Hírhozó, 2008 (18. évfolyam, 1-21. szám)

2008-06-05 / 10. szám

2008. JÚNIUS 5. Kultúra 25 A Rákosmenti Fotóklub kiállítása Öreg nőne őzikéje Rákoskerten A tárlatot T. Szántó György fotóriporter nyitotta meg Szakács Zsuzsa A Rákosmenti Fotóklub tag­jainak tárlata má­jus 27-én nyílt meg a Dózsa Művelő­dési Ház Ballonyi Galériájában. A ki­állítást T. Szántó György fotóriporter nyitotta meg, kö­szöntve a klub tag­jait, valamint a tár­laton megjelent Dombóvári Csaba alpolgármestert, aki szintén a fotó­sok nagy családjá­hoz tartozik. A Rákosmenti Fotóklub 1999- ben, Dobai Tivadar vezetésével alakult a Dózsában. Tagjai száznegyven, zsű­ri által kiállított képpel szerepeltek országszerte fotó- pályázatokon, és a Magyar Fotómű­vészeti Alkotócso­portok Országos Szövetségének a tagjai közé tartoz­nak. A klub munkájá­ban résztvevők el­sősorban az egy­mástól való tanu­lást, a közös fotó­séták hangulatát, és a jószándékú kritikát értékelik nagyra ezeken az összejöveteleken. Dobai Tivadar és Koren Pál képein a természet adta örök témát dolgoz­za fel, Kovács László fotóin már megje­lennek a bogarak és a kutyák is. Maksai Éva Hanna Párhuzamos vilá­gának fekete-fehér megjelenítése szin­te vonzza a tekin­tetet, Pleva Gábor Kék, nem barokk!, Utas és holdvilág képein is örömmel időzött el a szépet, érdekeset kereső látogató. Tingecz Dávid igen jó pillanatokat tud elkapni, amit bizonyít Zöldtün­dér mámorában cí­mű portréja is, amit T. Szántó György megnyi­tójában a National Geographie cím­lapján pár éve hí­ressé vált afgán lány fotójához ha­sonlított. Szakács Zsuzsa A Rákoskerti Művelődési Ház május 16-án vendégül látott 200 óvódást. Az ovi­soknak a szülők valószínűleg az előző napi esti Fa­zekas Anna, immár klasszikusnak szá­mító Öreg néne őzikéje című köny­vét olvasták fel. A Színházikó Társulata Öreg né­ne őzikéje című ze­nés mesejátékában Gyöngyperje a fő­szereplő, aki tanu­ló tündér, és meg­szökik a duplaba­nyák elől, mert az boszorkányt akar belőle nevelni. Me­nekülés közben a szipirtyók őzgidá­vá változtatják, s futás közben eltö­rik a lába. Öreg né­ne megtalálja az er­dőben a síró őzikét, és meggyógyítja sok törődéssel és szeretettel a törött lábat. A banyák bosszút esküsznek, kővé változtatják az erdőt minden lakójával együtt, ha nem kerül elő Gyöngyperje. A tündér elindul, hogy megküzdjön a banyákkal, amit a gyerekek vérmér­sékletük szerint, hol sikongással, hol lélegzet vissza­tartva figyeltek. Ez a mese is pont úgy végződött, ahogy a többi, a tündér le­győzi a boszor­kányt, a jó elnyeri méltó jutalmát. BOSCH KOMPUTERES VIZSGÁLAT VIZSGÁZTATÁS SAJÁT TELEPHELYEN vizsgára felkészítés • motordiagnosztika zöldkártya • villamosság i'jJ.'j'A!/ I Cf>jUMkuá Autószerviz (személy-teher) ISO 9001 1173 Bpm pesti út 8-12. T./f.: 06-1 257-2902. M.: 06 30 310-5488 Nyitvatartás: H-P.: 8.00-17.00 LAMINÁLT PADLÓ CSOMAGÁR Budapest, Pesti út. 240 Tel.: 20/449-6652

Next

/
Thumbnails
Contents