Hírhozó, 2008 (18. évfolyam, 1-21. szám)

2008-06-26 / 11. szám

KTATAS 2008. JUNIUS 26. Nyári táborok Az idén is, ahogy lenni szokott minden év júni­usában, bezárják az iskolák kapuit a diákok nagy-nagy örömére, a tanítók és tanárok meg­könnyebbülésére. Összeállításunkkal azoknak a szülőknek szeretnénk segítséget nyújtani, akiknek még nem sikerült eldönteniük, hogy gyermekeik hol töltsék el a nyári szünidőt. "a. Szakács Zsuzsa K elemen Sándor, az önkormányzat művelődési csoportve­zetője lapunknak el­mondta, hogy Budapes­ten sajnos már nagyon kevés kerületben műkö­dik nyári napközis tá­bor, szerencsére mi ezen kevesek közé tar­tozunk. Évek óta a Zrí­nyi Miklós Általános Is­kola várja Rákosmente diákjait június 23-tól au­gusztus 15-ig, ahol Donáth Mária vezetésé­vel vidám, programok­kal teli nyarat tölthet­nek el a gyerekek. A ta­nulók háromszori étke­zését a szülőknek kell befizetniük, a többi költségét az önkor­mányzat állja. A táboro- zókat már reggel hat órától fogadják, nyolc órától pedig délután né­gyig különféle progra­mokon vesznek részt (állatkert, múzeum, stb.), és délután ötig vi­gyáznak a gyerekekre. A részvételhez négy napnál nem régebbi or­vosi igazolás szükséges. Az önkormányzat a 2008-as költségvetésé­ből a gyermek- és ifjúsá­gi táboroztatás támoga­tására elkülönített 4 mil­lió forintot, amelyre 48 pályázat érkezett, min­den pályázó a szociáli­san rászoruló gyerme­kek létszámától függő­en részesült támogatás­ban. A kérelmezők kö­zött megtalálhatók ke­rületünk iskolái, óvo­dái, egyházközségek, cserkészek, s a civil szervezetek is részesül­tek támogatásban. A káptalanfüredi tábor idén is benépesül Csekovszky Árpád Művelődési Ház Intenzív angol tábor indul felnőtteknek, a XXI. Század Alapítvánnyal közös szervezésben július 14-től 18-ig, ki­lenctől egy óráig. Beszédcentrikus, kezdő, illetve haladó csoportok (a haladó csoportnál anyanyelvi tanárok). Re­gisztrációs díj: 6000 Ft (amely tartalmazza a részvétel, va­lamint a jegyzetek díját). Jelentkezési határidő: június 30. A társastánc táborba 10 éves kortól lehet jelentkezni - Cha-cha-cha, szamba, rumba, tango, give angol és bécsi keringő július 14-től 18-ig, 10 órától 17-ig. Részvételi díj: 20.000.- Ft (ebéddel együtt). Oktatók: Kostyava Beat­rix és Papp Krisztián versenytáncosok. Jelentkezés: Kostyava Beatrixnál a 06-70-941-2395-ös számon. Rock and Roll tánctábor augusztus 25-től 29-ig. Részvé­teli ijíj: 15.000.- Ft. További információk: Perneki Ildikó 06-70-386-6831. Hip-Hop tánctábor július 7-11. Részvételi díj: 15.000.- Ft. További információk: Szűcs Éva 06-70-289-0069. A Rákoscsabai Művelődési Ház Tánctábor Szüllő Évával, július 21-25-ig. Program: hétfő­től csütörtökig 9-12 óráig stretching, latin és standard tánctanítás, ebéd, szervezett szabadprogram 15-18 óráig. Pénteken 18 órától bemutató. Részvételi díj: 15.000 Ft (étkezéssel). Jelentkezési határidő: június 30. Csiga kaland tábor 6-12 éves gyerekeknek, június 23-28- ig 8 órától 17 óráig. Programok: állatkerti látogatás, veres- egyházi medverezervátumi séta, pálvölgyi cseppkőbar- langtúra, lovaglás, kézműves-foglalkozások. Részvételi díj 15 ezer forint, belépőkkel, napi háromszori étkezéssel. Lovastábor Az ifjúsági lovastáborba 6 éves kortól várják az érdeklődő­ket. Időpontok: június 30,-július 4.; július.14-18.; július 28.- augusztus 1.; augusztus 11-15. Program: lovaglás naponta kétszer, tudásszint szerint, étkezés naponta ötször. Szállás téglaépületben, kérésre sátorban is. Egyéb programok: ke­rékpártúrák, kirándulások, esti szalonnasütés. Vezető: Karcsicsné Jáger Éva, minősített lovas szakedző. Részvéte­li díj: 29.950,- Ft. (Kerektói u. 72.; 06-20-575-1448) Rákoscsaba-Újtelep Időutazás - 2000 évvel ezelőtti időben Leányfalu Grund 1986. FC Vadóctanya Ifjúsági Tábor Borgáta XVII. Lakóhelyi SE Nyári edzőtábor Balatonszemes Rákosmenti Gyermekcukorbetegek Közhasznú Egyesülete „Cuki tábor” Gánt-Bányatelep Százszorszép Óvoda Természetismereti tábor Felsőtárkány Bokréta Lakásotthon Aktív pihenő és környezetismereti tábor Balatonkenese Bokréta Lakásotthon Nomád Bakonytamási Pál Apostol Katolikus Általános Iskola és Gimnázium Vedd és olvasdd - hittantábor Iszkaszentgyörgy Szabadság Sugárúti Általános Iskola Vízi-sport-természeti-kulturális- kézműves-honismereti tábor Káptalanfüred Összefogás Óvoda Süni természetismereti tábor Mátranovák-Nyírmedpuszta Csillagszem Óvoda Csillagszem Óvoda nyári tábora Balatonföldvár Rákoskeresztúri Családsegítő Központ Barangolás a Dunakanyarban Esztergom, Prímás-sziget Rákoskeresztúri Evangélikus Egyházközség Természetvédő Ifjúsági tábor Kemence-nagyvölgy Kossuth Lajos Általános Iskola Kistechnikus Keszthely Kossuth Lajos Általános Iskola Kerékpáros tábor Szigetköz vagy Felső-tisza vidék Rákoscsabai Református Egyházközség Cserkész kerületi nagytábor Gödöllő Újlak Utcai Általános, Német Nemzetiségi és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola Nyári tábor Káptalanfüred Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium Csibetábor III.- Kisgimnáziumi nyári tábor Lajosháza Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium Csibetábor I.-Kisgimnáziumi nyári tábor Balatonalmádi Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium Csibetábor ií.- Kisgimnáziumi nyári tábor Balatonalmádi Békésy György Posta- és Távközlésforgalmi Személyiségfejlesztő, csapatépítő, Szakközépiskola kommunikációs tábor Gárdony Körösi Csorna Sándor Általános Iskola és Gimnázium Vízi vándortábor Tiszabecs - Gergelyugornya Gregor József Általános Iskola Musical tábor Pálköve Gregor József Általános Iskola Felsős tábor Kemence Gregor József Általános Iskola Sport és aktív pihenés Káptalanfüred Gregor József Általános Iskola Nyári tábor Kemence Gregor József Általános Iskola Szabadidős tábor Salgótarján Zrínyi Mikós Általános Iskola Balaton kör-kerékpáros tábor Balatonfüredtől Fonyódig Laborcz Ferenc Általános Iskola Élményszerző tábor Szelidi-tó Judo Szabadidő és Küzdősport XVII. SE edzőtábor Szántód Bokréta Lakásotthon Aktív pihenő és környezetismereti tábor Gyomaendrőd Rákoskeresztúri Szent Kereszt Felmagasztalása Plébánia Hajmáspusztai kalandozások Bakonyszentkirály - Hajmáspuszta Rákoskeresztúri Szent Kereszt Felmagasztalása Plébánia Családos közösség gyermekeinek tábora Siklós Rákoskeresztúri Szent Kereszt Felmagasztalása Plébánia Kis Fekete erdei táborozás Herend Rákoscsaba Főplébánia Társ suli a Káli-medencében Köveskál 140. Sz. Pro Patria Cserkészcsapat Mátyás király élete, munkássága - reneszánsz Eger - Berva völgye Czimra Gyula Általános Iskola Nemzeti értékek megismerése, különböző Káptalanfüred kézműves technikák megismertetése Czimra Gyula Általános Iskola Honismereti - Evezős tábor Sarud Czimra Gyula Általános iskola • Olimpia történetének, résztvevő országok Káptalanfüred megismerése, sport és mozgás fontosságának felismertetése Zrínyi Mikós Általános Iskola Evezős-kerékpáros csillagtábor Szatmárcseke Zrínyi Mikós Általános Iskola Rákoshegyi Családok Egyesülete Reneszánsz lovagtábor Táborozás Káptalanfüred Telkibányán Rákoskerti Tekézők Baráti Köre Gurí suli Rákoskert Rákoskeresztúri Görög Katolikus Egyházközség Bibliával hegycsúcsokon és vízparton Fonyód Rákoscsabai Református Egyházközség Hagyományápoló-személyiségfejlesztő Hittan tábor Cserhátszentiván Mákvirág Óvoda Környezetvédelmi fejlesztő tábor Bogács Rákosligeti Római Katolikus Plébánia Hittanos tábor Aszófő Gyermekjóléti Központ Gyermek-Jóléti tábor Fadd-Dombori

Next

/
Thumbnails
Contents