Hírhozó, 2006 (16. évfolyam, 1-11. szám)

2006. szeptember / 8. szám

8 2006. SZEPTEMBER ÖNKORMÁNYZAT fHIRHOZO Tervezik a szakorvosi rendelőintézet bővítését A Ferihegyi úti, főváros által működtetett ren­delőintézet már jó ideje bővítésre szorul. Az el­múlt időszakban a helyi önkormányzat támoga­tásával lift épült és több rendelőhelyiség meg­újult. Az emeletráépítésre, ezzel együtt a bőví­tésre sem kell talán már sokat várni. Az önkormányzat támogatásával elké­szültek a kerületi szakrendelő bővítésé­nek és felújításának tervei - tájékoztatta lapunkat Barna Andor alpolgármester. A szakorvosi rendelőintézet átalakításá­nak több célja van. Egyrészt osztályai jelenleg csak részben mű­ködnek a Fe­rihegyi úti központi épü­letben. Ezért szükséges a külső épüle­tekben műkö­dő osztályok - tüdőszűrő ál­lomás, tüdő­gondozó, pszi­chiátriai gon­dozó és addiktológia, bőr- és nemibeteggondozó, onkológia - a központi épületben való elhelyezése, de nélkülözhetetlenné vált az 1970-es évek elején épült intézmény rekonstrukciója is. A külső épületekben működő osztá­lyok elhelyezésének érdekében a szak­orvosi rendelő területét emeletráépítés­sel bővítik. A földszinten üzemelő radio­lógia mellett kap helyet a tüdőszűrő, il­letve külön bejárattal a tüdőgondozó. Az épületben működő osztályok nagy része a helyén marad, néhány, a betelepülő rendelők egy részével új szintre költö­zik. Megvalósul a teljes akadálymentesí­tés. Az összes vizesblokk átépítésre ke­rül, akadálymentes wc-k kialakításával. Az általános felújítás elsősorban a gépé­szeti és elektromos hálózatokat, vala­mint a homlokzatot is érinti. Az épületbe tűzjelző, biztonságtechnikai, valamint egységes számítógép rendszert telepíte­nek. Az emeletráépítéssel 1065 m2-rel bő­vül az intézet területe. Tervek tehát már vannak, a megvalósítás a források függ­vényében történhet. G. I. Zavadszky Gábor nagylelkűségéről, a mérkőzésen tanúsított sportszerűségé­ről mesélt. 2002-ben Zavadszky Gábor Szilágyi Antal sporttanácsnokkal, Földvári Gá­borral és Paulik Józseffel egy alapít­ványt hozott létre a kerületi és agglome­rációban élő gyermekek sportolási lehe­tőségének biztosítására, az egészséges életmódra nevelésre. Az alapítvány elnöke, Szakái Béla és az RTK elnöke, Szilágyi Antal avatták fel végül a mellszobrot, Dombrádi Ist­ván alkotását. A művész egy másik mi­nőségében is szerepelt: a szobor leleple­zése után elszavalta az erre az alkalom­ra írt költeményét Zavadszky Gábor em­lékére. A BLSZ nevében Kovács Attila elnök és Kovács Gyula titkár koszorút helyezett el a szobornál, majd az RTK utánpótlás fiatal sportolói egy-egy szál rózsát tettek a talapzathoz. Ettől a naptól az RTK labdarúgó pálya új neve Zavadszky Gábor Utánpótlás Bázis. A szoboravatót követően először az MTK és az RTK utánpótlás 1993-ban született gyermekeiből álló csapata mérkőztek meg egymással, itt 0:12 lett az eredmény a vendégek javára. A „na­gyok”’ meccsén a Zavadszky Barátai Te­am az RTK és MTK edzőiből, az alapít­vány vezetőiből és kuratóriumi tagjaiból álló együttessel csapott össze. Utóbbin az eredmény 3:1 lett a sporttársak javá­ra, de hát ez nem is csoda, hisz olyan nagynevű futballisták léptek pályára, mint Illés Béla, Lisztes Krisztián, Szűcs Lajos, Hrutka János, Szeiler József vagy Hajdú Attila. Szabó A. Zavadszky emléke tovább él Augusztus 20-án a Rákosmen­ti Testedző Kör pályáján több száz látogató vett részt Zavadszky Gábor, a januárban elhunyt labdarúgó (posztu­musz díszpolgár 2006) mell­szobrának ünnepélyes felava­tásán, majd az emlékére rende­zett két futballmeccsen. Az eseményt Arató Ger­gely államtitkár, Dunai Antal, az MLSZ alelnöke, egyben az elhunyt volt edzője, Kovács Attila, a Budapesti Labdarúgó Szövetség elnöke, Ács József és Lázár Vilmos kerületi dísz­polgárok, Alexa György országgyűlési képviselő, dr. Hoffmann Attila polgár- mester, Barna Andor alpolgármester, számos önkormányzati képviselő, vala­mint természetesen Zavadszky Mónika, Gábor özvegye, illetve édesapja és sporttársai, barátai is megtisztelték je­lenlétükkel. Dr. Lamperth Mónika bel­ügyminiszter a szervezők felé eljuttatott gondolatait Alexa György olvasta fel, majd Arató Gergely be­szélt az avatásról. Kiemel­te, hogy a veszteség elle­nére az emlék velünk ma­rad, hisz Zavadszky nyo­mot hagyott maga után rö­vid életében. Hajdú Attila labdarúgó avatóbeszédé­ben szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy a mell­szobor kézzel fogható bi­zonyíték arra, hogy Zavadszky szelleme to­vábbra is köztünk él. Sze­mélyes élményeit is meg­osztotta a hallgatósággal:

Next

/
Thumbnails
Contents