Hírhozó, 2010 (20. évfolyam, 1-21. szám)
2010-03-25 / 5. szám
Zöldoldal 14 wmm. A szelektív hulladékgyűjtésről ÖKO Panna és ÖKO Palkó a Csillagszem óvodában ■&. Kiu Tamás S zelektív szuperhősképzés 60 percben (környezettudatos nevelés az óvodákban) szlogennel rendeztek színielőadást közép- és nagycsoportosok számára a Csillagszem óvodában március 1- jén. Immár hatodik évadban indult országjáró kőrútjára ÖKO Panna és ÖKO Palkó, a szelektív hulladék- gyűjtés két kis hőse, hogy megmutassák ifjú közönségüknek, hogyan válhatnak ők is a környezetük védelmezőivé. Az előadás-sorozat célja, hogy már kisgyerekkorban kialakuljon a környezettudatos szemlélet és természetessé váljon számukra a hulladékok különvá- logatásának gyakorlata, rögzüljön a környezettudatos gondolkodás és életforma. A négyfős, hivatásos színészekből álló Maskara Társulat utazó színháza túl van már az 500. előadáson, a Hajnal című interaktív mesejátékot az országos turnékon eddig több mint húszezer óvodás látta. Az ÖKO-Pannon Nonprofit Kft. évente száz előadást szervez országszerte, az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezet Energia Operatív Programja támogatásával valósítja meg A hulladék érték című társadalmi célú szemléletformáló kampányát a szelektív hulladékgyűjtésért. A hazai csomagolási hulladék újrahasznosítását koordináló szervezet a szelektív hulladék- gyűjtés működési többletköltségének egy részét fedezi azokban a városokban, ahol szerződést kötnek a kht.- val a hulladékká vált csomagolás gyűjtésére, illetve az annak sikerességét támogató kommunikációs és oktatóprogram közös megvalósítására. Ezen túlmenően a szelektív hulladékgyűjtésben részt vevő városok felnőtt és gyermek lakosságának rendszeres tájékoztatásával és folyamatos oktatásával segítik a már kiépített szelektív gyűjtő rendszerek hatékony használatát annak érdekében, hogy a visszagyűjtött hasznosítható anyagok mennyisége növekedjék, a hulladéklerakók és így a környezet terhelése pedig jelentősen csökkenjen. Speciális oktatóprogramjuk a gyerekeken keresztül szüleikhez is eljuttatja az üzenetet: környezetünk megóvásához szükséges, hogy hulladékainkat különválogatva gyűjtsük, és az újrahasznosítás által azok visszakerüljenek az anyagok körforgásába. A vállalat ráérzett, hogy a környezettudatos nevelést már óvodás korban el kell kezdeni annál is inkább, miután a 4-6 éves csöppségek játékos formában úgy szívnak magukba minden információt, mint a szivacs. A Csillagszem apróságai is szinte percek alatt átlátták a mese lényegét, és az előadás végére már minden kis hős fújta a szelektív hulladékgyűjtők színeit: „kék - papír, de csak tiszta, sárga - műanyag lapítva, fém - menjen a szürkébe, üveg - szín szerint edénybe". Habzott a Rákos-patak Horváth Tamás alpolgármester azonnal a helyszínre sietett M árcius 16-án a Hidasnémeti utcai csapadékcsatornából kékszínű szennyvíz folyt a Rákos-patakba, amelytől az rövid időn belül fel- habzott. A. lakossági bejelentést követően a Csatornázási Művek ellenőrizte a helyszínt. Az önkormányzat vizsgálja a szennyezés forrását.