Hírhozó, 2009 (19. évfolyam, 1-21. szám)

2009-06-29 / 11. szám

Hitélet 2009. JUNIUS 29. ■ 11 Görög katolikus templom öpűlhet Rákosmentén "is. Km Tamás A helyszín kiválasz­tása nem a vélet­len műve, hiszen a rá­koskeresztúri Szent Ke­reszt Katolikus temp­lom adott otthont a ke­leti egyháznak mintegy negyven évvel ezelőtt, itt voltak a legnyitottab­bak arra, hogy a hét­köznapokon is legyen görög liturgia. 1990-ben költöztek át Rákoscsa­bára, ahol a hívők ado­mányaiból a Zrínyi úton építettek görög katolikus kápolnát. Ez­zel a jótékonysági kon­certtel egyrészt köszö- netüket is szerették vol­na kifejezni a rákoske­resztúri katolikusok fe­lé, hogy két évtizeden át befogadták őket, másrészt az újonnan felépítendő görög kato­likus templom javára gyűjtöttek. A koncert előtt Kocsis Fülöp Wass Albert Elő- hangját idézte, amikor arról az emberről be­szélt, aki „a háza udva­rán oszlopot épített az ő Istenének. De az oszlo­pot nem márványból faragta, nem kőből épí­tette, hanem ezer meg ezer apró csillámló ho­mokszemcséből, és a homokszemcséket köd­del kötötte össze. És az emberek, akik arra jár­va látták, nevettek rajta és azt mondták: bolond. De az oszlop csak épült, mert az ember hittel a szívében építette az ő Istenének." A keleti egyház, amely az ének­kel tud leginkább imád­kozni, hangokból sze­retné felépíteni ezt a templomot, amelynek nem lesz égig érő tor­nya, mégis addig ér majd. Az imádság és az Csajkovszkij, Dóri Eszter Zita, Muszorgszkij, Rahmanyinov, Rimszkij- Korszakov művei, valamint bizánci, magyar, örmény és szerb liturgikus énekek csendültek fel a Rákoskeresztúri Görög Katolikus Egyházköz­ség jótékonysági hangversenyén a Szent Kereszt Felmagasztalása temp­lomban június 16-án. A Rákosmentén újonnan építendő görög katoli­kus templom javára szervezett vetítettképes, az egyház sokszínűségét is kifejező hangversenyen közreműködött az egyházközség tizenhét tagú Istenszülő Oltalmáról nevezett Énekkara, Dóri Eszter Zita karnagy veze­tésével. Az eseményen részt vett a hangverseny két fővédnöke, Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyéspüspök és Riz Levente, Rákosmente polgár- mestere is, a házigazda Udvardy Tamás katolikus plébános volt. Kocsis Fülöp ének hangjai ugyanis mindig az eget ostro­molják, az ember és az Isten összeköttetését je­lentik, és az Isten akara­tát hozzák le ide a Föld­re - hangsúlyozta a me­gyéspüspök. Több oka is van an­nak, hogy ilyen hatal­mas fába vágják a fej­széjüket - mondta a Hírhozónak Mosolygó Marcell, a Rákoskereszt­úri Görög Katolikus Egyházközség paró- chusa. Mindenekelőtt a legfontosabb, hogy ki­nőtték a 70 négyzetmé­teres rákoscsabai épüle­tet, sokan csak azért nem látogatják a vasár­napi miséket, mert nem tudnak leülni, nincs ha­rangjuk, és nem megol­dott a parkolás sem. A majdani templommal kapcsolatban kiemelte, hogy az egyházmegye Kocsis Fülöp vezetésé­vel több alkalommal is tárgyalt Riz Levente pol­gármesterrel a temp­lom építésére szánt te­lekről. Egyelőre csak elvi megállapodás született arról, hogy a Ferihegyi út mellett, valahol a Nyilas táblán nyílik mód a kerület első gö­rög katolikus templo­mának a felépítésére. A koncerten 206 ezer fo­rintot perselyeztek, ami persze nem elegendő egy ekkora beruházás finanszírozására, de ha kevés spórolt pénzüket hozzáadják, akkor már a tervezés díja legalább rendelkezésre áll. Ösz- szességében több tíz­milliós költséggel szá­molnak, de az egyház­nak van a kerületben egy ingatlana, amit el szándékoznak adni, a többit pedig az egyház­megye biztosítja, amely évente átlagosan 2-3 templomot épít. Elkép­zeléseik szerint 300 né­gyezetméter alapterü­letű, 200 ülőhellyel ren­delkező centrális temp­lom épülhet majd fel a kerületben, egyenlő­szárú kereszt alakú fundamentummal, benne ikonosztázzal. A templom mellé közös­ségi ház is épül, amely egyházi, világi kulturá­lis rendezvények ottho­nául szolgál majd, szin­tén a görög katolikus egyházmegye kezelésé­ben. A Kelet-pesti Gö­rög Katolikus templom ideális helyet kaphat a Nyilas táblán, mert két olyan szomszédos ke­rület (XVI., XVIII.) ten­gelyébe esik, ahol a XVII. kerületi hívőkkel együtt mintegy ötezer görög katolikus él, és lakóhelyük közelében nincs görög katolikus istentisztelet. A kétezer hívőt számláló agglo­merációból is sokkal könnyebben eljuthat­nak majd a templomba járók, mint a rákoscsa­bai imaházba. Mosoly­gó Marcell hozzátette, hogy nem ez lesz élete első olyan temploma, amelynek építésénél bábáskodhat. Tibor- szállás, Nagyecsed, Nyíregyháza-Józsavá- ros közössége koráb­ban épített már görög katolikus templomot, ahol ő volt a lelkipász­tor. A paróchus végeze­tül elmondta, hogy tíz éve szolgál a kerület­ben, és kezdettől fogva vágyott arra az alka­lomra, amikor Rákos­mentén, a város szívé­ben felépülhet egy olyan templom, amely már a külső megjelené­sében is a görög katoli­kusokat hirdeti. A Rákoskeresztúri Görög Katolikus Egyházközség az új templom építésére köszönettel elfogad adományokat, amely az OTP 11717009-20001560 sz. számlára utalható. További felvilágosítás kérhető' Mosolygó Marcell paróchustól a 06-30-955-9486 számon, illetve a mosolygomarcell@ hotmail.com címen.

Next

/
Thumbnails
Contents