Hírhozó, 2007 (17. évfolyam, 1-21. szám)

2007-02-22 / 3. szám

2 NKORMÁNYZAT űfávAoxó A képviselő-testületi ülésről jelentjük A kerület teljes csatornázása uniós támogatással 2010-ig befejeződik Folytatás az 1. oldalról > Ezután Riz Levente pol­gármester kért szót a na­pirend előtt. A jó hírekkel kezdte. Benyújtásra került az idei kerületi költségve­tési rendelettervezet, amely „egy tudatos fej­lesztőmunka első fejeze­te". A költségvetésbe több ellenzéki javaslatot is beépítettek, a polgár- mester bízik abban, hogy konszenzust lehet teremteni a fejlesztési célok kapcsán. Riz Levente beszá­molt a kerületi közleke­dési gondok megoldá­sát célzó tárgyalásairól. A polgármester egyez­tetett a Főpolgármesteri Hivatal illetékes ügy­osztályával, a BKV-val, a Budapesti Közlekedé­si Szövetséggel, illetve a VÉKE-vel (Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület). Erőfeszítése­ik nyomán 2007-ben megépülhet Rákos­kerten és Rákoscsabán a MÁV-állomásnál a buszforduló és a P+R parkoló, a BKV pedig ideirányítja buszjáratát. A fővárossal és a BKV- val megegyezett a Rá- koskeresztúr-Örs vezér tér buszsáv megterveze- téséről. A polgármester tárgyalt a MÁV vezetői­vel is, kérte, hogy mie­lőbb javítsanak az utastájékoztatás és u- tasvárók színvonalán, Riz Levente polgármester egyúttal kezdeményez­te két új vasútállomás megnyitását (Rákoske­resztúrnál, valamint Akadémia-Új telep-Ma- dárdomb-Helikopter- lakópark térségében). Riz elmondta, hogy a MÁV képviselői nyitot­tak voltak a kerület ja­vaslataira, rövidesen konkrét ütemtervet ké­szítenek elő. A januári testületi ülésen Kiss La­jossal (MSZP) való vitát kiváltó csatornázás ü- gyében is jó hírekkel szolgált a polgármester. Eszerint a főváros saját hatáskörbe vonta a csa­tornázási beruházások ügyét, ugyanis az uniós csatlakozási szerződés­ben a magyar állam vál­lalta, hogy 2010-ig a fő­város a 100 százalékos csatomázottsági szintet eléri. Ez azt jelenti, hogy - a főváros koordinálá­sával - a kerület még nem csatornázott lakó­területein 2008-ban megkezdődik, és legké­sőbb 2009-2010-ig befe­jeződik a közmű kiépí­tése. Riz Levente el­mondta: a költségek 60 százalékát EU-forrásból, 30 százalékát állami hozzájárulásból finan­szírozzák, a költségek 4 százalékát a főváros, 6 százalékát a kerületünk állja majd. Riz Levente bejelen­tette: a tisztább közélet érdekében a Fidesz- és a KDNP-MIÉP-frakció tagjai az alpolgármeste­rekkel, polgármesterrel együtt március 1-től a www.rakosmente.hu cí­mű önkormányzati honlapon nyilvánosság­ra hozzák vagyonyi- latkozataikat. A polgár- mester ezzel teljesítette a választási kampány­ban tett ígéretét. Riz Le­vente kérte a képviselő- testület többi tagját is, hogy csatlakozzanak kezdeményezésükhöz. Az SZDSZ-frakció a tes­tületi ülés végén beje­lentette; vagyonnyilat­kozataikat ők is nyilvá­nosság elé tárják. Riz Levente a rossz hí­rek között számolt be a kerületi főposta szom­bati zárva tartásáról. Azóta már több mint 4 ezren írták alá a Magyar Posta Zrt. rendelkezése elleni tiltakozó ívet. A polgármester felkérte az ellenzéki képviselőket, hogy ők is írják alá az ívet, mert közös fellépé­sük fontos lehet az ügy érdekében. Ezután a polgármes­ter Alexa György (MSZP) kerületi országgyűlési képviselő egyik sajtó- nyilatkozatára reagált. Riz Levente kijelentette: Alexa György, aki de­cemberben megszavaz­ta az önkormányzattól több év alatt összesen 1,5 milliárd forint köz­ponti költségvetési tá­mogatást elvonó forrás- megosztási törvényt, hazudott, amikor azt nyilatkozta az egyik ke­rületi lapban, hogy Riz Levente tavaly ősszel a külső kerületek polgár- mestereinek értekezle­Alexa György országgyűlési képviselő (MSZP) Országgyűlési képviselő Alexa György - MSZP - minden hónap utolsó csütörtö­kön 17-19 óra között. Parlamenti látogatásra folyamato­san lehet jelentkezni a 06-20-663-0019-es számon. Polgármester Riz Levente - Fidesz - 2007. február 12., március 19., április 23. Bejelentkezni az Ügyfélszolgálati és Okmányirodán lehet. Jegyző/aljegyzö Dr. Nagy István jegyző, Keserű Lajosné aljegyző az iro­dájában, bejelentkezés (Ügyfélszolgálati és Okmányiro­dán) után február 5., március 12., április 16., május 21. Alpolgármesterek Dr. Dombóvári Csaba - Fidesz - február 26.. április 2., május 7. * Fejér Gyula - Fidesz - február 19,, március 26., április 30. * Fohsz Tivadar - Fidesz ­január 29., március 5., április 9., május 14. Bejelent­kezni az Ügyfélszolgálati és Okmányirodán lehet. Tanácsnokok Dunai Mónika - Fidesz, oktatási, kulturális és civil kapcsolatok - minden hónap 2. csütörtökén 18-19 óra között a Rákoscsabai Közösségi Házban. * Lázár Attila - Fidesz közbiztonsági és sporttanácsnok - a hónap 1. hétfője 18 óra Fidesz-iroda, Péceli út 106.

Next

/
Thumbnails
Contents