Hírhozó, 2007 (17. évfolyam, 1-21. szám)

2007-06-28 / 11. szám

Csúszik sz Mik keleti szektorának átadása Harminc év alatt sem készül el a budapesti körgyűrű? Kili Tamás _ A z eddigi tervektől eltérően valószí­nűleg csak 2008 nyarán kerül átadásra az MO-s autópálya keletei szek­tora, derült ki azon a sajtótájékoztatón, a- melyre Kóka János gaz­dasági és közlekedési miniszter, valamint Demszky Gábor főpol­gármester invitálta a sajtó munkatársait júni­us 11-én az épülő MO-s keleti szektor Ecser melletti szakaszán. A déli órákra időzített, a hőségtől szinte izzó be­tonon megrendezett tá­jékoztatón az eddigiek­hez képest semmi újat nem tudtunk meg, hisz az már egy héttel ko­rábban kiderült, hogy az építők nem tudják teljesíteni a vállalt ha­táridőt. Az eredeti üte­mezés szerint 2007. no­vemberére prognoszti­zálták a 26,5 km hosszú keleti szektor átadását. A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (korábban Nemzeti Autópálya Zrt.) a kör­nyezet- és természetvé­delmi létesítményekkel együtt építi meg az au­tópályát. A lakott terü­leteket a zaj- és lég- szennyezéstől zajár­nyékoló falakkal (eb­ben a szektorban mint­egy 2,7 kilométer hosz- szon), telepített nö­vényzettel, véderdővel, helyenként a pálya ta­lajszint alá süllyeszté­sével és zajárnyékoló töltéssel óvják a forga­lom káros hatásaitól. Az eddigi gyakorlattól eltérően betonból ké­szül az útpálya, mely­nek előnye az aszfaltút- tal szemben, hogy na­gyobb a teherbírása, így jobban ellenáll a nyomvályúképződés­nek, tartósabb és kevés­bé balesetveszélyes, vi­szont hangosabb a rajta való közlekedés. Mivel a magyarországi közle­kedésbiztonsági előírá­sok szigorúak, az út minősége ezeknek megfelelő és európai szintű lesz. Kormány- határozat alapján a tel­jes körgyűrűnek 2015- ig el kell készülnie, az érvényes tervek szerint az MO-s teljes nyomvo­nala mintegy 110 kilo­méter hosszú lesz. Ebbe a határidőbe azonban még nem kalkulálták bele a mostani késedel­mes teljesítést (termé­szetesen a később vár­ható csúszásokat sem), így könnyen elképzel­hető, hogy az 1986-ban megkezdett körgyűrű építése 30 év alatt sem fog befejeződni. Külö­nös tekintettel arra - s ezt a közlekedési mi­niszter is hangsúlyozta -, hogy a 11-es utat az Ml-es autópályával összekötő szakasz épí­tése legjobb esetben is csak 2011-ben kezdőd­het el. Kóka János miniszter újságírók előtt elmond­ta: a csúszás abból adó­dik, hogy Budapest ha­tárában az országos át­lagnál is bonyolultab­bak a földtulajdonvi­szonyok. Két félkész szakasz között még a földmunkákat sem kezdhették el, ugyanis nem fejeződött be a ki­sajátítás. A nyomvonal kisajátításánál egyéb­ként többezer tulajdo­nossal kellett egyeztet­ni, s jelenleg még 146 függőben lévő ingatlan hátráltatja a munkát. Elsősorban a XV., XVI. kerületben vannak ilyen területek. Egyéb­ként a 4-es utat és az M3-as autópályát ösz- szekötő szakasz építése jól halad, 45 százalékos a készültségi fok. A nyár folyamán Ecser, Maglód, Csömör, Nagytarcsa, Pécel kö­zelében dolgoznak a ki­vitelezők, itt összesen 42 műtárgy - hidak, aluljárók - megépítése tartozik a feladatok kö­zé. A szakasz átadásá­val becslések szerint 20 százalékkal csökken majd a Budapesten át­haladó tranzitforga­lom. Demszky Gábor be­szédében hangsúlyoz­ta, hogy - bár a körgyű­rű építése nem fővárosi feladat - az építés mi­előbbi befejezése, az el­viselhetetlen, környe­zetkárosító tranzitfor­galom mielőbbi meg­szűnése a főváros első számú érdeke. Azt az áldatlan állapotot, hogy naponta 1,1 millió gépkocsi - köztük jó­részt nehézgépjármű -, közlekedik Budapest útjain, az óriási környe­zeti és zajterhelés miatt mielőbb orvosolni kell. Újságírói kérdésre, miszerint a jövő évre elhalasztott átadás mennyiben befolyásol­ja az EU-s támogatást, Kóka János kijelentette: a beruházás az EU Ko­héziós Alapjának forrá­saiból, 42 milliárd fo­rintért (85 százalékos uniós támogatással) valósul meg. Az EU-s forrás eredetileg ösze- sen 284 millió eurót tett ki, ám a keleti szektor tervezése, építése köz­ben sikerült több mint 20 milliárd forintot megtakarítani, amiből az EU engedélyével meg lehet építeni a Gö­döllő és az M3-as kö­zötti M31-es szakaszt is. Arra a' kérdésre, hogy mikor zárul be a budapesti körgyűrű, a gazdasági és közleke­dési miniszter nem tu­dott érdemi választ ad­ni, ám elmondta, hogy ő már akkor is elége­dett lenne, ha a kör­gyűrű elérné a 11-es utat, mert ezzel Buda­pest közlekedési prob­lémáinak 95 százaléka megoldódna.

Next

/
Thumbnails
Contents