Hírhozó, 2009 (19. évfolyam, 1-21. szám)
2009-03-26 / 5. szám
NKORMANYZAT 2009. MÁRCIUS 26. jesítették. 2002 óta ez a helyi költségvetés tartalmazza a legalacsonyabb hiányt. Ezzel együtt nehéz évünk lesz 2009-ben - hangsúlyozta a polgármester. A politika küzdősporttá vált, küzdeni fognak a nehéz körülmények ellen, és nem tárják szét a kezüket, hogy tehetetlenek a válsággal szemben, hanem megpróbálják felvenni a kesztyűt. Kiss Lajos (MSZP) frakcióvezető hozzászólásában visszautalt Riz Levente 2006-ban tett vállalására, amelyben ígéretet tett arra, hogy 2009-re befejezik a kerület teljes körű csatornázását. Kiss Lajos elfogadhatatlannak tartja, hogy 2009-ben is ugyanúgy áll a csatornázás ügye, mint 2006- ban. Kitért az intézménykarbantartásra szánt költségvetési tételre is, szerinte a beállított 200 millió forintos keretösszeg erre nem elegendő, és ugyanez vonatkozik a panelfelújításra szánt összegre is. Riz Levente válaszában kiemelte, 2007. január 1-től a főváros saját hatáskörbe vonta a csatornázást, a kerületek attól kezdve nem építenek csatornát. A főváros ezirányú uniós pályázatának elbírálása folyamatban van, az ügyosztály mai tájékoztatása szerint 2009 őszén elkezdődhet a csatornázás a kerületben, és reményeik sze81 Hrutka Zsolt rint jövő év végéig be is fejeződik. <Kovács István (Itthon Rákosmentén Egyesület) azt javasolta, hogy a költségvetést új alapokra kellene helyezni, elhagyva a bázisszemléletet. Hiányolta, hogy a költségvetési tervezet elkészítése előtt nem volt egyeztetés a frakcióvezetőkkel, hogy javaslataikat esetleg beépíthessék. A szociális érzékenység például teljesen láthatatlan ebben a költségvetésben, és növelni kellene a nyári napközis táborokra szánt összeget is, 4 millió forint erre a célra nevetségesen kevés - tette hozzá. Válaszában Riz Levente hangsúlyozta, hogy a táborokban fizetendő költségtérítés 2007 óta változatlan, nem kívánják megemelni. Szociális kiadásokra többet terveztek, mint a korábbi években. A költségvetési koncepcióról részletesen tárgyalt a frakcióvezetőkkel, akiktől akkor azt kérte, hogy nyújtsák be m [T Báli István írásos javaslataikat a költségvetés tervezéséhez. Ilyet senkitől sem kaptak. Jelezte, hogy a kész költségvetéshez sem érkezett egyetlen ellenzéki módosító indítvány sqm Koszorúsné Tóth Katalin (független) felhívta a képviselők figyelmét arra, hogy egyéni költség- keretükből rengeteg olyan dolgot meg tudnak valósítani, amire a központi költségvetés esetleg nem tért ki, vagy az általuk elvártnál kisebb összeget szán a megvalósításra. A maga részéről felháborítónak tartja, hogy amikor saját keretéből biztosít bizonyos összegeket a felmerült igények megoldására, más képviselő a költségvetéstől várja el egy hasonló feladat pénzügyi finanszírozását. Utalt ezzel Morausz- ky András korábbi felszólalására, aki a játszóterek karbantartására magasabb összeget szeretne látni a költségvetésben. Hatvani Zoltán (Fidesz) Kiss Lajos felszóHatvani Zoltán lalására reagált, idézte a korábban alpolgármesterként dolgozó szocialista politikus 2006-os nyilatkozatát, amely szerint - két-három utca kivételével - a kerület csatornázása 100 százalékos. Valójában ez az állítás nem állta meg a helyét, ugyanis Rákoskerten tizenhárom utcában ma sincs csatorna, ami mintegy 400 családot érint. Kovács István másodszor is kért ötperces hozzászólási lehetőséget. Többek között felvetette, hogy a rákosligeti időközi választásra költségvetési tételként 6,5 millió forint dologi kiadás szerepel a tervezetben, és nem tudja mi került ennyibe. Felszólalására Riz Levente reagált: a 6,5 millió forintot az állam fizeti, amit szerepeltetni kell a kerület költségvetésében, a polgár- mesteri hivatal a rákosligeti időközi választásra pontosan 733 ezer forintot költött el. Dunai Mónika (Fidesz) frakcióvezető azt, hangsúlyozta, hogy a költségvetés egyedülálló abban a tekintetben, hogy a frakciók részéről egyetlen egy módosító indítványt sem nyújtottak be hozzá, ami véleménye szerint arra utal, hogy az ellenzék is átérzi a helyzet nehézségeit, és talán elismerik a hivatal szakembereinek cseppet sem könnyű munkáját, akik az elmúlt évek legalacsonyabb deficitjével kalkuláltak a 2009- es költségvetés megalkotásakor. Hrutka Zsolt (MSZP) a polgármester, illetve Dunai Mónika megjegyzésére reagált, amely szerint az ellenzék nem nyújtott be módosító indítványt a költségvetés megtárgyalására. Szerinte az ellenzék módosító indítványait a jelenlegi jobboldali vezetés rendre lesöpri az asztalról, ezért nem érti, miért hiányolják. Riz Levente nem osztja a képviselő úr véleményét, mert az elmúlt két esztendőben több olyan szocialista javaslat is akadt, amelyet elfogadtak, és sikeresen meg is valósultak, vagy éppen megvalósulás előtt állnak. Ilyen például a Tápió téri játszótér, a Diadal utcai Általános Iskola felújítása, és az 513. utcai parkoló megépítése. A képviselő-testület végül 17 igen, 7 nem és egy tartózkodással elfogadta Rákosmente 2009. évi költségvetését. RAK A képviselő-testület tagjai Barna Andor - SZDSZ 5. evk., ISB-elnök - minden hó 1. szerdáján 17-18-ig a Kaszáló utcai Csicsergő óvodában. Dr. Benkő Péter - MSZDP - megbeszélés szerint a Polgármesteri Hivatalban (06-20-9509-381). Dr. Bényi Zsolt - Fidesz 9. evk., EB-elnök - a hónap utolsó csütörtökén 17-18 óra, Rákoshegyi Közösségi Ház. i Csorba Béla - KDNP—MIEP, VFB-elnök - előzetes telefonos egyeztetés után (253-3328) a KDNP Péceli út 220. szám alatti székházában. Derczbach Istvánné - MSZP - minden hónap 1. keddjén 17-18-ig az Újlak utcai iskolában. Dunai Mónika - Fidesz, 14. evk. - minden hónap 2. csütörtökén 18-19 között a Rákoscsabai Közösségi Házban. Dr. Fachet Gergő - Itthon Rákosmentén Egyesület - egyeztetés alapján, tel.: 253-3330, (képviselő-testületi iroda). Fejér Gyula - Fidesz, 8. evk. - minden hónap utolsó csütörtökén 17-18 óra között a Rákoshegyi Közösségi Házban. Dr. Fenke Ferenc - KDNP-MIÉP, 12. evk., SZLB- elnök - minden hónap 2. csütörtökén 18-19 között a Rákoscsabai Közösségi Házban.