Hírhozó, 2008 (18. évfolyam, 1-21. szám)
2008-10-22 / 17. szám
2008. OKTÓBER 22. NKORMANYZAT Ferihegy zajártalmairól tárgyaltak A polgármester és a repülőtér vezérigazgatója egyeztették álláspontjaikat Riz Levente polgármester kérte, hogy tartsák be a Rákoshegyre vonatkozó légiközlekedési szabályokat ts. Munkatársunktól A találkozón részt vett a Budapest Airport részéről Jóst Lammers vezérigazgató, Szarvas Gábor, a -Budapest Airport környezetvédelmi igazgatója, Hardy Mihály kommunikációs vezető és Fülöp Tamás közkapcsolati menedzser. Mint Riz Levente lapunknak beszámolt róla, a megbeszélés elején Jóst Lammers tájékoztatót adott a reptér fejlesztési terveiről. A tárgyaló felek hamar a zajproblémákra tértek. Riz Levente ösz- szefoglalta mindazt, ami az elmúlt időszakban ezen a téren történt. A vezérigazgatónak jelezte, 1983-ban jogszerűtlenül épült meg a kettes futópálya, mert 1,5 kilométer távolságban helyezkedik el Rákoshegy lakóövezete. Az építkezés azért volt jogsértő, mert figyelmen kívül hagyták az építésügyi és városfejlesztési miniszter 12/1980. (III. 14.) rendeletének 104.§-át, amely rendelkezik arról, hogy a repülőtér üzemi területének környezetében védőtávolságot kell kijelölni. Ez a lakott terület esetében 5 kilométer, a légi megközelítési sávok irányaiban. A futópálya megépülte után, a zajterhelés miatti lakossági tiltakozás hatására az akkori helyi országgyűlési képviselő, Káldy Zoltán interpellálta a közlekedési minisztert. Az interpelláció hatására megszületett a ll/1984.(Közl. Ért. 12.) KM utasítás, amelyben megtiltják a 2-es kifutópálya Rákoshegy felőli használatát. A békés állapot 1997- ig tartott, ekkor megszületett az 176/1997. (X. 11.) Korm.rendelet, amely feloldotta a tiltást a Rákoshegyet érintő 2- es futópálya használatára. 2004 karácsonyán módosították ezt a jogszabályt. A 366/2004. (XII. 26.) Korm.rendelet- módosítás engedélyezte a 2-es kifutópálya Rákoshegy felőli használatát. Ennek következményeként ma Rákoshegy lakóházai fölött közvetlenül, 200-300 méter magasságban repülnek a fel- és leszálló gépek. Ez elviselhetetlen zaj- és környezeti ártalmat okoz az ott élő embereknek. A polgármester szerint nincs még egy olyan budapesti kerület vagy agglomerációs település, amely hasonló közelségben, közvetlen lakóterülete fölött szenvedné el a repülőtér forgalmát. Riz Levente hangsúlyozta, nem elegendő, hogy a probléma látszólagos kezelésére időnként zaj konferenciákat, egyeztető fórumokat tartanak. Ezek nem hoznak érdemi elmozdulást. A polgármester elmondta, a XVII. kerületi önkormányzat több intézkedést hozott az ügyben. Alkotmánybírósági beadványt nyújtott be a jogsértő használatot megengedő rendeletek megsemmisítése érdekében. Továbbá előkészítette és finanszírozza a Deák István rákoshegyi lakos által, a Budapest Airport ellen indított, precedens értékű birtokvédelmi per lebonyolítását. Harmadrészt fel- terjesztési jogával élt a kormány és az Ország- gyűlés irányába a jogszabályok kedvező módosítása érdekében. Amíg a jogi folyamatok nem zárulnak le, addig is egyeztet a Budapest Airporttal a kerület vezetése. A polgármester nyomatékosan kérte a repülőtér képviselőit, hogy nagyon szigorúan tartsák be azt a jogszabályt, amely értelmében a le- és felszállásra a kettes pályát csak a napi forgalom 5-15 százaléka használhatja, sőt lehetőleg ne használják ki ezt a kvótát sem. Hasonlóan fontos, hogy tartassák be az éjszaka 0 és hajnali 5 óra közötti repülési tilalmat, amely vonatkozik mind a menetrend- szerű, mind a teherforgalomra. Ennek ellenére előfordulnak repülések ebben az éjszakai időszakban. A kerületvezetés további kérése, hogy az éjszakai repülési tilalmat este tíz és reggel hat óra közötti időszakra bővítsék ki. Riz Levente arra is felhívta a vezérigazgató figyelmét, hogy az előírás szerint a kettes pályáról a felszállásokat úgy kell végrehajtani, hogy még a reptér területe fölött a gépeknek egy éles S-ka- nyarral balra, nyugati irányba kellene elhaladniuk, s itt emelkedhetnek a magasba, ezáltal elkerülve Rákoshegy lakott területét. A gyakorlat azt mutatja, hogy ezt az előírást a pilóták közül szinte senki nem tartja be. Nem kanyarodnak el Rákoshegy fölül, hanem tovább repülnek egyenesen a városrész fölött. Ennek megkövetelése a repülőtér üzemeltetőjének a feladata. A polgármester kérte, hogy lehetőség szerint mielőbb Rákoshegyen is indítsák el az Üllőn már zajló gyakorlatot, hogy a reptéri zaj által érintett házakat zajvédelmi megerősítéssel lássák el a repülőtér finanszírozásában. A fejlesztések kapcsán a kerületvezetés javasolta, hogy a repülőtér vegye figyelembe a rákoshegyi Homoki szőlő területét, amelyet az ön- kormányzat hamarosan úgynevezett munkahelyi övezetté sorol át. így fejleszthet rajta maga a reptér, vagy egy általuk idehozott beruházó. Kérte továbbá a polgár- mester a Budapest Airport támogatását a Ferihegyi út meghosszabbításához. A felvetésekre a vezérigazgató, Jóst Lammers nyitottnak mutatkozott, válaszaiban érdemi problémaként kezelte a rákoshegyiek panaszát. A megbeszélések hamarosan folytatódnak. A következő tárgyalásra szakértői szinten kerül sor a Budapest Airport és Rákosmente Önkormányzata között