Hírhozó, 2008 (18. évfolyam, 1-21. szám)
2008-12-22 / 21. szám
NKORMANYZAT Költségvetési koncepció már van A testület 30 milliót szán a helyi vállalkozók munkahelyteremtő támogatására Maratoni ülésen, mintegy százhúsz határozatot hozott a képviselő-testület december 11-én. A képviselők többek között döntöttek a helyi Közterület Felügyelet létrehozásáról, a vállalkozások munkahelyteremtéséhez nyújtandó támogatásról, a Rákosmente Kft. tőkeemeléséről és az önkormányzat fejlesztési célú hitelfelvételéről. 'S. Kiu Tamás A napirend előtti felszólalások sorát Hatvani Zoltán (Fidesz) kezdte az új szilárd burkolatú rákoskerti utcákról. Az Andráshida, az András és a Toldi Miklós utca aszfaltburkolatot kapott, a felszíni víz- elvezetést is kiépítették, továbbá közel egy kilométer hosszon végeztek útfelújítást a 11-es választókörzetben. Elsőként megtárgyalta és elfogadta a testület a rákoskeresztúri piac, valamint a Családi és Társadalmi Rendezvények Háza bérleti díjainak emeléséről szóló előterjesztéseket. A bérleti díjak mindkét intézményben 10-10 százalékkal emelkednek 2009. január 1-től. Kisebb vihart kavart a helyi Közterület Felügyelet létrehozására irányuló előterjesztés. Derzbach Istvánná (MSZP), Oláh László (SZDSZ), Soltiné Kis Katalin (SZDSZ) és Kiss Lajos hangsúlyozta, hogy mivel jövőre kevesebb pénz jut gazdálkodásra, a kötelezően ellátandó feladatokat kell előnyben részesíteni, a Közterület Felügyelet működtetése pedig nem az. Az előterjesztő Dombóvári Csaba alpolgármester hangsúlyozta, hogy a testület februári határozatával már elviekben egyetértett a Közterület Felügyelet létrehozásával, az erre vonatkozó előterjesztés kidolgozásával. Fontosnak tartja a Közterület Felügyelet létrehozását, hiszen jelenleg a fővárosi önkormányzat látja el ezt a feladatot, de Rákosmentén alig érzékelhető a működése, szükség van változtatásra a belső terüleBényi Zsolt tek rendjének érdekében. A testület végül elfogadta a Közterület Felügyelet felállításról szóló előterjesztést, ennek értelmében 2009. május 1-től egy vezetővel és tíz felügyelővel megkezdhetik munkájukat a kerületben. Ezt követően a helyi vállalkozások munkahelyteremtő támogatását célzó előterjesztésről tárgyalt a képviselő-testület. Az önkormányzat erre a célra 30 millió forintos keretet biztosít a 2009. évi költségvetésében. Több ellenzéki képviselő azt szorgalmazta, hogy inkább adócsökkentéssel támogassák a vállalkozásokat. A rendelettervezet készítő Hegedűsné dr. Hovánszki Tímea ön- kormányzati tanácsadó válaszában hangsúlyozta: a helyi adórendeleten keresztül nem tudnak adókedvezményt biztosítani a vállalkozások számára, másrészt ezzel a rendelettel úgy tudják támogatni a vállalkozásokat, hogy egyben új munkahelyek is létesülnek. Kiss Lajos javasolta, hogy a kedvezményben ne csak a kerületi székhellyel rendelkező vállalkozások részesülhessenek. Kovács István (Itthon Rákosmentén Egyesület) elmondta: véleménye szerint a félmilliós támogatás reményében nem fognak új munkahelyeket teremteni a vállalkozások, inkább a már meglévő dolgozóikat szeretnék valahogy megtartani. Riz Levente hangsúlyozta: önmagában ez a rendelettervezet nem oldja meg a vállalkozások és a kerületi munkanélküliség problémáját, de ez is egy fontos lépés. Azt is tudni kell, hogy a kerület jelentős szociális hálót tart fenn, sőt egy külön válságkezelési keretet is létre kívánnak hozni. Barna Andor (SZDSZ) csatlakozva az előtte szólókhoz hangsúlyozta: a kisvállalkozások akkora létszámot foglalkoztatnak, amelyre éppen szükségük van. Javasolta, hogy a pályázatokkal a hivatal egy erre kijelölt csoportja foglalkozzon. Riz Levente elmondta: csak a döntéshozatal lesz a Vagyongazdálkodási Bizottság feladata, az előkészítést a hivatal végzi. Az előterjesztést elfogadta a testület, mint ahogy a következő napirendi pontot is, amely szerint az önkormányzat 2009-ben az előző évek támogatási összegével azonosan 30 millió forinttal támogatja a kerületi rendőrkapitányság munkáját. Amint az várható volt, a Rákosmente Kft. pénzügyi beszámolójáról, illetve a tőkeemelésről és a tagi kölcsön visszafizetési határidejének módosításáról szóló javaslat vitát generált. A korábbi riasztó adatok mostanra szelídülni látszanak - mondta Riz Levente. Úgy tudták növelni az eredményességet, hogy közben a cég személyi állománya jelentősen csökkent, és a munkák mennyisége, minősége is Derzbach Istvánná Dunai Mónika Fohsz Tivadar - Fidesz, 10. evk. - a hónap 1. csütörtökén 17-18 óráig a Rezgő utcai óvoda, a hónap 2. péntekén 17-18-ig a Rákoskerti Művelődési Házban. Hatvani Zoltán - Fidesz, 11. evk., VGB-elnök - a hónap 1. keddjén 8.00-9.00-ig a Rákoskerti Művelődési Házban, a hónap 2. péntekén 17-18-ig a Rákoskerti Művelődési Házban, telefonon történő bejelentkezés alapján a bejelentő lakásán RAK (mozgásában korlátozottak esetén) tel.: 06-30- 944-0203. Dr. Hoffmann Attila - MSZP, PB-elnök - a hónap 4. csütörtökén 17-19 óráig a Kaszáló u. 45. sz. alatt. Horváth Tamás - Fidesz, 15. evk. - minden hónap első keddjén 18 órakor a Diadal úti iskolában. Dr. Hrutka Zsolt - MSZP, JKB-elnök - hónap 1. hétfőjén 18-19-ig a Kaszáló u. 45. sz. alatt. Kiss Lajos - MSZP, 6. evk., KÖB-elnök - minden hó 4. hétfőjén 17-19-ig az MSZP-irodában, a Kaszáló u. 45. sz. alatt. Koszorúsné Tóth Katalin - független, 1. evk. - hónap 1. hétfőjén 17-18-ig a Hófehérke óvodában. Kovács István - Itthon Rákosmentén Egyesület - előzetes egyeztetés alapján, tel.: 06-20-569-2300. Lázár Attila - Fidesz - hónap 1. hétfője 17-18 óra, Fidesz-iroda, Péceli út 106.