Hírhozó, 2008 (18. évfolyam, 1-21. szám)
2008-06-26 / 11. szám
2008. JUNIUS 26. K TAT A S 17 Családi nap az oviban A Csillagszemben is sikert arattak a pónilovak Pomázi Zoltán szórakoztatta a gyerekeket 'S. Szakács Zsuzsa A Csillagszem Óvoda kapuja színes lufikkal hirdette június 7-én, hogy ez égy különleges nap, mert ezen a délelőttön a családokat is vendégségbe várták az óvoda munkatársai. A folyosón, már pár méter megtétele után kiderült, hogy ezen a szombat reggelen minden másként működik, mint a dolgos hétköznapokon, hisz akár tündér, vagy éppen félelmetes tigris is válhatott a gyerkőcből perceken belül, ha időben tudott választani az arcfestőkészletből. Pomázi Zoltán, a Bojtorján együttes énekese az elmúlt évek alatt számtalan generációt megénekeltetett, és ez most sem volt másként, hangosan szóltak a jól ismert, mindenki által szeretett gyerekdalok. Az óvónénik, dadusok sok, ötletes programmal készültek a családok fogadására, lehetett gyöngyöt fűzni, gipszfigurát festeni, és aki nagyon ügyes volt, még hűtőmágnest is készíthetett. Morauszky András, a terület önkormányzati képviselője is ellátogatott a Csillagszem óvodába, lapunknak elmondta, mindig szívesen vesz részt azokon a programokon, ahol találkozhat az itt élő családokkal. Az udvaron megcsodálhatták a családok az óvoda új sziklakertjét. A pónilovak minden sikeres családi programnak szoros tartozékai, ez természetesen most sem volt másként, hisz a Karcsicsné Jáger Éva vezette lovas klub gondoskodott a kicsinyek meglovagol tatásáról. Rákosmente tűzoltói is eljöttek, a kíváncsi gyerekek, és akár az apukák is közelről megtekinthették tűzoltóautójukat. Kűlevest fűzött a polgármester ■Js. Kili Tamás I mmár hatodik éve főztek kőlevest a rákoscsabai Kuckó óvodában június 13-án. A családi rendezvényre ellátogatott Riz Levente polgármester is, aki egy-két kavarással maga is részt vállalt e nemes étek elkészítésében. A kőleves napon előveszik azt a követ, amelyet minden évben kizárólag erre az alkalomra tartogatnak. A szegény ember meséjét, aki évről-évre túljár az irigy falusiak eszén, először mindig az óvoda dolgozói, majd a gyerekek adják elő. A hatalmas kondérban természetesen először a követ főzték meg, majd elkészült az gulyás is. Felnőttoktatás a Balassi Bálint Gimnáziumban A Balassi Bálint Gimnázium a nappali tagozatos képzés mellett a felnőttoktatásban is több évtizedes hagyományokkal rendelkezik. A gimnázium levelező' (esti) tagozata négy év alatt készíti fel a felnőtt korú tanulókat az érettségi vizsgára. A levelező tagozaton teljes értékű érettségi bizonyítványt lehet szerezni. Hallgatóinkat jól képzett tanárok oktatják; az érettségi vizsgáztatás helyben, a felkészítő tanárok közreműködésével történik. Az érettségire jelentkezők több mint 90 százaléka sikeres vizsgát tesz, igen jó eredménnyel. Közülük többen a felsőoktatásban folytatják tanulmányaikat. A Balassi Bálint Gimnázium felnőttoktatási tagozatán heti három órában angolt tanulnak hallgatóink. A hatékony nyelvoktatásra azért is szükség van, mivel 2010-től kötelezővé válik az angol nyelvből letett érettségi vizsga. Az új elvárásokhoz igazodva számítástechnikai oktatást is bevezettünk, levelezős tanulóink korszerű gépteremben sajátítják el az informatikai ismereteket. Végzős tanulóink közül többen sikeresen érettségiznek informatikából, illetve ECDL vizsgát szereznek. A levelezős képzés igazodik a felnőtt korú hallgatók napi időbeosztásához. Mivel legtöbbjük munka és család mellett vállalja a tanulást, a tanítási időt úgy alakítottuk, hogy minél többen részt tudjanak venni a foglalkozásokon. A tanórák kedden és csütörtökön 15 és 20 óra között vannak. Az osztályzatokat a negyedévi vizsgák alapján kapják hallgatóink. A 9. és a 10. tanév ingyenes. Képzési hozzájárulást csak a 11. évfolyamtól kezdve kell fizetni. Beiratkozás: 2008. június 23-27. Hétfő, szerda, csütörtök: 8.00-15.00 óra között Kedd: 8.00-17.00 óra között Péntek: 8.00-11.00 óra között az iskolatitkárságon. Érdeklődni személyesen vagy telefonon a fenti időpontokban lehet az alábbi elérhetőségeken. További információ a Balassi Bálint Gimnázium honlapján szerezhető. Balassi Bálint Gimnázium Levelező Tagozata 1174 Budapest, Széchenyi u. 1-7. Telefon/fax: 256-9719 E-mail: balassi@balassi-bp.sulinet.hu Honlap: www.balassi-bp.hu Ingyenes sznlgáltatások a Fidesz irodájában Jogsegély Nyáron szünetek de tanács kérhető a holeagnes@freemail.hu-n * Építésügyi szaktanács- adás Krupánszki Teréz július 8-án (kedd) 18-19 óráig * EU-pályázati szaktanácsadás Herédi István. Előzetes egyeztetés alapján: 06-20-920-5145 heredi.ist- van@ freemail.hu * Növényvédelmi tanácsadás Gál Miklós július 3-án (csütörtök) 18-19 óráig * Informatikai tanácsadás Gulyás Lajos : 06-70-367-97-00 * Adózási, könyvelési tanácsadás Góczán Péterné Anikó július 21-én (hétfő) 18-19 óráig Irodánk: Rákoscsaba, Péceli út 106. telefon: 259-13-14 Nyitva tartás: hétfő-péntek 16-19 óra között www.rakosmente.fidesz.hu, rakosmente@fidesz.hu