Hírhozó, 2008 (18. évfolyam, 1-21. szám)
2008-08-28 / 13. szám
2008. AUGUSZTUS 28.- Közbiztonság Mobiltelefonokat raboltak Elfogták a három elkövetőt, akik több bűncselekményt is beismertek A kerületi rendőrkapitányság kilenc súlyos bűncselekménnyel kapcsolatban zárta le a nyomozását, a három elkövetőt elfogta. "üSi Munkatársunktól A rendőrség feljelentés alapján indított eljárást ismeretlen tettesek ellen, akik ■ január 16-án délután a rákos-1 hegyi MÁV-állomás előtti; aluljáróban három kiskorút ; egy rugóskéssel mobiltelefon-5 jaik átadására kényszerítettek. Szintén ismeretlen tettesek ellen indult eljárás, akik január 21-én délután a Rákoskert felől a Keleti pályaudvarra közlekedő vonaton egy utastól elvették, valamint egy másiktól megpróbálták elvenni a mobil- telefonját, majd a rákoshegyi állomáson leugrottak a vonatról. Január 21-én ismeretlenek délután az Árpádfejedelem utcai buszmegállótól követtek egy gyereket, majd körbevették és megfenyegették, hogy kés van náluk és mobiltelefonja átadására kényszerítették. A rendőrség eljárást indított K. Á. és társai ellen, akik január 23-án délután a Puszta- szentistvánról a Keletibe tartó vonaton egy kiskorútól elvették telefonját, a SÍM kártyát visszaadták neki, majd a rákoshegyi állomásnál leugrottak a vonatról. Ugyancsak január 23-án délután 3 személy rablás kísérletét követte el a személyvonaton egy utas ellen, akit bántalmaztak és telefonját erőszakkal el akarták venni. A sértett ellenállt. K. Á.-t és Cs. S.-t január 23- án, G. E. R.-t pedig január 24- én fogták el a rendőrök. Őket egyebek mellett csoportosan elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. Ennek során több, a hatóság által nem ismert rablást is bevallottak. A házkutatások során G. E. R.-től lefoglaltak a rendőrök egy körülbelül nyolc centiméteres pengehosszúságú kést. A gyanúsítottak ellen korábban már több ügyben folyt eljárás. Megdöbbentő bűntett az Újlak utcában Amire mindig figyelnünk kell! A rendőrség kéri a lakosokat, hogy a kertvárosi részekben a kertkapukat, lakásajtókat ne hagyják nyitva, ha kerti munkákat végeznek távol a háztól, ne könnyítsék meg a besurranó tolvajok dolgát. A házaló árusokat, egyéb köz- szolgáltató alkalmazottjának mondó embereket ne engedjék be lakásaikba és ne hagyják felügyelet nélkül a lakásban, ne könnyítsék meg az alkalmi tolvajok, csalók dolgát. Az autótulajdonosok ne hagyják értékeiket (mobiltelefon, GPS, laptop, pénztárca, stb.) látható helyen az autóban, ha leparkolnak. Megdöbbentő bűncselekmény történt kerületünkben, a rendőrség gyors intézkedésének köszönhetően az elkövetők előzetes letartóztatásban vannak. Ts. Munkatársunktól Í úlius 31-én az Újlak utcai egyik ház lakásában B. T. al- ■rlőt K. M. R. és társai, N. J. és V. Zs. akarata ellenére fogva tartották, valamint megalázó dolgok megtételére kényszerítették. A sértett férfit bántalmazták, megalázták, késsel fajtalankodásra kényszerítették, miközben megpróbáltatásairól mobiltelefonnal videofelvételt készítettek, majd megfenyegették őt, hogy megölik, ha valakinek elmondja a történteket. A férfi másnap feljelentést tett a kerületi kapitányságon. A rendőrök gyors intézkedésének köszönhetően az elkövetők előzetes letartóztatásban vannak. Ellenük aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértése és szemérem elleni erőszak bűntettének vétsége miatt folyik eljárás. Legyen ön is polgárőr! A XVII. kerületben a Delta Polgárőrség a közterületek, az ott lévő létesítmények, gépjárművek és a magánterületek védelme érdekében járőrszolgálatokat tart. Szervezetünk bűnmegelőző munkája megvalósításához várja a segíteni kész kerületi lakosok közreműködését. A Delta Polgárőrség elnöke: Marton Rudolf Szolgálati telefon: 06-20-991-1663, ww.delta17.hu * DELTA A kerületi rendőrkapitányság szeptemberben az alábbi helyszíneken fog sebességet mérni: Szeptember 2-án 10.00-12.00 a Pesti út Zsigmond utca és Ferihegyi út közötti szakaszán Szeptember 10-én 10.00-12.00 a Zrínyi út Péceli és Pesti út közötti szakaszán. 29 Ittasan vezetett Augusztus 3-án délután egy Mazda a Császárfa utca kereszteződéséhez érve balra kívánt bekanyarodni, amikor észlelte, hogy a vele azonos irányból közlekedő Lada meg akarja őt előzni, de nekiütközött a Mazda bal oldalának, illetve hátuljának. Az alkoholszondás ellenőrzés során kiderült, hogy Lada vezetője alkoholt fogyasztott. A baleset következtében a Mazda vezetője, és a Lada utasa 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedtek. Gyalngnst ütöttek el Augusztus 11-én reggel egy 82 éves hölgy gyalogosan közlekedett a Péceli úti járdán, amikor egy ingatlanról hátramenetben közlekedő személygépkocsi elütötte. A balesetet követően a hölgy nem kért orvosi ellátást, de később fájdalmai miatt mégis orvoshoz ment, ahol kiderült, hogy súlyosan megsérült. Kerükpáros balesete Augusztus 12-én délután egy 17 éves férfi kerékpárral a Pesti úton akart átkelni, amikor a Ferihegyi út felől érkező Opel Astra típusú személygépkocsi elütötte. A balesetben a kerékpáros könnyű sérüléseket szenvedett. Autó vs motor Augusztus 16-án délután egy Renault Megane a Zrínyi út kereszteződésénél egyenesen akart továbbhaladni, de nem adta meg az elsőbbséget a szabályosan közlekedő Yamaha motorkerékpárnak. Az ütközésben a motorkerékpár 30 éves férfi vezetője súlyosan megsérült. ÓVJA MEG OTTHONÁT A BETÖRŐKTŐL/ LAKÁSRIASZTÓK VIDEÓSRENDSZEREK BELÉPTETŐK TŰZJELZŐK KAPUTELEFONOK GARÁZSMOZGATÓK KAPUMOZGATÓK TERVEZÉS • SZERELÉS - JAVÍTÁS l ZSELÉS AKKUMULÁTOROK 1,900,-Ft-tól AUTÓRIASZTÓ 9.000,-Ft TÁVFELÜGYELET (XVH. kerületben) 2.400.-Ft/hó Arak az arat tartalmazzak VAGYONVÉDELMI SZAKÜZLET 1173 Bp. Pesti út 306/b. Tel/fax: 253-5634, 253-5635 20-313-2002 Nyitva: H-P: 7-17, Szó: 7-13 KÖZELBEN VAGYUNKI ÁLTALUNK TELEPÍTETT RIASZTÓRENDSZEREKRE 3 ÉV GARANCIA!