Hírhozó, 2007 (17. évfolyam, 1-21. szám)

2007-04-26 / 7. szám

Közren Közbiztonság Katasztrófavédelmi ifjúsági verseny Rendőrök, mentők, tűzoltók és a polgári védelem szakemberei segítették a játszva tanulást Eredmények: Általános iskolák: 1. Czimra Gyula 1. csap. 2. Hősök tere 1. csap. 3. Körösi Csorna 1. csap. Középiskolák: 1. Balassi 2. Pál Apostol 2. csap 3. Pál Apostol 1. csap A győztesek indulhatnak április végén a fővárosi, s onnan a legjobbak az országos döntőben. Gyergyószentmiklós csa­patai vendégként, verse­nyen kívül szerepeltek, ám ha pontjaikat beszá­molták volna a kerületi versenyen, általános isko­lai csapatuk 5., a középis­kolai pedig első lett volna. Idén is az RTK-pálya adott otthont az évente meg­rendezésre kerülő Katasztrófavédelmi ifjúsági ver­senynek. Április 20-án fél kilenckor kerületünk ál­talános iskolából tizenhét csapat, középiskoláink­ból három csapat, Rákosmente testvérvárosából, Gyergyószentmiklósból pedig két csapat sorako­zott fel a focipályán. A gyerekeket és tanáraikat Riz Levente polgármester köszöntötte, aki beszédében hangsúlyozta a katasztrófavédelem fontosságát, amelyben az önzetlenség, az áldozatvállalás fontos érték, amelyet jó, ha elsajátítunk már diákkorban. 'S. Bozsoky Tamás A Katasztrófavédel­mi ifjúsági ver­seny kerületi versenyé­nek fő szervezője, Mé­nesi József, a polgári vé­delem alezredese is­mertette a különböző állomáshelyek felada­tait, majd Riz Levente polgármester megnyi­tóbeszéde után meg­kezdődött a 12 állo­másból álló verseny. Az egyes állomáshe-- lyeken az elméleti kér­dések mellett a diákok­nak a gyakorlatban is meg kellett mutatniuk, hogyan mentenének életet, védenék meg lakhelyüket egy esetle­ges katasztrófa során. Az állomáshelyeken a polgári védelem szak­emberei mellett hivatá­sos rendőrök, tűzoltók és mentők segítették, néha nehezítették a versenyzők dolgát. A mentőknél a gyakorlati feladat részeként egy jajgató hasi sérült fo­gadta a diákokat, aki­nek állapota kizárólag a helyes beavatkozásra javult, de megtudhat­tuk azt is, hogy a hely­telen kezelés a beteg halálához is vezethet. Mindez persze színjá­ték volt, de a hozzáér­tők így rávezették a versenyzőket a helyes megoldásra, akik egy esetleges éles helyzet­ben frissen szerzett tu­dásukkal megmenthe­tik embertársuk életét. A versenyszámok kö­zött szerepelt vízből mentés, volt tájolási fel­adat, szirénajeleket kel­lett felismerni, sebesül­tet szállítani, vegyvédel­mi gyakorlat, homok­zsákból gátépítés, rádió­navigációs feladat, tűz­védelem, közlekedési és közbiztonsági feladat, környezetvédelem. Amíg a csapatok egy része „harcolt" a gáta­kon, tüzet oltott és éle­tet mentett, addig a többiek szintén értéke­lendő feladatként gon­doskodtak az élelme­zésről: az utolsó állo­máshely a főzőállomás volt, ahol gulyást vagy pörköltet készíthettek a gyerekek, és aztán, büntetésként vagy juta­lomként meg is ehették, amit főztek maguknak.

Next

/
Thumbnails
Contents