Hírhozó, 2007 (17. évfolyam, 1-21. szám)
2007-02-08 / 2. szám
2007. FEBRUÁR 8. Hitélet 13 A pálfordulás. A tizenharmadik apostol, Pál nagy szerepet játszott a kereszténység elterjesztésében Európában. Az Újszövetségben 14 levél köthető a nevéhez. Életével kapcsolatosan a legjelentősebb forrás a Biblia, ezen belül az Apostolok Cselekedetei és Pál levelei. Szent Pál a korai kereszténység jelentős alakja, a mai Törökország területén, Nagy Sándor alapította kereskedelmi és kulturális központban, Tarsus városában született. Eredetileg Saulusnak hívták. Zsidó neveltetésben részesült? Gamaliél rabbi tanította Jeruzsálemben. „Polgári” foglalkozása sátorkészítő volt. A farizeus irányzatot követte, részt vett a korai keresztények üldözésében: jelen volt István vértanú kivégzésénél is. Később a Damaszkuszban lévő keresztények ellen indult, de útközben csodás eseményben volt része, és ő is Jézus Krisztus követőjévé vált (ezt nevezzük pálfordulásnak). visszautasítani, mindenki munkája tablókra került, amelyek az eseménytől számított két hétig a templomunkat díszítik. Ajándékként az ösz- szes szereplő könyvet vagy DVD-t kapott, amelyek szintén aktuális témájúak. A könyvek vagy Szent Pálról, vagy a kerület templomairól szólnak, a DVD pedig az elmúlt három év búcsúinak feldolgozott, megszerkesztett, megvágott filmanyaga. A színvonalas műsort egy meglepetés követte, fél 6-kor Rákosligetről a Magyarok Nagyasszonya plébániáról Tampu Ababej József plébános és Rákoscsaba-Ujtelepről a Szent Erzsébet plébániáról Szőke Lajos plébános vezetésével gyalogosan, énekszóval, imádsággal, gyertyákkal, kereszttel, templomzászlóval zarándokok érkeztek, fiatalok és idősek vegyesen, hogy részt vegyenek a búcsún, az ünnepi szentmisén, a testvérplébániák közti kapcsolat erősítése céljából. Ahogyan régen ezt falun is tették az emberek, vagyis resztvettek a szomszéd falu ünnepén egy gyer- tyás zarándoklattal. Őket meleg szeretettel üdvöhívek süteménnyel, üdítővel szívesen járultak hozzá az agapéhoz. Idén is megtelt az összes asztal, szék, több mint százféle süteménnyel, amelyeket a mise után az ifjúság kínált körbe az ünneplő közösségnek. Az eseményt már második éve támogatta a XVII. kerületi önkormányzat, a Művelődési és Tájékoztatási Bizottság, Kelemen Sándor irodavezető. Az összeállítás elkészítésében Wroclma Zsuzsa nyújtott segítséget zölte Snell György atya, aki háláját fejezte ki még a Családos Közösség egészének, ezen belül a fő szervezőknek, Wro- chna Zsuzsának és B. Fü- löp Katalinnak áldozatos munkájukért. Az ünnepi szentmisét idén is vendégatya, most Horváth Zoltán, a Terézvárosi Plébánia plébánosa mondta. A misén tezéi és más ifjúsági gitáros-fu- rulyás énekeket énekeltek szintén a házas közösség vezetésével. A négyéves hagyományhoz híven a búcsú napján a szentmise után még együtt maradtak ismerkedni, beszélgetni, átélni a plébániai közösség összetartó erejét. A