Hírhozó, 2009 (19. évfolyam, 1-21. szám)
2009-09-10 / 14. szám
Utódaim kttztttt sok a jó muzsikus Interjú Palojtay Béla rákoshegyi orgonistával Palojtay Béla, a rákoshegyi katolikus templom nyolcvannyolc éves orgonistája Erdő Péter bíborostól az idén vehette át a Szent Adalbert-dí- jat, amit azok a világiak érdemelnek ki, akik az élet különböző területein az egyház, a kereszténység, a hit, az igaz emberség aktív misszióját teljesítik. Szent Adalbert a vértanú misszionáriusok példaképe, akinek életében a kereszténység dinamizmust, küldetést jelentett. 'S. SZAKÁCSZSUZSA A rákoshegyi körzeti orvos, dr. Szalay Zsolt, amikor megtudta, hogy Palojtay Bélához készülök a napokban, mosolyogva jegyezte meg: „Hihetetlenül penge agya van még mindig Béla bácsinak, és olyan benső békével, műveltséggel rendelkezik, ami ma már ritkaság számba megy." Hát, ilyen útra- valóval indultam a Damjanich utcai házhoz, ahol ma négy generáció fér meg békében egymás mellett. Béla bácsi napbarnítot- tan, vasalt ingben fogad a kerti asztalnál - előtte könyvek, kéziratok -, hogy meséljen a régi világról, amibe született, és az azóta megtett útról.- Budakeszin, kései, egyedüli gyermekként nőttem fel, a Városmajorban jártam általános iskolába, majd a Werbőczy gimnáziumban érettségiztem 1939-ben. Az Agrártudományi Egyetemen mezőgazdasági mérnök diplomát szereztem. Feleségemmel 1950-ben költöztünk Rákoshegyre, sokáig albérlőként éltünk itt, ahol öt gyereket neveltünk fel. Sajnos négy éve és pár hónapja egyedül maradtam, de úgy, hogy egy percig sem voltam magányos. Annyi szerete- tet kapok a gyerekeimtől, unokáimtól, dédunokáimtól és a rokonaimtól, hogy öt embernek is elég lenne.- Tudom, még ma is dolgozik, de meséljen nekünk a kezdetekről.- Ahogy elvégeztem az egyetemet gyakornokként, állami mező- gazdasági birtokon kezdtem a pályafutásomat, tudásomhoz mérten mindig lelkiismeretesen végeztem a munkámat, de valahogy tudtam, nem ez az igazi szakterületem. Kiváló latintudásomnak köszönhetem, hogy Budapesten mint nyelvész és fordító a Révai — nyomdában, majd a Mező- gazdasági Kiadóban korrektorként el tudtam helyezkedni. A Tan- könyvkiadó Vállalatnál tizenhét éven keresztül voltam szerkesztő. Harmincnégy szaklexikon elkészítésében vettem részt.- Az ötven évvel ezelőtti Rákoshegy miben különbözött a maitól? Kevésbé volt beépítve, és alig volt forgalom. Nem volt még busz sem, vonattal jártunk be a városba, a munkahelyre. Nagyon sokszor csak a marhavagonokba jutott hely, de még ott is nagy volt a zsúfoltság, főleg a hétfői napokon.- Hogyan lett a rákoshegyi katolikus templom orgonistája?- Gyerekkoromban a szüleim és kiváló hitoktatóm, Gáspár Gusztáv Erdő Péter A római Santa Balbina címtemplom bíborosa. Magyarország prímása, az Esztergom - Bu i japiísti FóegyhAzmegye metropolitAm és érseke tudtára adja mindenkinek, akit illet, hogy meghallgatva a meghallgatandókat és mérlegelve a méríegelendőket, a mai napon a Szent Adalbert kitüntetés kísérem fokozatát adományozza Palojtay Béla úrnak a BudapestRákoshegy Usiewc-l Kis Szent Teréz plébánia javára végzett munkájáért. Egyben ezzel az okirattal, prímási pecsétjével és aláírásával feljogosítja őt a kitüntetéssel járó jelvény viselésére. Esztergom, 2009. Szent Adalbert ünnepén id vány hiteléül indítottak el a hit útján. Feleségemmel és gyerekeimmel rendszeresen jártunk szentmisékre a templomba, egy alkalommal az öreg kántor nem tudott részt venni a misén, én ugrottam be helyette. Ami nem esett nehezemre, hisz tizenhárom éves korom óta játszom orgonán, Ádám Jenő, majd Agócsi László, a pécsi székesegyház orgonistáj a volt a mesterem. Azóta eltelt ötven év, és az idén Erdő Péter bíborostól átvehettem a Szent Adalbert-dí- jat, de az őszszel el fogok búcsúzni, átadom a helyet, mert már nagyon nehezen tudok felmenni a lépcsőn.- Ebben a szép nagy családban akadt követője a zene szeretetében ?- Olyannyira, hogy az öt gyerekem, ti- z e n k i 1 e n c unokám és tizenhárom dédunokám között igen sok a tehetséges muzsikus, akik nem csak itthon, de külföldi koncertpódiumokon is nagy sikerrel mutatkoznak be. Béla bácsi büszkén mutatja verseit, kéziratait, és nem esik nehezére, hogy fejből elmondja nekem azt a verset, amivel saját magát lepte meg a hetvenedik születésnapján. Őszintén irigylem, ahogy idézi a régi idők sorait, majd mesél kedvenc írójáról Fekete Istvánról, akinek unokájával a napokban találkozott. Gyorsan eltelt a két óra, amit Béla bácsival töltöttem, még szívesen hallgatnám remek történeteit, de gyűlik a család, születésnapot ünnepelnek. Együtt, ahogy szokták. Kikísér a kapuig, de közben megjegyzi: „Sajnos már segédeszközre van szükségem a sétához - és meglóbálja szép formájú botját, amit az egyetem elvégzésekor kapott útrava- lóul -, az idén vettem át a Vasdiplomát, sajnos már csak hárman voltunk a nyolcvanból. Én jól vagyok, minden vénembernek ilyen öregséget kívánok."
