Hírhozó, 2006 (16. évfolyam, 1-11. szám)
2006. november / 10. szám
10 2006. NOVEMBER 1956-2006 9HIRH0Z0 Adózunk az ünnepnek 1956. október 23. Forradalom tört ki Magyarországon, amikor a szovjet csapatok kivonását, szabad választásokat, többpártrendszert, a sztálinizmussal való szakítást, a cenzúra eltörlését, a politikai foglyok szabadon bocsátását és a mezőgazdaság megreformálását követelték. A lengyel szolidaritási tüntetésnek indult forradalomban a diákokhoz felfegyverzett munkások is csatlakoztak. Ledöntötték Budapesten a Sztálin- szobrot, megostromolták a rádió székházát. Eldördültek az első lövések. Nagy Imre miniszterelnök október 28-án elismerte a forradalmat, majd szabad választásokat ígért és kivonatta a szovjet csapatokat Budapestről. A forradalom ettől fogva a győzelem felé haladt. November 1-jén bejelentette az ENSZ-nek Magyarország semlegességét és kilépését a Varsói Szerződésből, amelynek elismerését kérte a nagyhatalmaktól. Ugyanezen a napon Kádár János főtitkár az MSZMP megalakulását jelentette be, és a szocialista társadalmi rend megóvására szólított fel. November 3-án többpárti koalíciós kormány alakult. November 4-én a Budapestre bevonuló szovjet csapatok leverték a magyar népfelkelést. 3652 ember esett el a harcokban, 230 főt kivégeztek, több százan hagyták el az országot. A történelemkönyvekből hiányzott ezeknek a napoknak a krónikája, így még a mi nemzedékünk is csupán ellenforradalomként hallott az ötven évvel ezelőtti eseményekről. Ma már szabadságharcként beszélünk az akkori október-novemberről. Lapunk összeállításában azon cél vezérelt bennünket, hogy túlmutassunk az általános történelem bemutatásán, és rávilágítsunk 1956 helyi jelentőségére, képet adjunk a kerület 1956-os októberi eseményeiről, a forradalom utóvédharcairól. A forradalom ötvenedik évfordulója Magyarország valamennyi polgárának történelmi ünnepe. Még közöttünk élnek, élhetnek azok, akik közvetlenül részt vettek a forradalomban, illetve a megtorlás elszenvedői voltak, vagy utódaik révén még elérhetők az egykori forradalmárok, illetve a megtorlás áldozatai. P. Tóth Erzsébet A helyi önkormányzat az 1956. évi októberi forradalom és szabadságharc idején a nemzet szolgálatában és a haza védelmében szerzett helyi érdemek elismerésére 1998-ban 1956-os Emlékplakettet alapított. Az emlékplakett mindazoknak adományozható, akik az 1956. évi forradalom és szabadságharc idején fegyverrel harcoltak a független és demokratikus Magyarországért a XVII. kerület területén, vagy a harci cselekmények idején ugyan XVII. kerületi polgárok voltak, de máshol harcoltak; akik a forradalom idején XVII. kerületi polgárok voltak és személyi szabadságukat az 1956 eszméihez való ragaszkodásukért korlátozták; akik a XVII. kerületi nemzeti bizottságban, munkástanácsokban, demokratikus pártokban, nemzetőrségben, valamint más forradalmi szervezetekben jelentős tevékenységet fejtettek ki. Az emlékplakett posztumusz adományozható azoknak, akik XVII. kerületi polgárként a független és demokratikus Magyarországért az 1956. évi októberi forradalom és szabadságharc idején, illetve azzal összefüggésben életüket áldozták. Díjazott 1998-ban: Kurdi Zoltán, aki 1956. október 30-án megjelent a nemzeti bizottság jelölőgyűlésén, indítványozta a rendőrség lefegyverzését. Megszavazta a nemzeti bizottság határozatait, és több kommunista funkcionárius letartóztatását javasolta. 1956. november 4-én a nemzeti bizottság ülésén a szovjetek elleni harc szükségességéről beszélt. Díjazottak 1999-ben: Almási László, aki 1956. október 31-én jelentkezett nemzetőrnek Rákoscsabán. 1956. november 4-ig járőrszolgálatot teljesített. 1956. november 4-én a nemzetőrség épületében maradt és részt vett a harcok előkészületeiben. Délután a rákoscsabai malomnál társaival leváltani készült az ottani járőröket, de amikor a Kossuth utca felől a páncélosok zaját hallották, odamentek. Amikor újabb szovjet harckocsi érkezett, elmenekült, visszatért a nemzetőrparancsnokságra, ahol fegyverét leadta. Machács L^jos (posztumusz) a Kisgazdapárt volt tagja, 1956. október 30-án kezdeményezte egy pártközi értekezlet összehívását, amely azután a nemzeti bizottság jelölőgyűlésévé vált. 1956. október 31-én a nagygyűlésen a nemzeti bizottságba jelölték, és javaslatára leváltották Kőhalmi L.-t, a VB Oktatási Osztályának vezetőjét. Aznap és 1956. november 2-án tárgyalt Dudás J.-el, beszámolt a XVII. kerületben történtekről. Megszavazta a nemzeti bizottság határozatait, javasolta a gimnázium igazgatójának leváltását, a Fővárosi Ügyészségen eljárt a kerületi ügyész leváltása érdekében. 1956. november 4-én a nemzeti bizottság ülésén a szovjetekkel szembeni ellenállást szorgalmazta. Dr. Szabó Tibor, az ’56-os eszmék melletti kiállásért kapta a díjat. Válóczy Istvánt, a XVII. kerületi nemzetőrségben kifejtett tevékenységéért díjazták. Díjazottak 2000-ben: Géczi József (posztumusz) 1956. október 26-án munkatársaival bement a szakszervezetbe, hogy bemondják, hogy üzemük (Angyalföldi Vasszerelvény Gyár) 1956. október 27-én felveszi a munkát. Ezt megbánva elhatározta, hogy ő is harcolni fog a szovjet csapatok ellen és csatlakozott a Corvin közi felkelőkhöz. Először az orvosi rendelőben dolgozott, később megszervezte a környéken lévő holttestek összeszedését és eltemetését. 1956. október 30-án a parancsnokság megbízásából a győri küldöttséget átkísérte Maiéter Pál ezredeshez. Maiéter a Kossuth Akadémiához küldte, hogy a legénységét és tisztikart megnyerje a forradalomnak. Itt egy tehergépkocsi tetejéről beszédet tartott a jelenlévőknek, ennek hatására a tisztiiskola parancsnokai közül több személyt letartóztattak, és fegyvereket szállítottak a Kilián laktanyába. A Corvin közben 1956. október 30.-tól fegyvert és ruhát Géczi aláírására adtak ki. A fogdaőrséget arra utasította, hogy a letartóztatottaktól érdeklődjenek az ÁVH-s beosztottak nevei és címei iránt. Naponta kétszer-háromszor kihallgatta a foglyokat. 1956. november 3- án nemzetőri igazolványokat állított ki, és intézte a parancsnokság belső őrségének ügyeit. 1956. november 1-jén részt vett két ÁVH-s beosztott elhurcolásában. 1956. november 4-én hajnalban egy főhadnagy kíséretében a Parlamentbe indult, hogy jelentse Nagy Imrének a szovjet csapatok támadását, de már nem tudtak oda eljutni.
