Hírhozó, 2007 (17. évfolyam, 1-21. szám)
2007-04-05 / 6. szám
Pedagógiai napok A psiichoszomatikus zavarokról Fórum az iskolaórettsíirifl Fontos, hogy a gyerek a szülővel is készüljön az órákra A pedagógiai napok programsorozatának részeként a Nevelési Tanácsadóban március 28- án két előadást hallgathattak meg az érdeklődő óvodai, iskolai nevelők. 'S. Szabó Anikó C sató Valéria pszichológus a kisiskoláskori pszichoszomatikus tünetképzésről, illetve annak terápiás lehetőségeiről beszélt. A gyomorfekély, magas vérnyomás, mozgásszervi-, illetve szív- és érrendszeri betegségek hátterében gyakran szorongásos lelki probléma áll. Ha ezek egy gyermeknél alakulnak ki, azok felnőttkorra maradandó változást okoznak. A pszichoszomatikus tünetek összefüggnek a stresszel. A zavarok kialakulását örökletes hajlam és a környezeti, társadalmi hatás együttesen határozza meg. A személyiség is befolyásoló. A már kialakult tünetek mögött sokszor családi konfliktus, pl. a szülők válása áll. Iskolába kerüléskor elvárás az alkalmazkodás és a teljesítés, de jobb, ha a gyermek játékos, pajkos marad. A nagyon jól teljesíteni akarás is rossz, ezt mutatja, hogy a kitűnő tanulók és a nagyon gyengék a legbetegesebbek. Azonban szorongás gyakran nem nyílt, hanem csak teszt- vizsgálat során derül fény rá. A későbbi komolyabb betegségek elkerülésének érdekében érdemes minél jobban odafigyelni az ismétlődő pszichoszomatikus tüneteket mutató problémákra. "2S. Szabó Anikó A Hófehérke óvoda vezetője, Koszorúsné Tóth Katalin önkormányzati képviselő által indított szülői fórum március 29-ei vendége Fehémé Csikós Zsuzsa logopédus volt, a témák pedig az iskolaérettség kritériumai, valamint a diszlexiaveszélyeztetettség megelőzésének módjai voltak. Riz Levente polgármester szerint a média, az erőszakot sugárzó rajzfilmek hatását a családban és az óvodában kell egyensúlyozni. Nem előre gyártott képekkel, műanyag-kultúrával kell terhelni a gyermeket, hanem természetes dolgokat, a valódit kell adni számukra, hogy tiszta értékrendjük alakuljon ki. Fehémé Csikós Zsuzsa elmondta, hogy a Nevelési Tanácsadóban nézik pl. a gyerekek magatartását, a feladatokhoz való hozzáállását, a szülőtől leszakadás képességét. Fontos, hogy ne próbálják átszoktatni a gyereket a másik kezére, mert az dadogáshoz, pszichés zavarokhoz vezethet - tette hozzá Koszorúsné. A logopédus ezután a diszlexiaveszélyeztetettség okaira tért rá, ami lehet örökletes hajlam, szociális eredetű, adódhat mozgás tér hiányból vagy a megkésett beszédkészségből. Akkor beszélünk diszlexiáról, ha az olvasásba fektetett energia túl nagy, és ha a gyermek szövegértésével is probléma van. A Nevelési Tanácsadó gyógypedagógusai megpróbálnak segíteni az ilyen problémával küszködőknek, de lényeges, hogy a gyerek a szülővel is gyakoroljon. Kéttanítós modell a tanórákon A pedagógiai napok március 28-i konferenciáinak egyike az Együttnevelés címet viselte. A Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, illetve a kerületi óvodák, iskolák együttnevelési gyakorlatát ismertető megbeszélés tulajdonképpen bevezető előadás- sorozata volt a másnapi bemutató óráknak. 'S. Szabó Anikó K alocsainé Kokovai Erzsébet igazgatónő bevezetőjében elmondta, hogy a XXI. századi pedagógusok szerepváltásra kényszerülnek, előtérbe kell kerüljön az egyedi út feltárása, megsegítése. Elsőként Lu- kácsné Kovács Katalin gyógypedagógus az ó- vodai egyéni fejlesztésekről mesélt. Az autista csoport vezetője beszámolt a Sindelar-módszer fejlesztési területeiről: pl. téri orientáció, gondolkodás, szem-kéz koordináció, stb. A terápiás, játékos feladatokkal fentiek fejlesztése már nagy eredménynek számít, hiszen a csoport gyermekeinek sokszor még az egy lépés előre is gondot okoz. Széli Anita gyógypedagógus ezután az óvodai csoportos fejlesztésről szólt. A modem kéttanítós modellt a gyerekek köny- nyen megszokták és élvezték, ráadásul így változatosabbak a foglalkozások. A Diadal úti, illetve Laborcz Ferenc iskola néhány első-második osztályában bevezetett modem kéttanítós rendszerről a pedagóguspárok részletesen is beszámoltak. A pár egyik tagja mindig az osztály tanítója, a másik terapeuta, a Módszertani Intézmény munkatársa. A rendszer második éve működik, és az első osztályosoknál olyan látványos eredményt sikerült elérni vele, hogy az igazgatók kérték a másodikosoknál való folytatását. Jelenleg kb. heti négy órában alkalmazzák a rendszert, változó megosztásban. A nevelők fontosnak tartották az alapos felkészülést és a kompetenciahatárok betartását, de elismerték a rendszer kiemelkedő hatékonyságát, különösen a sajátos nevelési igényű, vagy tanulási nehézséggel küszködő gyerekek esetében. Átlagosan tanuló diákok körében is fejlődik azonban az emlékezet, a gondolkodási készség, az ok-okozati összefüggések megértése. Jelenleg három óvodában (Micimackó, Százszorszép és Csillagszem) működik a kéttanítós rendszer. „A XXI. századi pedagógusok szerepváltásra kényszerülnek”