Hírhozó, 2009 (19. évfolyam, 1-21. szám)

2009-05-07 / 8. szám

Köztünk élnek Győzelem az érmék versenyén Kiss György Gyulai várat ábrázoló műve lett az első Az amerikai Krause Publications kiadó évek óta megrendezi az érmék versenyét, idén a Magyar Nemzeti Bank Kiss György képzőművész Gyu­lai várat ábrázoló 5000 forintos ezüst emlékérmét nevezte. Egy évvel ezelőtt első alkalommal hir­dette meg a kiadó a közönségdíjat, akkor az 56- os forradalom emlékére kibocsátott ötvenforin- tos érme nyert, az idén Magyarország ismételt, a győztes Kiss György Gyulai várat ábrázoló 5000 forintos ezüst emlékérme lett. A hivatalos díjáta­dóra február első hetében a World Money Fair nemzetközi éremvásáron került sor Berlinben. ■J&. Szakács Zsuzsa -------------? K i ss György festő­ként végzett, de ma már érmeművésze­tünk jeles alkotójaként tartják számon, az igé­nyes érmeművészet törvényei szerint te­remtette meg a vert pénzérmék biztos kompozícióját. Hallat­lanul finom, a techno­lógiai törvényeket is tisztelő módon mintá­zott érmékkel vált megbecsült pénzterve­zővé. Tizenkét éve már, hogy Rákos­hegyre költözött felesé­gével és Boldizsár fiá­val, otthonában keres­tük fel, hogy meséljen életútjáró.- Én először a nagy­papám barátjától ta­nultam rajzolni, majd egy képzőművész kör­be jártam, de a Körös­parton, akár egy tégla­darabra is szívesen fir­káltam, elsősorban vo­natokat. Azt mesélik a családban, hogy anyai nagynéném - aki Kő­szegen volt zárdafőnök - nagyon szépen festett, talán tőle örököltem a képzőművészet iránti szeretetet, de több mint nyolc évig hegedültem is. Tizenhat, tizennyolc éves koromban végül a festészetet választot­tam, mert túlzottan ag­resszív voltam akkori­ban, nem volt meg ben­nem az az alázat, ami egy előadóművészben feltétlenül meg kell, hogy legyen.- A Gyulán töltött gyermekévek után jelent­kezett a Képzőművészeti Főiskolára, ahová elsőre nem vették fel, ezért kőfa­ragónak állt.- Három nap késéssel tudtam csak megjelenni a felvételin, mert nem továbbították időben a jelentkezési lapomat. De végül nem ezért nem kerültem be a főis­kolára, hanem, mert életemben ott találkoz­tam először a meztelen­séggel, egy aktot kellett rajzolnom, én pedig ak­kor láttam először mez­telen női testet. Szerszá­mokkal mindig jól tud­tam bánni, elmentem kőfaragónak, amiből szakmunkásvizsgát is tettem, de közben min­dig rajzoltam. Miután felvettek az esti előké­szítőre, Kádár György festőosztályában tanul­tam hét évet. kezembe a plasztelint. Gyurmából készítet­tem el az első plakettje­imet. Én nem tanultam érmészetet, azt se tud­gyoztes ernte- Már régóta nem fest, miért hagyta abba?-1983 óta nem festek, de ez nem jelenti azt, hogy nem is fogok. Már készülök rá. Azért hagytam abba a festést, mert amiket képekben elképzeltem, megfes­tettem, kiderült, hogy meg sem közelíti azt, amit én szeretnék. Már ekkor olyan vastagon festettem, hogy alig bírta el a vászon, érez­tem, hogy valami hi­ányzik. Akkor vettem tam, hogy Ma­gyarországon létezik érmeművészet. Azzal, hogy tapintható volt, másféle örömet szer­zett nekem mint a fes­tészet, ettől az időtől észrevétlenül tevődött át a hangsúly az érme­imre és a grafikára.- Élete során több száz érmét tervezett már.- Én terveztem az iparművészeknek oda­ítélt Ferenczy Noémi- díjat, de sok állami ki­tüntetést is készítet­tem, például az artis­táknak járó Hortobágyi Károly-díjat. 1988-ban Munkácsy-díjat kap­tam, amit még Ferenczy Béni tervezett, de 1991- től már az én terveim alapján készül ez a díj is. Amikor a Magyar Nemzeti Bank meghir­dette a magyar várak sorozatában a Gyulai várról szóló érmepá­lyázatot, azonnal tud­tam, hogy valami kü­lönlegeset kell kitalál­nom, hogy az enyém lehessen ez a munka. A Gyulai várat ábrázo­ló érmemre három vá­rat is felvittem, kezdet­ben sokan nem hitték, hogy ez lehetséges. Vagy ötven hazai és nemzetközi elismerést nyertem az érméim­mel, de kis túlzással, az összesét odaadnám ezért az egyért, annyira fontos volt nekem ez a munka. HOBORT 1171 Budapest, Berky Lili u.58. Tel:273-18-08 E-mail:hobort@hobortsport.hu Nyitva tartás: Hétfő-Péntek: 1 Oh- 19h Szombat:! Oh- 15h (Vas.:zárva) Kerékpárok és kiegészítők széles választéka 130 nu-en

Next

/
Thumbnails
Contents