Hírhozó, 2007 (17. évfolyam, 1-21. szám)

2007-04-05 / 6. szám

2007. ÁPRILIS 5. N K ORMANYZAT dákból rengeteg panasz érkezik a polgármesteri hivatalba. Alexa Györgytől nem idegen ez a terület, hi­szen az előző ciklusban az általa vezetett több­ség támogatásával szer­ződtek az ominózus cég­gel. A képviselő úr vél­hetően ismeri a szerző­déskötés körülményeit - húzta alá Riz Levente, majd hozzáfűzte: Alexa György indítványozta egy parlamenti albizott­ság létrehozását a fo­gyasztóvédelem erősíté­se céljából, így polgár- mesterünk reményei szerint ilyen jogcímen tud majd segíteni a kerü­letnek a probléma meg­oldásában. Az önkor­mányzat is dolgozik ter­mészetesen az ügyön, a vizsgálat jelenleg is tart, jó lenne, ha az ország­reműködne az ügy tisz­tázásban - jelentette ki a polgármester A következő napirend előtti felszólaló Virág Mihály (Fidesz) volt, aki egy előző önkormány­zati ciklus idején közbe­szerzés keretében meg­valósult, összesen 700 millió forintos útépítési beruházás körül tapasz­talt gyanús körülmé­nyekre hívta fel a testü­let figyelmét. A képviselő elmondta, hogy a projekt keretében pótmunkákat rendeltek meg, márpedig pótmun­kákat a törvényi rendel­kezések szerint csak ak­kor lehet megrendelni utólag ha az eredetileg megvalósítani kívánt be­ruházást pótmunka nél­kül nem lehetne rendel­tetésszerűen használni. Ezzel szemben a követ­kező történt: két kivitele­ző elnyerte a munkát 350-350 millió forintért, ott vált a dolog furcsává, hogy annak ellenére, hogy a hivatalban jól képzett, kiváló műszaki szakemberek dolgoznak köztisztviselőként, még­is - a képviselő számára megdöbbentő módon - két külső műszaki ellen­őrt vontak be, akik 1,9 millió forintért végezték el az ellenőrzési munkát, osztályon aluli minősé­gű utat vettek át 1. osztá­lyú minőségűként, sőt súlyos tízmilliókért pót­munkákra adtak megbí­zást. A képviselő fény­képieket vetített az új ön- kormányzati vezetés ál­tal februárban megren­delt vizsgálatról, ahol súlyos minőségi hibákra derült fény. Riz Levente polgármester hangsú­lyozta; „egy vasat sem fizetnek" addig, amíg ezek a problémák nem rendeződnek. Oláh László (SZDSZ) napirend előtti felszóla­lásában egy kiselőadást rögtönzött az önkor­mányzat helyes és kívá­natos működési mecha­nizmusáról. A minél tel­jesebb demokrácia, nép­akarat megvalósulása érdekében az informá­ciószabadságot, a dönté­sek átláthatóságát, a civil szervezetek bevonásá­nak szükségességét hangsúlyozva. Kovács István (Itthon Rákosmentén Egyesü­let) éles hangon kritizál­ta az önkormányzat új vezetésének elmúlt fél évben végzett munkáját. A képviselő több kér­dést is intézett a polgár- mesterhez - időnként a testület többségének de­rültségét kiváltva -, pél­dául olyanokat, mint hogy „igaz-e hogy nem az ön, illetve nem az önök kezében van az el­lenőrzés és az irányítás a XVII. kerület önkor­mányzatában", illetve hogy „igaz-e, hogy az önös céloktól vezetett és célirányos belső ellenőr­zési vizsgálatokat egy független ügyvédi iroda végzi?" Vagy, hogy „igaz-e, hogy olyan jegyzőt sze­retnének a XVII. kerület­ben, akinek nincs jogi végzettsége?" „Igaz-e, hogy az elmúlt napok­ban, hónapxikban politi­kai boszorkányüldözés folyik a hivatalban?" Kovács István el­mondta: „saját bőrün­kön tapasztaljuk embe­reken átgázoló, lejárató, eltaposó taktikájukat. Arroganciájuk, pökhen- diségük mellett sajnos eltörpül sok területen látható és tapasztalható hozzá nem értésük. Mentalitásuk, módsze­reik véleményem szerint már-már a Rákosi-rend- szert idézik." Végezetül azt kérte, „hogy felszóla­lását ne támadásnak, ha­nem rövid kijózanító ér­tékelésnek vegyék". gyűlési képviselő is köz­A fővárosi önkormányzat 2005-ben - a Podmaniczky Program keretében - hároméves út­felújítási programot indított, amelynek eredményeképpen ez év végéig megújul a főváro­si kezelésű utak több mint 40 százaléka. A megszorító intézkedések miatt a tervezett fel­újítások egy részét nem végzik el a fővárosban, ám jó hír, hogy Riz Levente közelmúltban Hagyó Miklósnál tett látogatása során elérte, hogy a fővárosban Rákosmentén minden betervezett útfelújítást elvégeznek. Március 22-én, csütörtökön megkezdődött a XVII. ut­ca felújítása a Ferihegyi út és a Liszt Ferenc utca között. A képviselő-testület tagjai Barna Andor - SZDSZ 5. evk„ ISB-elnök - minden hó 1. szerdáján 17-18-ig a Kaszáló utcai Csicsergő óvodában. Dr. Benkő Péter - MSZP - telefonon egyeztetés után a Kaszáló u. 45. sz. alatt. Tel: 253-0477. Or. Bényi Zsolt - Fidesz 9. evk., EB-elnök - a hónap utol­só csütörtök 17—18 óra, Rákoshegyi Közösségi Ház. Csorba Béla - KDNP-MIÉP, VFB-elnök - előzetes telefon egyeztetés után (253-3328) a KDNP Péceli út 220. szám alatti székházában. Derczbach Istvánné - MSZP - minden hónap 1. keddjén 17-18-ig az Újlak utcai iskolában. Dr. Dombóvári Csaba - Fidesz, 17. evk. - minden hónap 1. csütörtökén 18-19 óráig a Csekovszky Ár­pád Művelődési Házban. Dunai Mónika - Fidesz, 14. evk. - minden hónap 2. csü­törtökén 18-19 között a Rákoscsabai Közösségi Házban. RÁK Dr. Fachet Gergő - Itthon Rákosmentén Egyesület - előzetes egyeztetés alapján, tel.: 253-3330, (képvi­selő-testületi iroda). Fejér Gyula - Fidesz, 8. evk. - hónap utolsó csü­törtökén 17-18 óra között a Rákoshegyi Közösségi Házban. Dr. Fenke Ferenc - KDNP-MIÉP, 12. evk., SZLB-el- nők - minden hónap 2. csütörtökén 18-19 között a Rákoscsabai Közösségi Házban. Virág Mihály egy útépítési beruházás anomáliáiról beszélt

Next

/
Thumbnails
Contents