Hírhozó, 2008 (18. évfolyam, 1-21. szám)
2008-09-11 / 14. szám
4 NKORMÁNYZAT könywizsgáló kezdi meg munkáját a cégnél, az új menedzsment feladata a cég pénzügyi helyzetének rendezése, új, karcsúbb struktúra, új üzletpolitika kialakítása. A fokozottabb tulajdonosi ellenőrzés a jövőben a Vagyongazdálkodási Bizottság feladata is lesz, amely rendszeresen beszámoltathatja az ügyvezetést, ellenőrizheti a működést. Morauszky András (MSZP) képviselő, korábbi feb-tag felhívta a figyelmet arra, hogy helyesebb döntés lett volna ha nem az Ép-17-be, hanem a Lakás 17-be vonják be a másik céget, komoly hibának nevezte, hogy műszaki ellenőröket bocsátottak el, ezért most a műszaki szakemberek hiányoznak a cégnél. Felhívta a figyelmet arra az anomáliára is, hogy az elvégzett munkák a cégen keresztül 40-90 százalékkal is többe kerülnek az önkormányzatnak, mint amennyibe valójában kerülnek, ezért szerinte ennek a különbségnek fedeznie kellett volna az elbocsátások költségeit. • Barna Andor (SZDSZ) jó érzéssel fogadta, hogy a polgármester elismerte a hibákat, úgy vélte nem Riz Levente és nem Hajdú László, a Rákosmente Kft. ügyvezetője a felelős a kialakult helyzetért. Barna Andor szerint ez a konstrukció nem felel meg a piaci viszonyoknak, szerinte a polgármesternek ebben a kérdésben egyeztetnie kell a frakciókkal és konszenzusos javaslatot kell a testület elé hozni. Hrutka Zsolt (MSZP) kifogásolta, hogy a felügyelő bizottság elnöke Fodor László, aki a kerületi Fidesz alelnöke is, nem tett eleget kötelezettségének, nem hívta Morauszky András össze a felügyelő bizottság ülését, amikor indokolt lett volna és nem jött el egyszer sem a testületi ülésre, most sem, hogy válaszoljon a képviselők kérdéseire. Oláh László (SZDSZ) elmondta, hogy a felügyelő bizottság teljesítette törvényszabta kötelezettségét, hiszen időben feltárta a cégnél az anomáliákat. Lázár Attila (Fidesz) emlékeztetett rá, hogy a cég mérlegét a felügyelő bizottság elnökének kivételével egy feb-tag sem szavazta meg, ezzel is jelezték, hogy komoly gondokat látnak a cég gazdálkodásában. Fachet Gergő (IRE) felhívta figyelmet a cég tartozásaira, a 80 milliós tulajdonosi kölcsön Barna Andor mellett a cégnek 100 millió szállítói tartozása, 31 millió APEH-tar- tozása, valamint 14 millió áfaadóssága van. Horváth Tamás alpolgármester hozzátette, a cég gazdálkodásának bevételi oldala is van, most épp 81 millió forint vár kifizetésre a Rákosmente Kft.-nek az elvégzett munkák után. A vita folytatódott, a képviselők meghallgatták Polgár Bencét, akit az előterjesztő a cég új ügyvezetőjének javasolt, végül a szavazásokra került sor. A testület 17 igen, 8 nem szavazat mellett tudomásul vette Hajdú Lászlónak a Rákosmente Kft. ügyvezetői tisztségére vonatkozó megbízatásáról történő lemondását, és cég ügyvezetői feladatainak ellátásával 2008. szeptember 1. napjától 2009. március 31. napjáig terjedő határozott időtartamra Polgár Bencét bízta meg. Megbízási díját havi bruttó 640 ezer forintban, a saját gépjármű- használat költségtérítését havi 50 ezer forintban határozta meg. Az új ügyvezető igazgatót az alábbiakban felsorolt feladatok végrehajtására kötelezték:- 2008. szeptember 30. napjáig felkészült gazdasági szakemberek bevonásával megbízható üzleti és pénzforgalmi terv készítése a 2008. év utolsó negyedévére a Rákosmente Kft. vagyonának a védelme, pénzFachet Gergő forgalmi stabilitásának, fizetőképességének (likviditásának) megőrzése érdekében;- 2008. november 30. napjáig javaslat készítése a 2009. évi üzleti terv üzletpolitikai és vállalatirányítási elveire;- 2008. november 30. napjáig a 2009. évre vonatkozó beszerzési körbe tartozó feladatok, szolgáltatások keretei tervének és az ehhez kapcsolódó beszerzési ütemterv elkészítése;- 2008. november 30. napjáig a beszerzési terv és a 2009. évi üzleti terv üzletpolitikai és vállalatirányítási elvei alapján a feladatrendszer személyi és dologi Szeptember 6-án életbe lépett az új BKV-menetrend, amely során megújult kerületi buszhálózatunk. Ebből az alkalomból Rákosmente Önkormányzata egy 40 oldalas tájékoztató füzetet jelentetett meg 35 ezer példányban, amelyet minden háztartásba eljuttattak. A kiadványban városrészenkénti bontásban szerepelnek a változások, valamint az összes kerületi busz menetrendje is itt olvasható. A dokumentum az internetről is letölthető, a www.rakosmente.hu weboldaion találják meg az érdeklődők. RAK RAK A képviselő-testület tagjai Fohsz Tivadar - Fidesz, 10. evk. - a hónap 1. csütörtökén 17-18 óráig a Rezgő utcai óvoda, a hónap 2. péntekén 17-18-ig a Rákoskerti Művelődési Házban. Hatvani Zoltán - Fidesz, 11. evk., VGB-elnök - a hónap 1. keddjén 8.30-9.30-ig a Rákoskerti Művelődési Házban, a hónap 2. péntekén 17-18-ig a Rákoskerti Művelődési Házban, telefonon történő bejelentkezés alapján a bejelentő lakásán (mozgásában korlátozottak esetén) tel.: 06-30-944- 0203. Dr. Hoffmann Attila - MSZP, PB-elnök - a hónap 4. csütörtökén 17-19 óráig a Kaszáló u. 45. sz. alatt. Horváth Tamás - Fidesz, 15. evk. - az ügyfélszolgálati irodában történő előzetes egyeztetés alapján. Or. Hrutka Zsolt - MSZP, JKB-elnök - hónap 1. hétfőjén 18-19-ig a Kaszáló u. 45. sz. alatt. Kiss Lajos - MSZP, 6. evk., KÖB-elnök - minden hó 4, hétfőjén 17-19-ig az MSZP-irodában, a Kaszáló u. 45. sz. alatt. Koszorúsné Tóth Katalin - független, 1. evk. - hónap 1. hétfőjén 17-18-ig a Hófehérke óvodában. Kovács István - Itthon Rákosmentén Egyesület - előzetes egyeztetés alapján, tel.: 06-20-569-2300. Lázár Attila