Hírhozó, 2007 (17. évfolyam, 1-21. szám)
2007-03-22 / 5. szám
NKORMANYZAT 4 jr Újjáéledhet a Rákos-patak A polgármester sikeres tárgyalásai a fővárosban Riz Levente polgármester március 10-én találkozót kezdeményezett Hagyó Miklós főpolgármester-helyettessel (MSZP) fontos kerületi beruházások érdekében. A budapesti városházán lezajlott megbeszélés eredményes volt: a főváros és az Európai Unió támogatásával jelentős fejlesztések indulhatnak meg Rákosmentén. dával azt kívánta jelezni, hogy a régi vezetés miképpen űzte a gyakorlatban takarékos gazdálkodást a kerületben. A vita során később Fohsz Tivadar alpolgármester is felhozott egy példát az előző önkormányzati ciklus pazarlására: a világ legdrágább muskátlijaival sikerült feldíszíteni a kerületi villanyoszlopokat. A testület még néhány vitriolos szócsatával tarkított közjáték után - Soltiné Kis Katalin módosító indítványának befogadása mellett - többségi szavazással (16 igen, 7 nem és 3 tartózkodás mellett) elfogadta a kerület idei költségvetési rendeletét. Ami - tegyük hozzá - „csak" egy költségvetés és nem szentírás. Vagyis a későbbiekben is mód lesz rá, hogy megalapozott, a kerületi lakosság érdekeit szolgáló előterjesztésekkel módosítani Fohsz Tivadar Kiss Lajos lehessen. A választási kampányban adott-kapott sebek előbb-utóbb begyógyulnak, és akkor talán ebben a kerületben sem az üléspont határozza meg majd a testületi tagok álláspontját a konkrét szakmai kérdésekben. A költségvetés megszavazása előtt Riz Levente polgármester is ígéretet tett arra, a későbbiekben a most el nem fogadott módosító indítványokat megvizsgálják és amelyekre anyagi lehetőségük lesz, beépítik később a költségvetésbe. Barna Andor 'S. Torkos A Hírhozó kérdésére Riz Levente polgármester elmondta: több jelentős XVII. kerületi fejlesztés tervével kereste meg a főpolgármester-helyettest. A főváros partnerségét, együttműködését kérte az uniós pályázati pénzek elnyerése érdekében. A Hagyó Miklóssal történt tárgyalás nyomán megegyezés született abban: Budapest kerületünk több jelentős fejlesztési elképzelését támogatja, s a terveket uniós pályázatként előkészíti, benyújtja. A főváros által benyújtott pályázatok jó eséllyel indulnak az uniónál- húzta alá a polgármester. Riz Levente felvetette, a XVII. kerületet az Örs vezér térrel összekötő buszsáv kialakításának ügyét, ami 1,2 milliárd forint értékű beruházás. A javaslatot, mint elmondta, támogatja a főváros, így 2007-ben uniós pályázatot nyújt be a megvalósítás érdekében. A tárgyaláson kerületünk polgármestere szorgalmazta a fővárosi kezelésű Rákos-patak felélesztését, betonágyból való kiszabadítását, környezetének parkosítását, valamint kerékpárút kiépítését. Remek hír, hogy a soksok éve tervezett ügy végre támogatást nyert, itt is fővárosi uniós pályázat készül. A XVII. kerületből induló kerékpárút végig a Rákos-patak mentén a Dunáig fog kiépülni. A Rákos-patak újjáéledhet. Riz Levente fölvetette a vasúti közlekedés javítását, helyi vonatjárat indítását a XVII. kerületből. A főpolgármester-helyettes ezt az elképzelést támogathatónak ítélte, ígéretet tett, hogy felveti a MÁV-val folytatott tárgyalásain. Polgármesterünk szóba hozta a főváros 2007. évi útfelújítási programját is, amelyből az 5 milliárdos állami támogatás megvonása miatt az idén több út kimarad. A kapott tájékoztatás szerint megnyugodhatunk, mert a XVII. kerületi utak mindegyike bennmarad a programban, tehát idén megvalósul felújításuk. A betonteknővé silányított patak A képviselő-testület tagjai Fohsz Tivadar - Fidesz, 10. evk. - a hónap 1. csütörtökén 17-18 óráig a Rezgő utcai óvoda, a hónap 2. csütörtökén 17-18-ig a Sági utcai bölcsődében, a hónap 2. péntekén 17-18-ig a Rákoskerti Művelődési Házban. Hatvani Zoltán - Fidesz, 11. evk. VGB-elnök - a hónap 1. keddjén 8.30-9.30-ig a Rákoskerti Művelődési Házban, a hónap 2. péntekén 17-18-ig a Rákoskerti Művelődési Házban, telefonon történő bejelentkezés alapján a bejelentő lakásán (mozgásában korlátozottak esetén) tel.: 06-30-944-0203. Or. Hoffmann Attila - MSZP, PB-elnök - a hónap 4. csütörtökén 17-19 óráig a Kaszáló u. 45. sz. alatt. Horváth Tamás - Fidesz, 15. evk. - a hónap 1. keddjén 18 órakor a Diadal Úti Általános Iskolában. Or. Hrutka Zsolt - MSZP, JKB-elnök - hónap 1. hétfőjén 18-19-ig a Kaszáló u. 45. sz. alatt. Kiss Lajos - MSZP, 6. evk., KÖB-elnök - minden hó 4. hétfőjén 17-19-ig az MSZP-irodában, a Kaszáló u. 45. sz. alatt. Koszorúsné Tóth Katalin - független, 1. evk. - hónap 1. hétfőjén 17-18-ig a Hófehérke óvodában. Kovács István - Itthon Rákosmentén Egyesület - előzetes egyeztetés alapján, tel.: 06-20-569-2300.