Hírhozó, 2009 (19. évfolyam, 1-21. szám)

2009-09-10 / 14. szám

2009. SZEPTEMBER 10. és a Renée Művészeti Társaság kérelmét tár­gyalta. Benedek József az alapítvány kuratóriumi elnöke és B. Laborcz Fló­ra, a társaság képviselő­je támogatási kérelem­mel fordult az önkor­mányzathoz, hogy az általuk a B. L. Teremben megtartandó rendezvé­nyek, valamint szakmai anyagok, katalógusok megjelentetési költsége­it 2 millió forinttal fi­nanszírozza az önkor­mányzat. Hatvani Zoltán (Fidesz) hangsúlyozta, ha a testület pozitív döntést hoz, azzal óriási lavina indulhat el, hi­szen nem lehet csak egy művészeti társaságot tá­mogatni. Véleménye szerint a költségvetés mai helyzetében ezt az összeget az önkor­mányzat nem engedheti meg magának. A testü­let úgy döntött, nem nyújt külön támogatást. Ezt követően hét ala­pítvány szerényebb igé­nyű támogatási kérel­méről tárgyalt a testü­let, a vita során számta­lan módosító indítványt nyújtottak be a képvise­lők. Többek között Du­nai Mónika kiemelte, az előterjesztés módosítá­sát célzó javaslatuk el­sősorban a kerületi ala­pítványok támogatását helyezi előtérbe. Bényi Zsolt (Fidesz) csatlakoz­va Dunai Mónika javas­latához arra figyelmez­tetett, hogy a támoga­tást kérő alapítványok között több olyan is akad, melyről vagy sen­ki sem hallott a kerület­ben, vagy nincs közvet­len helyi kapcsolata, ezért támogatásukat nem javasolja. Koszorús- né Tóth Katalin (függet­len) is hasonló véle­ményt fogalmazott meg, és javasolta, hogy a helyi alapítványok tá­mogatási rendjét is ko­ordinálni kellene. A tes­tület végül úgy döntött: a nem kerületi Szív Hangja Alapítvány, Szent Erzsébet Gyer­mekalapítvány, és „Sze­mem Fénye" - Beteg Gyermekekért Alapít­vány anyagi támogatás­ban nem részesül. Az önkormányzat 2009. évi költségvetésében az ala­pítványok támogatásá­ra elkülönített előirány­zat terhére 50.000 Ft tá­mogatást nyújt a Cse- kovszky Árpád Művé­szeti Közalapítvány, 200.000 Ft támogatást nyújt a Maiion - Esély Műhelyek Alapítvány, 100.000 Ft összegű tá­mogatást nyújt a „XVII. kerületi Sportmozgalo­mért" Közalapítvány, és 100.000 Ft támogatást nyújt a Csicsergő Ala­pítvány részére. A tes­tület továbbá felkérte a polgármestert, vizsgálja meg a „Felzárkózás" a hátrányos helyzetűek felzárkóztatásáért Ala­pítvány által kért támo­gatás jogosságát, és te­gyen javaslatot a de­cemberi rendes ülésre. Új bölcsödé nyílik Szeptemberben meg­nyílik az új Gyökér ut­cai negyven férőhelyes ..... .... ,'äBBMI b ölcsőde, amelynek fel­újítására, berendezésé­re, felszerelésére 105 millió forintot, eszköz- beszerzésre pedig 8 millió forintot biztosí­tott az önkormányzat. A testületi ülésen egye­bek mellett dönteni kel­lett a bölcsőde elneve­Piláth Károly zéséről, a működési költségek biztosításá­ról, és az érdekképvise­leti fórum tagjának sze­mélyéről. Ä testület Horváth Tamás alpol­gármester javaslatára a Mirr Murr nevet találta a legalkalmasabbnak, s a fenntartó képviseleté­ben az Érdekképvisele­ti Fórum tagjának Nagy Anikó (Fidesz) képvise­lőt jelöli ki. Döntés szü­letett, hogy az önkor­mányzat a Lázár deák utcai bölcsőde létreho­zására uniós pályázatot nyújt be. A testület még tavasszal kötelezettsé­get vállalt arra, hogy az Összefogás Óvodát egy csoportszobával bővíti, valamint az üres épü­letrészben bölcsődét alakít ki, e célra 149 millió forintot biztosí­tottak a 2009. évi költ­ségvetésben. Ezt csök­kentheti a 80 millió fo­rintos megcélzott pá­lyázati támogatás, amely kizárólag a böl­csőde kialakítására vo­natkozik, az óvodai rész felújítását az ön- kormányzatnak saját Bállá László forrásból kell finanszí­roznia. Játszótéri illemhelyek Az állampolgári jogok országgyűlési biztosá­nak a játszótéri illemhe­lyek kapcsán született együttműködési kezde­ményezése tárgyában benyújtott előterjesztés vitaindítójában Riz Le­vente kiemelte Virág Mihály képviselő sike­res munkáját, amelynek eredményeként számos kerületi játszótér mobil illemhellyel gazdago­dott az elmúlt fél évben. Ennek köszönhetően egyre jobban megfele­lünk az ombudsmani elvárásnak, amely szerint illemhelyekré szükség van a játszóte­reken. Az elfogadott ha­5 tározat szerint az ön- kormányzat a közterü­leti játszótereken elhe­lyezendő további illem­helyek kiépítése, illetve az üzemeltetés finanszí­rozása tárgyában együttműködést kezde­ményez a fővárossal. Újabb EU-s pályázat útépítésre Horváth Tamás rendkí­vüli sürgősséget igény­lő előterjesztésében a Közép-Magyarországi Operatív Program Bel­területi utak fejlesztése című pályázatán törté­nő részvételre és a költ­ségek biztosítására tett javaslatot. A pályázaton az önkormányzat az alábbi utcák szilárd bur­kolattal történő ellátása céljából kíván részt ven­ni: Pestvidéki utca (Tápióbicske utca - Ná­poly utca), Úttörő utca (Tápióbicske utca - Ná­poly utca), Aranykút ut­ca (Kiskút utca - Hidas­németi utca), Nagyréde utca (Napiás utca - Hi­dasnémeti utca), Újszil­vás utca (Napiás utca - Hidasnémeti utca), Tó­almás utca (Napiás utca- Hidasnémeti utca), Döntő utca (Kiskút utca- Túra utca), Bertóti utca (Kiskút utca - Túra ut­ca). A határozat értelmé­ben a testület egyben előzetes kötelezettséget vállalt arra, hogy a mintegy 500 millió fo­rint összköltségű beru­házáshoz saját forrás­ként 225 millió forintot biztosít. RAK Nagy Anikó - Fidesz, 7. evk. - Minden hónap negyedik hétfőjén 17-18 óráig a Családi és Társadalmi Rendez­vények Házában, Csabai út 20. Lehetséges más idő­pontokban is előzetes bejelentkezés alapján. Tel: 06- 20-225-5396. Oláh László - SZDSZ, - egyeztetés után, tel: 06- 20-392-2293, helyszín: Polgármesteri Hivatal. Papp Péter Pálné - MSZDP, EUB-elnök - a hónap 3. szerdáján 18-19-ig a Rákoscsabai Közösségi Házban. Or. Piláth Károly - Fidesz, 16. evk., OKB-elnök - a hónap első keddjén 18 órakor a Diadal úti Általános Iskolában. Petröczy Dániel - Fidesz - bejelentkezés alapján. Tel: 06-20-316-4696 Rózsahegyi Péter - Fidesz, KVB-elnök - minden hónap 2. hétfőjén 17-18 óráig a Polgármesteri Hivatal 305-ös szobájában környezetvédelmi fogadóórát tart. Rákosligeti fogadóórát tart minden hónap első csütörtökén 18-19 óráig a Csekovszky Árpád Művelődési Házban. Ruthner György - MSZP, 4. evk., KVB-elnök - a hó­nap 1. hétfőjén 18-19-ig a Kaszáló u. 45-ben. Soltiné Kis Katalin - SZDSZ, 3. evk. - a hónap utol­só péntekjén 16-18 óráig az SZDSZ-irodában, Újlak u. 11-15. Virág Mihály - Fidesz, 13. evk. - minden hónap 2. csü­törtökén 18-19 között a Rákoscsabai Közösségi Házban.

Next

/
Thumbnails
Contents