Hírhozó, 2006 (16. évfolyam, 1-11. szám)

2006. november / 10. szám

12 2006. NOVEMBER

Díjazott 2005-ben:

Szelepcsényi Ernő 1959. október végén a helyi nemzetőrség parancsnoka volt.

Díjazottak 2006-ban:

Cserni Attila édesanyja lebetegedett, így nem lehetett nemzetőr, de november 4-én érte jött jó barátja, Kőtelepi Lajos (nemzetőr), akivel karabélyokkal és néhány gránáttal rendelkeztek a géppuskával felszerelt rohamlövegek és a tankok ellen, mégis sikerült megállítani őket. A harc a jelenlegi Sugárút és Péceli út sarkánál kezdődött. Itt volt a kiegészítő parancsnokság. Az oroszok rálőttek a magyar zászlóra. Egy fiatal postásgyerek tüstént viszonozta. Az oroszok nem maradtak adósok. A mellette lévő cseresznyefa gallyait aprította a géppuska. A postásgyerek beugrott a vízóra aknájába. A kapu beton oszlopánál Cserni Attila foglalta el a helyét. A harckocsin egy bőrkabátos komisszár rálőtt először. Szürkülni kezdett, és özönlöttek a fegyveresek. Az oroszoknak egy tank jött a segítségére. Ágyújuk egy füstölgő szélű lyukat lőtt a templom ajtajába. A lövedék nem roncsolta az oltárt, de tönkretett egy kis haranglábat. Az oroszok kocsija már égett, végül visszavonultak Pécel irányába.

Kőtelepi Lajos (posztumusz) már 1948-tól kezdve szervezkedett fiatal társaival együtt (Szabó Attila, Kalina János stb.) a rendszer ellen. Hajózási technikus végzettséget szerzett. 1955-ben elítélték a társaival együtt. Céljuk: röpcédulák gyártása, robbanóanyagok gyűjtése, lőszer gyűjtése azért, hogy az eljövendő rendszerváltást segítsék akár fegyveresen is. 1955-ben letartóztatták és nyolc év börtönre ítélték. 1956. november 1-jén kiszabadították. Rákoscsabára ment, ahol nagyapjának Kämmerer bácsinak cipészműhelye volt. Az ő betegsége miatt csak akkor jelentkezett a nemzetőrségbe, amikor az oroszok támadásáról hír érkezett, november 4-én. Akkor került a fodrászszövetkezeti csoportba. (Különböző csoportokba osztották a forradalmárokat.) Fegyverzetük néhány kézigránátból, dobtáras géppisztolyból, Molotov-koktélokból állt. Céljuk a Pest felé tartó orosz egységek fel- tartóztása volt. Tenni akartak azokért is, akik a belvárosban harcoltak. Dél körül egy szovjet páncélkocsi és egy ponyvás szerviz teherautó közeledett Pécel felől. Felkészültek a harcra. A Szabadság sugárút sarkánál Palkó László kilőtte a ponyvás teherautó kerekét. A páncélkocsi tovább ment, valószínűleg segítségért. A teherautón nyolc szovjet katona ült, a vezetőfülkében három. A kibontakozó tűzharcban három orosz katona (egyikük egy őrnagy) az életét vesztette. A teherautó kigyulladt és leégett. Kb. másfél óra múlva két orosz harckocsi érkezett. Az egyik a vasút felől a Szabadság sugárúton, a másik Rákoskeresztúr felől. Az első harckocsi lövést adott le a Szabadság sugárút sarkán lévő kiegészítő parancsnokság épületére (ma a kis1956-2006

iparosok szövetségének háza). A bent levők azonnal kimenekültek, de harc folytatódott. Az egyik harckocsi folyamatosan lőtte a Szabadság sugárutat (a templomot is belövés érte), a másik kimentette az orosz katonákat és halottakat. Már sötétedett, amikor a harckocsik elmentek Keresztúr felé. Kőtelepi Lajos nem hagyta el az országot. A bíróság előtt vállalta a lövéseket, ezért első fokon halálra ítélték őt és Kalina Jánost. A tárgyalás másodfokán (szokatlanul) helyszíni szemlét tartottak, ahol nem lehetett egyértelműen megállapítani, hogy ő lőtte-e le valamelyik orosz katonát, ezért a büntetését életfogytiglanra változtatták. Az 1970-es évek elején szabadult. A rendszerváltás után kárpótlási jegyéből földet, traktort vásárolt és Monoron gazdálkodott 2000-ben bekövetkezett haláláig.

Schlekmann György (posztumusz) 1956 októberében részt vett a Kisgazda- párt újraszervezésében és munkájában. A megalakult nemzeti bizottság megbízásából segítette Rákoskeresztúr élelmezését, részt vett a kerület rendjének és biztonságának szervezésében. 1957. március 12-én rendőri szervek házkutatást tartottak nála, fegyvert kerestek, de nem találtak. Elvitték a család féltve őrzött Kisgazdapárt története című könyvét. Az első letartóztatása 1957. márciusában volt, ezután június 5-én a kistarcsai börtönbe vitték, majd a Kozma utcai gyűjtőfogházban vizsgálták ügyét. Bírói ítélet nem született, nem tudtak vádat emelni ellene. 1957. október 25-én, 7 hónap múlva szabadult.

Szász János és barátai, Szabó Attila (aki megkapta kerületünk 56-os kitüntetését) Cserni Attila, Kőtelepi Lajos, Palkó László, Márton Pihe Győző már egészen fiatalon szervezkedtek, hogy a remélt rendszerváltozásban fegyveresen részt vehessenek. Az Államvédelmi Hatóság 1955. július 5-én tartóztatta le őket és Szász János politikai fogollyá vált három év börtönbüntetéssel. A forradalom következtében 1956. november 1- jén szabadult a Kőbányai Gyűjtő Fogházból, és november 2-án barátaival együtt jelentkezett a rákoscsabai nemzetőr parancsnokságon. Állandó éjszakai szolgálatban voltak, feladatuk a szovjet csapatok megfigyelése és jelentése, az akkor érvényben lévő tűzszünet ellenőrzése és az éjszakai közlekedők igazoltatása. November 4-én, amikor a szovjet csapatok megtámadták Budapestet, a rákoscsabai nemzetőr parancsnokság azt a parancsot kapta, hogy a szovjet támadást akadályozzák meg úgy, ahogy tudják. Szász János és barátai kiépítettek egy lőállást a parancsnokság közelében. Dél körül jött a Zrínyi utca felől egy szovjet páncélozott gépjármű fedélzeti géppuskával, amit egy teherautó követett géppuskákkal felfegyverzett katonákkal megrakodva. Valahol eldördült az első lövés és a rákoscsabai csata elkezdődött. A szovjetek mindenre és mindenhová lőttek. Szász János és barátai kilőtték a teherautó kerekét, de az még elgurult a Sugár út sarkáig. A sarkon lévő kiegészítő parancsnokságon nemzetőr harcállás volt, így össztűzzel fogadták a támadókat. A páncélozott jármű azonnal elmenekült, otthagyta a teherautót és a katonákat. Körülbelül kétórás harc után szovjet tankok jöttek Keresztúr felől. A nemzetőrségnek nem volt tankelhárító fegyvere, csak a második világháborúból maradt kézifegyverekkel és néhány kézigránáttal rendelkeztek, ezért elhagyták az épületeket, és más lőállásokat kerestek, hogy fel tudják venni a harcot a tankokkal. Besötétedés- sel a fegyverek elhallgattak, a tankok felszedték a katonáikat és a halottaikat, majd távozásukkal - Szász János elmondása szerint - véget ért a rákoscsabai csata. Szász János még visszament a hajózáshoz dolgozni. December 9-én a hírekben hallotta, hogy a volt politikai foglyok menjenek vissza a börtönükbe a személyazonosító igazolványukért, semmi bántódá- suk nem lesz. így rászánta magát, visz- szament a gyűjtőbe, és annak irodájában találkozott egy volt rabtársával, aki már rabruhában volt. Jánosra is ez várt. Szász János visszanyerte lélekjelenlétét, és sikeresen megszökött a gyűjtőből. Egyenesen haza, felkereste barátait, mivel azok nem voltak otthon, ezért csak üzenetet hagyott és másnap hajnalban útnak indult Ausztriába, majd Kanadába és az USA-ba ment. Távollétében letar- tóztatási parancsot adtak ki ellene, így nem jöhetett haza 34 évig. Szász János 1990-ben tért vissza az USA-ban született fiával, és azóta mindketten lemondták az amerikai állampolgárságukat. Hazajövetele után Szász János megkapta a semmisségi határozatot az 1956 előtti per kapcsán, és szintén részesült az 56-os Emlékérem és a Nemzeti Helytállási Emléklap kitüntetésben.

(Forrás: XVII. kerületi önkormányzat; Budapest Főváros Levéltára)