Hírhozó, 2009 (19. évfolyam, 1-21. szám)
2009-08-31 / 13. szám
2009. AUGUSZTUS 31. NKORMANYZAT % 11 Teljesen megújul a Ferihegyi út 'S. Kiu Tamás A ugusztus 3-án megkezdődött több XVII. kerületi főút, többek között a Ferihegyi út teljes felújítása, amely kerületi tulajdonban áll, de az üzemeltetés a főváros feladata. A kivitelezés két ütemben zajlik, elsőként Rákosligeten és Rákoskeresztúron az Ananász utca - Pesti út közötti szakasz készült el, amelyet már időközben a forgalomnak is átadtak augusztus 24-én. A munkák során lecserélték az útpálya szegélyköveit, elbontottak két réteg aszfaltot, helyette két új réteg aszfaltburkolatot építettek a szakemberek, de az út vonalvezetemplom előtt. Augusztus végén elkezdődött a Pesti út - Szabadság út közötti 1,5 kilométeres szakasz felújítása is, ahol az északi szakaszhoz hasonlóan újítják fel az útpályát, valamint szakaszosan a rossz, használhatatlan járdákat. Rákosmente Önkormányzata kezdeményezésére az Egészségház utcai gyalogátkelőhely egy középső szigettel egészül ki, növelve a gyalogosok biztonságát. Szintén kerületi kezdeményezés nyomán a Laborcz Ferenc Általános Iskola és a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium előtti zebrák a gyerekek átkelésének nagyobb biztonsága érdekében piros keretben piros-fehér színekkel lesznek felfestve. A kivitelezés ezen a szakaszon előreláthatólag szeptember 13-ig befejeződik. A Ferihegyi út két szakaszának fővárosi finanszírozású bruttó felújítási költsége összesen 325 millió forint, lebonyolító a Metróber Kft., kivitelező a Colas Építő Zrt. Komplex akadálymentesítés a Mórában A szeptemberi tanévkezdéstől egy gyönyörűen felújított intézmény várja a Napiás úti egykori Móra Iskola, mostantól Gyurkovics Tibor Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskolai Előkészítő, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Nevelési Tanácsadó tanulóit, akik birtokba vehetik a mintegy két hónap alatt újjávarázsolt, komplex akadálymentesített iskolát. 'S. Km Tamás A beruházás 16 millió forint volt, ebből 10 millió forintot sikeres pályázat útján az Európai Unió biztosított az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával, az önkormányzat pedig 6 millió forint önrésszel járult hozzá a költségekhez. A munkálatok során az iskola udvarának egy része új burkolatot kapott, és szintén az udvaron mozgássérült parkolóhelyet is kialakítottak. Az épületbe való bejutást egy 5 százalékos emelkedésű hosszú, korláttal védett rámpa biztosítja, amelyen kerekes székkel is gond nélkül lehet közlekedni. Épületen belül a folyosók padlóburkolatát kicserélték, a középen jól látható barna vezetőcsíknak a gyengénlátók veszik majd nagy hasznát. Az oldalfalak is sárga-barna színösszeállításban pompáznak, az ajtók mellé kihelyezett eligazító táblákon Bra- ille-írással is feltüntették, hogy milyen jellegű helyiség bejárati ajtajánál állunk. Új burkolattal, szerelvényekkel látták el a mellékhelyiségeket, a kiépített indukciós erősítő rendszer pedig a hallászavarban szenvedőknek nyújt segítséget. Két szint között korlátliftet szereltek fel, így akadálymentessé vált a könyvtár és a tornaterem megközelítése is. A felújított iskola ünnepélyes átadására augusztus 19-én került sor, ahol az iskola két tanulója, Szécsányi Gergő Nándor és Kurucz Gergő egy-egy verset mondott el, majd Riz Levente polgármester mondott köszöntőt. Hangsúlyozta, hogy az akadálymentesítés nem jótékonykodás, hanem a legtermészetesebb dolog, az ön- kormányzat szakmai és erkölcsi kötelessége. Egy közösségnek az mutatja meg leginkább az erejét, hogy hogyan képes gondoskodni azokról, akik rászorulnak a segítségre. Az önkormányzat olyan közösséget szeretne építeni Rákosmentén, amelyben az egyén képes önmagán túl látni. Különösen fontos ez a mostani világban, ahol a zsákutcába futott individuális társadalom nem tekinti értéknek a szolidaritást - hangsúlyozta a kerület vezetője. Kalocsainé Kokovai Erzsébet, az iskola igazgatója - aki 35 éve kíséri figyelemmel a fogyatékos gyerekek és szüleik sorsát - elmondta, hogy az iskola számára rendhagyó ünnep az akadálymentesítés záróeseménye. Nagy utat tettek meg a hajdani tűzoltólaktanyától a mai, korszerűen felújított iskoláig, ami nem csak az iskola székhelyére vonatkozik, hanem arra is, hogy az évtizedek során örvendetesen egyre nagyobb a sérültek elfogadottsága minden területen. A társadalom egészséges tagjai ma már észreveszik a fogyatékkal élő kisgyerekeket, rájönnek arra, hogy nekik is ugyanolyan emberi álmaik, vágyaik, reményeik vannak, mint az egészséges embereknek, hiszen nem mások ők sem, ugyanolyanok, mint mi. Ebben a folyamatban óriási szerepet kapnak azok az intézmények, amelyek felvállalják a sérültek oktatását, mint például a Gyurkovics Tibor iskola, ahol szeptembertől nem csak a mozgásukban korlátozott, hanem a látás-, hallás-, a halmozottan sérült, illetve az értelmileg sérült gyerekek is minőségi ellátásban részesülhetnek. Az igazgatónő végezetül megköszönte a kerület vezetőinek, képviselőinek, hogy ezt a napot valóban nagy ünneppé tették az iskola számára. tése és szélessége nem változott. Kialakítottak egy új, összevont buszmegállót a városközpont felé a XVII. utcánál, a ligeti református