Hírhozó, 2007 (17. évfolyam, 1-21. szám)

2007-02-08 / 2. szám

2007. FEBRUAR 8. K TAT AS majd a tannév szeptem­berben. Az első szülői érte­kezletet február 6-án 16.15-kor tartják az An­na utca 26. szám alatt. Március végén „Nyi­tott kapuk" címmel nyílt órákat szerveznek a szülőknek. Húsvét előtt a tavaszi kézmű­ves napra is meghívják az ovisokat. A tanév vé­gén tartják a hagyomá­nyos Sugár-napot, ami­re szintén várják a leen­dő elsősöket. Itt megis­merkedhetnek az isko­lai szakkörökkel, lesz- nek bemutatók, kiállítá­sok, különböző játékok. keknek február 28-án délután Tavaszváró is­kolahívogató rendez­vényt tart. A két tan­nyelvű osztályba jelent­kezőknek már tart az angol iskolai foglalko­zás. Március 7-én az is­kola tájékoztató szülői értekezletet tart. A Zrínyi Miklós Ál­talános Iskola (Sisakos sáska u. 3.) hagyomá­nyosan jó kapcsolatokat ápol a kerületi óvodák­kal. Már decemberben adventi gyertyakiállí­tást, -készítést tartott a leendő elsősöknek. Február 6-án Iskola­kóstoló nyílt délelőtt Alsós vers- és prózamondó verseny a Sugár suliban Az iskola jó kapcsola­tokat ápol az óvodák­kal, rendszeresen kijár­nak szülői értekezletek­re. Az Újlak Utcai Álta­lános, Német Nemzeti­ségi és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Is­kola (Újlak u. 110.) a le­endő német nemzetisé­gi osztályba járó gyere­lesz az intézményben. 9 órától játékos angolórát nézhetnek meg az ér­deklődők, 10 órától a le­endő 4. osztályos tanító nénik óráira lehet beül­ni, itt képet kaphatnak arról, hogy milyen a kapcsolat a gyerekek és a tanárok között, mi­lyen szellemben, han­gulatban folyik a taní­tás. 11 órától az első osztályosok testneve­lésóráját lehet megnéz­ni. Február 16-án az al­sósok farsangjára is sze­retettel várják a nagy- csoportos ovisokat. Február 23-án 14 órá­tól a szülők és a gyere­kek az iskola szabad­idős tevékenységeivel ismerkedhetnek meg. Ezek kézműves-, ha­gyományőrző foglalko­zások, népi játékok ta­nulása, arcfestés, amibe a szülőket is bevonják. Március 22-én a spor­tolási lehetőségeket is­merhetik meg az érdek­lődők. Az iskolának nagyon jó a kapcsolata az óvo­dákkal, rendszeresen meghívják az óvónőket, s ők is elmennek az ovikba bemutatni az is­kolát. Március 1-től indul a 10 alkalmas Iskolakós- toló-sorozat, ezek más­fél órás ingyenes, játé­kos, felkészítő foglalko­zások csütörtökönként. A Pál Apostol Kato­likus Általános Iskola és Gimnáziumban (Pesti út 84.) már no­vember óta tartanak előkészítő foglalkozá­sokat heti egy alkalom­mal február végéig. Nyílt napot külön nem tartanak, de évek óta fogadják az iskolában a nagycsoportos óvodá­sokat egy-egy óra meg­tekintésére. Március 5-én 18 órá­tól tartanak szülői érte­kezletet, apúre várják azokat is, akik még ed­dig nem voltak itt. Javaslatot várnak a városrészi díjazottakra A XVII. kerület Önkormányzatának képviselő-testülete városrészi elismerő címeket alapított. A díjazottakra az előző évek hagyományainak megfelelően 2007. március 1-ig várják a kerületben élők javaslatait. A díjak adományozásával az önkormányzat kifejezi elis­merését azon polgárok iránt, akik példamutatásukkal, ma­radandó alkotásaikkal, munkásságukkal jelentős mérték­ben hozzájárultak az egyes városrészek szellemi és anya­gi gyarapodásához. A díjakat a képviselő-testület évente legfeljebb kettő, élő vagy elhunyt magyar vagy külföldi ál­lampolgárnak adományozhatja. A díjak adományozására ünnepélyes keretek között kerül sor: Rákoscsabán 2007. szeptember 1 -jén a Rákoscsa­bái Közösségi Házban, Rákoscsaba-Újtelepen szeptem­ber 7-én a Diadal Úti Általános Iskolában, Rákoskerten szeptember 8-án a Rákoskerti Művelődési Klubban, Rá­koskeresztúron szeptember 15-én a Dózsa Művelődési Házban, Rákosligeten szeptember 18-án a Csekovszky Árpád Művelődési Házban, Rákoshegyen szeptember 28-án a rákoshegyi Baptista Imaházban. Az elismerésben részesülő személyeknek az elismerés adományozásakor a polgármester oklevelet, pénzjutalmat és művészi kivitelezésű bronz emlékérmet ad át. Az elismerésre történt jelöléseket a képviselő-testület dön­tése előtt az Oktatási és Kulturális Bizottság, valamint egy erre a célra létrehozandó kollégium véleményezi, melynek elnöke a polgármester, tagjai: a városrészben működő tár­sadalmi szervezet(ek) képviselője(i), a városrészben élő díszpolgár(ok), a városrész mindenkori önkormányzati képviselői, valamint a helyi intézmények és egyesületek és polgárok által jelölt személyek közül a polgármester által felkért személyek. A felkért személyek száma az állandó ta­gok számánál legfeljebb egy fővel lehet több. Az elismerő címre és a kollégiumi tagságra javaslatot tehet saját városrészét illetően - bármely rákoscsabai, rákos- csaba-újtelepi, rákoskerti, rákoskeresztúri, rákosligeti, va­lamint rákoshegyi polgár, települési képviselő és a polgár- mester. A 2007. évi „Rákoscsabáért Díj”-ra „Rákoscsaba- Újtelepért Díj”-ra, „Rákoskertért Díj”-ra, „Rákoskereszt­úrért Díj”-ra, „Rákosligetért Díj”-ra, „Rákoshegyért Díj”- ra vonatkozó javaslatokat levélben postai úton (Művelő­dési és Tájékoztatási Iroda 1173 Budapest, Pesti út 165.) március 1-ig lehet megtenni, a javaslaton kérjük feltün­tetni, hogy melyik díjra teszi meg javaslatát (tehát a pon­tos díj megjelölésével). (Szükséges adatok: javasolt személy neve, születési he­lye, ideje, munkahelye, beosztása, lakcíme, telefonszá­ma, a javaslat részletes indoklása: minimum 10, maxi­mum 20 gépelt sor.) Lázár Attila - Fidesz - hónap 1. hétfője 17-18 óra, Fidesz-iroda, Péceli út 106. Dr. Morauszky András - MSZP 2. evk. - a hónap 1. keddjén 17-18 óráig az Újlak utcai iskolában Nagy Anikó - Fidesz 7. evk. - hónap 1. hétfője 17 órá­tól 18 óráig a Családi és Társadalmi Rendezvények Há­zában, a Csabai út 20. alatt. Minden hónap második csütörtökén 17-18 óráig a Sági utcai bölcsődében. Tel.: a körzetében lakóknak 06-20-336-6058. Oláh László - SZDSZ KB-elnök - egyeztetés után, tel: 06-20-392-2293, helyszín: Polgármesteri Hi­vatal. Papp Péter Pálné - MSZP - a hónap 3. szerda 18­19-ig a Rákoscsabai Közösségi Házban. Dr. Piláth Károly - Fidesz 16. evk. OKB-elnök - a hó­nap első keddjén 18 órakor Diadal úti Általános Isko­lában. Rózsahegyi Péter - Fidesz KVB-elnök - hónap 2. hétfőjén 18-19 óráig a polgármesteri hivatal ebédlő­jében környezetvédelmi fogadóórát tart. Ruthner György - MSZP 4. evk. EUB-elnök - a hó­nap 1. hétfőjén 18-19-ig a Kaszáló u. 45-ben Soltiné Kis Katalin - SZDSZ 3. evk. - a hónap utolsó péntekjén 16-18 óráig az SZDSZ-irodában, Újlak u. 11 -15. Virág Mihály - Fidesz 13. evk. - minden hónap 2. csütörtökén 18-19 között a Rákoscsabai Közösségi Házban.

Next

/
Thumbnails
Contents