Hírhozó, 2009 (19. évfolyam, 1-21. szám)

2009-06-29 / 11. szám

KTATAS 14 OKO-játszóház Ráhoshegyen Az Erdős Renée Ház teret ad a környezetvédelmi programoknak is ■Js. Km Tamás A gyerekeket hét ál­lomás várta a ha­talmas park árnyas fái alatt, ahol hét próbát kellett teljesíteni, pont annyit, mint a mesebe­li szegény ember fiá­nak. A családi prog­ram minden korosz­tályt lefedett, a gyere­keket tematikus, illetve ügyességi játékokkal várták, a felnőttek pe­dig kipróbálhatták jár­tasságukat a környe­zetvédelmi és hulla­dékgazdálkodási kér­déseket tartalmazó to­tóban. A bejárattal szemben, stílszerűen újrahasznosított papír­ból készült recepciós asztal fogadta a látoga­tót. Itt lehetett kitölteni az ÖKO-Totót, a legsi­keresebbek apró aján­dékot kaptak a támo­gató cégek jóvoltából. A Tapossa laposra ál­lomáson PÉT palacko­kat kellett tizednyi tér­fogatúvá változtatni, ami egy kisgyerek szá­mára nem is olyan könnyű. Mégsem ez volt a legnagyobb baj, hanem az, hogy a gye­rekek nagy részének fogalma sem volt arról, mi értelme van a palac­kok laposra taposásá­nak. A Tudatos Vásár­lók Egyesülete által megfogalmazott 12 ponttal, amely sok hasznos instrukcióval szolgál például arról, hogy mire figyeljünk vásárláskor, a Kukadi­éta állomáson ismer­kedhettek. Máshol ma­daraink védelmében madárházakat készí­tettek szorgos kis ke­zek, és a házi kom­posztálás rejtelmeibe is beavatták a gyereke­ket. Szabad foglalko­zásként családi társas­játék, ládamászás, kugli, horgászat várta a látogatókat, az újra­hasznosított anyagok­ból készült kis alkotá­sok, játékok közül pe­dig kétségtelenül a gó­lyaláb vitte el a pálmát. Eredményt hirdettek az ÖKO-Kaland Nyári tábor rajzversenyén is, amelyet alsó tagozatos tanulók számára írtak ki a tavasz folyamán. Az Egy kirándulás él­ményei témát rengete­gen feldolgozták, az el­ső díjat Kozma Barbara, a Czimra Gyula Általá­nos Iskola l.b osztá­lyos tanulója nyerte, aki 50 százalékos en­gedménnyel nyaralhat az ÖKO-Kaland Nyári táborban Isaszegen. Hódos Mária a Hírho­zónak elmondta, hogy kettős célt tűztek ma­guk elé, amikor első al­kalommal vállalkoztak az ÖKO-játszóház megrendezésére. Mivel lassan már az egész vi­lágot elborítja a sze­mét, rá sem hederítünk a klímaváltozás várha­tó következményeire, szükség van az ilyen programokra, ame­lyeknek szívesen ad otthont az Erdős Renée Ház. Bármilyen válto­zást elérni szokásaink­ban, váltani jól berög­ződött szemléletünkön csak a környezethez való megváltozott hoz­záállásunkkal lehet. Legnagyobb esélye er­re a most felnövekedő generációnak lehet, a gyermekek nagyon fo­gékonyak, nyitottak és formálhatóak. Mivel a válságot a múzeumok is megérzik, az volt a nem titkolt másodla­gos céljuk, hogy a gye­rekeket és a velük együtt érkező szülőket idecsábítsák, akik majd talán egyszer más kul­turális eseményre is el­jönnek. A látogatottsá­got tekintve sikeres rendezvényről számol­hatnak be, ami új feje­zetet jelenthet a ház életében, és bizonyossá vált az is, hogy a múze­umok számára nem idegen teret adni pél­dául a környezetvéde­lemmel kapcsolatos programoknak. ŰKO-program a napköziben "S. Munkatársunktól A Jókai Mór Általá­nos Iskola élete a 2008/2009-es tanévben az ÖKO-program kö­rül zajlott. Az itt dolgo­zó pedagógusok mind­egyike környezettuda­tos magatartásra neveli kicsi korától a gyerme­keket. Nagyon sokat dolgoznak azon, hogy az iskola, lehetőségei­hez mérten élhessen azzal, hogy a környe­zetet ne szennyezze, hanem a jövő felé for­dulva védje azt és meg­mutassa a lehetősége­ket. Sok éves megelőző munkájuk következté­ben így az iskola el­nyerte a 2008/2009-es tanévben az ÖKO isko­la címet. Ebben a tanévben a délutáni napközis programba is beépítet­ték az ÖKO-projektet. A gyerekekkel a taná­rok délutánonként sze­metet szedtek a saját termünkben, az iskola környezetében, beszél­gettek a hulladék újra­hasznosításáról, növé­nyeket ültettek, tanul­mányi sétákon, kirán­munkaközösség veze­tői is az ÖKO-program megvalósítását tűzték ki idén feladatuknak. Napközis továbbkép­zés céljából egy ÖKÖ- napot rendeztek a ke­rület iskolái május utolsó hetében a La- borcz Ferenc Általános Iskolában. Ennek célja az volt, hogy felhívják a figyelmet az egyre in­kább veszélyben lévő Földünkre és hasznos tanácsokkal, ötletekkel segítsék a további munkát. dulásokon vehettek részt a felsősök is. A kerületi napközis

Next

/
Thumbnails
Contents