. Újházy Lóránt végezetül hangsúlyoz­ta, hogy nemzeti ünne­pünkön kérjük Isten ál­dását a magyar csalá­dokra, gyermekekre, az ifjúságra. Isten áldja Magyarországot! Az ünnepi alkalomra a Mákvirág és az Össze­fogás óvoda kicsinyei jelmezes műsorral is ké­szültek, majd a résztve­vők nemzeti színű sza­lagokat kötöttek az em­lékműre, amelyek még a három nappal később megtartott rendezvé­nyen is lobogtak a szél­ben, és hírül adták, hogy nem csak a felnőt­tek ünnepeltek Rákos­mentén. negyvennyolcas hő­sökre. Arról az üzenetről be­szélt, amely minden egyes nemzeti ünnep hordoz számunkra. - Amikor a két világhá­ború, az 1956-os forra­dalom, vagy az 1848­49-es szabadságharc és forradalom áldozataira emlékezünk, akkor fel­tesszük a kérdést, vajon mit is ünnepiünk való­jában, hiszen minden egyes nemzeti meg­mozdulásunkat lever­ték, amelyek egyben nemzeti tragédiák is. Hőseink, bárhol is har­coltak, nagyon jól tud­ták, hogy nem az a fon­tos mennyi a GDP és hogyan alakul a gazda­ság, hanem amikor meg kell majd állnunk az örök bíró előtt, hűsége­MföSirc.OMISiM E G MÉ H Effil! TESZT ES HASZNALTAUTOK MÁRCIUSI KIÁRUSÍTÁSA MÁR 100.000 FT BEFIZETÉSSEL 16.000 FT HAVI TÖRLESZTÉSTŐL! $ SUZUKI 1 CxélZJD 1173 BUDAPEST, PESTI ÚT 213. TELEFON: 06-1/258-3186,06-1/257-4021,06-20/800-7410,06-30/399-2386,06-70/330-6118 UJ SUZUKI SPLASH 1.999.000 FT-TOL AZ AJANLAT A KÉSZLET EREJEIG ERVENYES! A legkisebbek is ünnepettek

Next

/
Thumbnails
Contents