Hírhozó, 2009 (19. évfolyam, 1-21. szám)
2009-01-22 / 1. szám
NKORMANYZAT lakossági fórum a Vigyázóban Módosítják a kerületi építési szabályzatot Mintegy kétéves munka után elkészült Rákosmente Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatának (KVSZ) ún. L4-es övezetekre vonatkozó módosítása, amelynek ismertetésére az ön- kormányzat lakossági fórumot tartott a Vigyázó Sándor Művelődési Házban január 8-án. A fórumon részt vett Riz Levente polgármester, Fohsz Tivadar alpolgármester, Bolberitz Henrik főépítész, valamint a jogszabály-módosítás kidolgozásában közreműködő tervezők. Az L4-es övezetekre vonatkozó módosításokról tájékoztatták a lakosságot a fórumon ~SSk Kili Tamás R iz Levente hangsúlyozta, hogy két fő oka volt az előző ciklusban elfogadott, 2006 júliusában hatályba lépett KVSZ módosításának: megengedte, hogy a hagyományos kertvárosi övezetekben (ahol telkenként egy családi ház a jellemző) akár 6-8 lakásos társasházak épüljenek, valamint lehetetlenné tette a régi építésű házak bővítését. Az önkormányzat új képviselőtestülete 2006 decemberében úgy döntött, hogy az építési szabályzatot módosítani fogja. A KVSZ-mó- dosítás kidolgozásáig változtatási tilalmat rendeltek el, amely megállította a társasházak építését az L4-es hagyományos családi házas övezetekben, ezalatt itt egy telekre csak egy ház, esetleg ikerház építését engedélyezték. A rendszer megfogta a lavinaszerűen megindult társasházi beépítéseket. Az új szabályozás elkészült, helyretette a korábbi hibáit, mielőtt azonban a testület dönt róla, szerették volna, hogy a kerület lakói is megismerjék, véleményezzék - tette hozzá a polgármester. Bolberitz Henrik főépítész azt hangsúlyozta, hogy a módosítás a kerület kertvárosi jellegének megőrzésére irányul, de azt is tudni kell, hogy a kerettervet, az építési övezeteket minden esetben a Fővárosi Ön- kormányzat határozza meg, a kerületeknek csak az övezeteken belül, a paraméterek változtatásában van mozgásterük. Másik fontos céljuk volt, hogy a kialakult (meglévő) és a szabályozott állapot közötti különbséget megpróbálják csökkenteni. Például vannak olyan „nadrágszíj-tel- kek", amelyek eddig gyakorlatilag beépíthe- tetlenek voltak, ezért ezt úgy szabályozták, hogy kisebb oldalkertet kell tartani, tehát nagyobb lesz a rendelkezésre álló építési terület. Az L4-es övezetre vonatkozó jogszabály kidolgozásánál többek között pontosítani kellett a zöldfelület fogalmát, a hátsó kertek beépíthetőségét, valamint tisztázni, hogy a kialakítandó lakásszám hogyan aránylik a telek nagyságához, mert ezek is sok anomáliát váltottak ki. A tájékoztató után többen egyéni építési problémáikat vetették fel, megkérdezték, milyen szabályok vonatkoznak rájuk a kerület különböző pontján. Szó esett a tervezett sportcsarnok építéséről, ennek részleteiről leginkább a Rojik- pályával határos Kaszáló úti lakótelepen élők érdeklődtek. Többen eljöttek a Kucorgó téri társasházakból, akik az idetervezett Interspar-áruház beépítési tervével kapcsolatban fejezték ki nemtetszésüket. A tér szomszédságában lévő társasház lakói azt kifogásolták, hogy a téren egy kereskedelmi egység fog épülni, és ez szerintük rontja majd az ott lakók egészségét és nyugalmát. Félnek a zajterheléstől, a nagyobb forgalomtól. Riz Levente hangsúlyozta: a Kucorgó téren ma kriminális állapotok uralkodnak, ezt a részét például bódék, vaskereskedés csúfítják. Hosszú évek óta mindegyik önkormányzat arra készült, hogy rendbe tegye a „Kucorgót". A tér rendezésének első lépése lesz ez az üzletközpont. Most is és korábban is az volt a cél, hogy itt megjelenjen egy olyan kereskedelmi létesítmény, amely kiszolgálja Rákoskert és Rákoscsaba lakosságát, eddig ez hiányzott. Az építkezésnél elő kívánják írni a megfelelő zajvédelmet. A tárgyalások során az önkormányzat elérte, hogy a fejlesztő pénzén két új közlekedési csomópont épül, amely a megnövekedett forgalmi terhelést kezeli. Fohsz Tivadar alpolgármester hozzátette, hogy a beruházó a településrendezési szerződésben azt is vállalta, hogy a Rezgő utcai óvoda és a Csongrád utcai orvosi rendelő bővítését elvégzi a beruházás során, továbbá új munkahelyek létesülnek a környékbeliek számára. Az önkormányzati kontroll érdekében háromoldalú szerződést fognak kötni a beruházóval, és a szabályozást elkészítő tervezővel. A tervezési folyamat most kezdődik, az önkormányzat egyeztetni fogja a terveket a szomszédos társasház lakóival. A tájékoztató után többen egyéni építési problémáikat vetették fel