Hírhozó, 2009 (19. évfolyam, 1-21. szám)

2009-10-22 / 17. szám

NKORMANYZAT 8 Tüntettek az önkormányzatok T&. Kiu Tamás D unai Mónika kerüle­ti pedagógus, ön- kormányzati képviselő is felszólalt a Parlament előtt azon a tüntetésen, amelyet Kosa Lajos, Deb­recen polgármestere hí­vott össze, hogy a hely­hatóságok tiltakozza­nak a jövő évi költség- vetés önkormányzato­kat érintő 120 milliárdos pénzelvonása ellen. A drasztikus kormányzati megszorítások az alap­intézmény-rendszert érintik: a bölcsődéket, óvodákat, iskolákat, szociális intézménye­ket, kórházakat. Fenn­tartóik, az önkormány­zatok jövőre sokkal ke­vesebb normatív állami támogatást kapnak, in­tézményeik működése bizonytalanná válhat. Végső soron a felhasz­nálók: a családok, gyer­mekek, idősek járnak rosszul, az ellátás szín­vonala sokat romolhat. Október 10-én, a táb­la- és zászlóerdőbe öltö­zött Kossuth téren több ezer demonstráló előtt Dunai Mónika elmond­ta, hogy az elmúlt hét esztendőben a hozzá nem értésből, vagy tu­datosan züllesztett ok­tatásügy még az év vé­gére padlóra kerülhet a pedagógusok, a szülők és a fenntartó önkor­mányzatok minden igyekezete ellenére. Lát­va a költségvetés szá­mait, gyaníthatóan a kormánynak az a célja, hogy az oktatási-neve­lési intézményeket úgy­nevezett gyermekmeg­őrzővé züllessze. Ebbe az irányba mutat az is, hogy az osztálylétszá­mokat jelentősen növel­nék. Durva támadást in­dítanak a szociálisan rá­szoruló gyerekek ingye­nes étkeztetése ellen is, a benyújtott tervezet szerint egyharmadára kívánják csökkenteni a normatívát. Egy főre naponta 123 forintot szán a kormány az ön- kormányzatoknak, hogy biztosítsa belőle a rászoruló gyermekek ingyenes, napi három­szori étkeztetését. Bár utólag az éles ellenzéki kritika következménye­ként tévedésnek minő­sítették ezt a számada­tot, mi mégsem lehe­tünk nyugodtak, mert már ígértek sok min­dent, amiből semmi sem lett. A gyerekektől nem szabad elvenni a játék örömét, a tanulás, az egészséges testi-lelki fejlődés lehetőségét és főleg a jövőt, mert az ő jövőjük egyben a mi jö­vőnk is. Tízmillióan va­gyunk egymásra utalva ebben az országban, és ha a gyermekeket hagy­juk elveszni, egyben a hazát hagyjuk elveszni. Ezért nem engedhetjük meg, hogy szerencsejá­ték költségvetése le­gyen az országnak - mondta Dunai Mónika. Abszurdisztán. így ti­tulálta hazánkat Kosa Lajos. A polgármester szerint 20 éve nem volt arra példa, hogy a helyi állam Tüntessen a köz­ponti állam ellen. Azért kényszerültek erre, mert az önkormányzat­ok már mindenből ki­fogytak. Hosszan fog­lalkozott azzal, hogy a kormány működésének egyetlen célja van: a hi­ánycél elérése. Szerinte ezt már régen elérték, mert amióta a szocialis­ták kormányoznak, az­óta hiány van a költség- vetésben. Végül felol­vasta azt az önkor­mányzatokról, azok jo­gairól és céljairól szóló 12 pontot, amit két nap­pal később a parlament­ben is ismertetett. Esze­rint minden település­nek joga van iskolához, az élethez, vagyonához, jövedelméhez és az el­lenálláshoz, ha például a kormány az alkotmá­nyosságot fenyegeti. A kormány csak akkor szabhat kötelező felada­tot az önkormányzatok felé, ha annak feltételeit is megteremti. r*v........................................................ ......................................................... l isztéit Rákosmenti Polgárok! Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete 2009. november 26-án, csütörtökön 18 órakor a Vigyázó Sándor Művelődési Ház fórumtermében (Budapest XVII., Pesti út 113.) KÖZMEGHALLGATÁS! tart. Minden érdeklődő rákosmenti polgárt szeretettel várunk! Számítunk véleményükre, javaslataikra. Kérdéseiket feltehetik a helyszínen, valamint e-mailban a kozmeghallgatas@rakos- mente.hu címen és postán elküldhetik a 1173 Budapest, Pesti út 165. címre. NÉV:...................................,.......................................................................................................... L AKCÍM:...................................................................................................................................... TÉMA:.......................................................................................................................................... K ÖZÉRDEKŰ KÉRDÉS:............................................................................................................. Riz Levente, polgármester Hirdetmény Elfogadás előtt áll a Budapest, XVII. kerület Rákos­patak menti kerékpárút és sétány a Cinkotai út és a Czeglédi Mihály utca között, valamint a Rákos-patak - Cinkotai út-128576 hrsz.-ú út-Ferihegyi út által ha­tárolt terület Kerületi Szabályozási Terve. A terv és a hozzá tartozó szabályzat kifüggesztésre kerül a Pol­gármesteri Hivatal portáján (Pesti út 165.), illetve megtekinthető a www.rakosmente.hu honlapon 2009. október 26. - november 25. között. A tervekkel kapcsolatos véleményüket kérjük a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Polgár- mesteri Hivatal Főépítészetén (312. szoba) vagy az Ügyfélszolgálati Irodán leadni szíveskedjenek. Észrevételeiket előre is köszönjük. Helyreigazítás. A Hírhozó október 8-án megjelent szá­mában az Új óvoda épült Rákoscsabán című cikkben rosszul írtuk le Váradi Gáborné óvodavezető nevét.

Next

/
Thumbnails
Contents