Hírhozó, 2007 (17. évfolyam, 1-21. szám)
2007-10-25 / 17. szám
■■ NKORMANYZAT A testületi ülésrfil jelentjük Ismét szemétlerakónak használta közparkunkat a szocialista „lokálpatrióta" Lukoczki cége Ts. Torkos Matild A z ülés elején Riz Levente polgármester tájékoztatta a testületet a legutóbbi ülés óta történt fontosabb eseményekről. Beszámolt az Autómentes nap sikeres megrendezéséről, melyet polgár- mesteri keretéből 1,6 millió forinttal támogatott. A szeptember 22-én lezajlott rendezvény során lezárták a Ferihegyi utat a Pesti út és a Gyökér utca között, az utat kerékpárosok, gyalogosok vehették birtokukba, akiket színvonalas programok vártak. A rákoshegyi vasútállomásra városnéző kisvonattal lehetett eljutni, ahol egy vadonatúj motorvonatot, kézihajtá- nyokat lehetett kipróbálni. A polgármester szólt arról is, hogy sikeres ötletnek bizonyult az ön- kormányzatnál rendszeresített zöldszám, sok közérdekű észrevétel, Lázár Attila Fohsz Tivadar panasz érkezik, amelyet naponta lehallgatnak a hivatal dolgozói és visz- szahívják a telefonálót. A polgármester bejelentette, hogy az ügyfélszolgálati irodán házipénztár kezdi meg működését, hogy a lakosság a befizetéseket a posta helyett helyben is meg tudja oldani. November 1-től szombaton újra kinyit a posta - jelentette be Riz Levente, aki a döntést annak tudta be, hogy a posta vezetése belátta: az önkormányzatnak igaza volt, hogy a keresztúri főposta szombati nyitva tartása indokolt. Emlékeztetett rá, hogy tavasszal négyezer polgár és a képviselők aláírásukkal alátámasztva követelték, hogy ne zárják be a főpostát, ennek érdekében forgalom- számlálást is végeztetett az önkormányzat. A polgármester ugyanakkor kijelentette: senkinek nem tanácsolja, hogy kisajátítsa a tiltakozó akciók eredményét, ez minden kerületi lakos közös sikere. Riz Levente ezzel meg nem nevezve, de vélhetően Alexa György (MSZP) országgyűlési képviselőnkre célzott, aki úgy tájékoztatta a kerületi lapokat, hogy a Magyar Posta Zrt. vezetése a képviselő úrnak „tett ígéretének megfelelően, az elmúlt hónapokban folyamatosan vizsgálta kerületünk lakosságának postaszolgálati igényeit". „A vizsgálat eredményeként ez év november 3- tól a keresztúri posta szombat délelőtt 8-12 óráig tartó nyitva tartással újra biztosítja szolgáltatásait". (Vajon tényleg lehetséges, hogy főpostánkat szakmailag indokolatlanul, forgalomszámlálás nélkül zárta he tavasszal a posta? És tényleg lehetséges, hogy nem az akkor tiltakozó testület és a négyezer lakos kérésére vizsgálták felül a döntést, hanem csupán Alexa képviselő úr kívánságára rendelte a posta a forgalom- számlálást? Ha ez meglepő módon mégis így történt, akkor valóban köszönet jár a képviselő úr közbenjárásáért. És a lúla is megilleti, lm elfogadjuk: demokráciában az a helyes eljárás, ha a szocialista képviselő kívánságára kijavítja a posta szocialista vezetője a rossz szakmai döntéssel elkövetett hibát, miközben fütyült a lakosság felliáborodására és tiltakozására a posta szombati bezárása miatt. Ha valóban ilyen befolyásos lobbista a képviselőnk, ne finnyáskod- junk! Hagyjuk a holmi nép- felségnek kijáró jogokat, inkább kérjük fel őt, járjon közbe a vizitdíj, a kórházi Ruthner György napidíj, a tandíj, valamint a bezárt kórházak ügyében is, hisz lehet: az ő szava a népszavazásnál is többet nyom a latba. ..-a szerk.) Dombóvári Csaba alpolgármester napirend előtt nyolc kerületi oktatási intézmény (3 óvoda és 5 iskola) pályázatának sikeréről számolt be, 38,6 millió forintot nyertek, a fővárosban magasan a legeredményesebb volt kerületünk és országos szinten is az elsők között volt a pályázatok eredményességét illetően. Hatvani Zoltán (Fidesz) Rákoskert járdáinak korábbi állapotáról, a mostani időszakban megvalósult intenzív járdaépítésekről beszélt, Koszorúsáé Tóth Katalin (független) pedig a Hírhozó előző ülésről szóló tudósítását kritizálta. Morauszky András (MSZP) a Rákosmente Kft. fizetőképességéről érdeklődött, a polgár- mester az SZMSZ szerint feltett írásbeli kérdés esetén ígért választ. A szocialista képviselő megköszönte, hogy kérésére foglalkoznak az Újlak utcai uszoda előtti gyalog- átkelőhely létesítésével. A képviselő-testület meghallgatta Bodnár Zsoltnak, a budapesti rendőrfőkapitány-helyettesnek Szigeti János rendőr alezredest méltató szavait, akit Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány kerületünk rendőrkapitányság-vezetőjének jelölt. A testület egyhangú szavazással úgy foglalt állást, hogy egyetértett Szigeti Jánosnak a kerületi rendőrkapitányság kapitányságvezetői beosztásába történő kinevezésével. Ezután módosította a „Rákosmente közbiztonságáért" Emlékérem alapításáról és adományozásáról szóló rendeletet. A testület határozott a költségvetés módosításáról, többek között a keresztúri piacnak ítélt meg Országgyűlési képviselfi Alexa György - MSZP - minden hónap utolsó csütörtökén 17-19 óra. Parlamenti látogatásra jelentkezés: 06-20-663-0019. Polgármester Riz Levente - Fidesz - november 12. - bejelentkezés: 253- 3306. Kihelyezett polgármesteri fogadóóra Rákoskerten a művelődési házban november 26.14-17 óra között. RAK Jegyzti Dr. Rúzsa Ágnes jegyző: november 5. Bejelentkezés: 257-5054. Alpolgármesterek Dr. Dombóvári Csaba - Fidesz - október 29. Bejelentkezni az ügyfélszolgálati irodában lehet. * Fejér Gyula - Fidesz - november 19. Bejelentkezni az ügyfélszolgálati irodában lehet * Fohsz Tivadar - Fidesz- november 5. Bejelentkezni az ügyfélszolgálati dában lehet. Taeácsnokok Dunai Mónika - Fidesz, oktatási, kulturális és civil kapcsolatok - minden hónap 2. csütörtökén 18-19 óra között a Rákoscsabai Közösségi Házban. * Lázár Attila - Fidesz közbiztonsági és sporttanácsnok - a hónap 1. hétfője 18 óra Fidesz-iroda, Péceli út 106.