Hírhozó, 2007 (17. évfolyam, 1-21. szám)
2007-10-25 / 17. szám
Kultúra Sorozatszereplük egy kicsit másképp Idősek napi műsor a Rákoskerti Művelődési Házban ■Js. Szabó Anikó M ár hagyomány, hogy a Rákoskerti Művelődési Ház műsort szervez a nyugdíjas korosztálynak az idősek világnapja alkalmából. Október 13-án közismert művészek zenéshumoros előadással kedveskedtek a közönségnek. Az „Egy csónakban evezünk" című műsor előtt Lipcseyné Horváth Ágnes igazgató üdvözölte a megjelenteket, köztük Hatvani Zoltán ön- kormányzati képviselőt, majd Dombóvári Csaba alpolgármester mondott köszöntőt. 1991 óta október elseje az idősebb és bölcsebb generáció világnapja. Bölcsebb, hiszen tagjai már tudják azokat a titkokat, amiket a fiatalok még csak ezután fognak megtapasztalni, nyugodtan és megértőén állnak a fiatalság számára ijesztő helyzetek előtt - mondta Dombóvári Csaba. Az alpolgármester hozzátette: a többi világnaphoz hasonlóan az október elseje csak egy felkiáltójel, hogy ne csak aznap, hanem mindig legyünk figyelemmel és tisztelettel az idősek iránt. A zenés műsort a fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő Tihanyi Vándorszínpad színészei (az alapító elnök Tihanyi Tóth Csaba, felesége, Bognár Rita és Bognár Balázs műsorközlő), valamint a színpad állandó vendégei, a Barátok közt sorozatból ismert Ábrahám Edit és Várkonyi András adták elő. Az operett-, táncdal, filmsláger és musicalbetéteket, valamint szórakoztató anekdotákat tartalmazó, csaknem kétórás műsor hatalmas sikert aratott a publikum körében. Várkonyi András az ivási szokásokról tréfálkozott, elénekelte A sörivók himnuszát, Koncz Zsuzsa Mama, kérlek című dalának, valamint Máté Péter és Charlie egy-egy slágerének paródiáját. Abra- hám Edit olyan híres számokat énekelt, mint a Különös éjszaka volt vagy Csongrádi Kata felejthetetlen Millió rózsaszálát. A műsor második felében Bognár Rita a Csárdáskirálynőből énekelt, majd Tihanyi Tóth Csaba egy Strauss- operett részletet és A részeg ember himnuszát adta elő. Duettben Balázs Fecó: Változnak az évszakok dmű dalát énekelték, majd Szécsi Pálra emlékeztek. Bognár Rita nemcsak erőteljes, szép hangjával, hanem gyönyörű ruháival váltotta ki a közönség tetszését. Tihanyi Tóth Csaba vidám irodalmi paródiája - a leghíresebb magyar és nemzetközi költemények humoros, egysoros lerövidítése - zárta a műsort. Az időseket a művelődési ház ezután a tombola ajándékaival lepte meg: a megjelentek fele nyert kozmetikai, élelmiszer-, háztartási csomagot, papír-írószer ajándékot. A legjobban azonban talán az a két résztvevő örült, aki Tihanyi Tóth Csaba és Bognár Rita operett-CD- jét vihette haza. Tanítványok tisztelgése mesterük emléke előtt ~2s. Magyari Helga C sekovszky Á rpád ke- ramikusművész egykori műterme adott otthont a tíz éve elhunyt mesterre emlékező harminchárom tanítvány kiállításának. A tárlaton a művész özvegye köszönetét mondott a képviselő-testületnek, a Lengyel Kisebbségi Ön- kormányzatnak, s kiemelte, hogy november 10-én egy szakmai konferenciát tartanak. Csekovszky Árpádné elmondta, hogy a kiállítóház udvarán látható egy 10x10 kockákból álló emlékoszlop, amelyet a mester tanítványai készítettek. Dombóvári Csaba alpolgármester ünnepi beszédében kiemelte, hogy a művész azt akarta, hogy amikor majd elmegy, alkotásai itt maradjanak. A kiállítóház létrehozásával a család közkinccsé tette a jelenkori magyar kerámiaművészet kiemelkedő alakjának hagyatékát. Csekovszky Árpád tisztelte hallgatói egyéni hangját, a teljes szabadságot, a mesterségbeli tudást, a mérhető teljesítményt, az emberi-etikai tartást és a szorgalmat. Szerette a növendékeit, sokat tanult tőlük. A tárlatot Jankovics Marcell kultúr- történész nyitotta meg, aki méltató szavaival hangsúlyozta, hogy a mester és tanítványai közötti kapcsolatban érződik a megengedő tanító, aki irányítja, ám mégis engedi tanítványát a saját útján járni. A tanítványok közül né- hányan nemcsak a képzőművészetben jeleskednek, hiszen Csavlek Etelka és Petrás Mária neve a zenét szerető közönség előtt sem ismeretlen. Mindketten énekükkel is emlékeztek a tíz éve elhunyt mesterre. A kiállítás december 2-ig tekinthető meg.