Hírhozó, 2006 (16. évfolyam, 1-11. szám)

2006. január / 1. szám

W HÍRHOZÓ TÁJÉKOZTATÓ 2006. JANUÁR December 22-én volt 61 éve, hogy a he­lyi ellenállók és a Táncsics Mihály Egyetemi Ellenállási Zászlóalj tagjai - egyedüliként hazánkban - szovjet segít­ség nélkül elűzték a náci és nyilas erőket az akkor még önálló Rákoshegyről. En­nek emlékére 1988 óta minden évben koszorúzást rendeznek a Baross utca elején álló Gottfried-ház (mely 1944-ben a nyilas központ volt) falán lévő emlék­táblánál. Tavaly a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) a Tán­csics Mihály Egyetemi El­lenállási Zászlóalj, az ön- kormányzat, az MSZP, a Magyar Kommunista Mun­káspárt és az SZDSZ képvi­selői helyezték el koszorúi­kat. Ezt követően a Rákos­hegyi Közösségi Házban folytatódott a megemléke­zés, ahol először a MEASZ XVII. Kerületi Szervezetének elnöke, Rajos Sándor köszöntötte az egybegyűl­teket, s tolmácsolta a betegsége miatt idén távolmaradó Göncz Árpád volt köz- társasági elnök - aki a Táncsics Zászló­alj tagjaként itt sebesült meg annak ide­jén - üdvözletét. A megemlékezések so­rát Devánszkiné dr. Molnár Katalin, ke­rületünk országgyűlési képviselője foly­tatta, akinek polgármestersége idején, 2000-ben valósult meg az emléktábla felállítása. Hangsúlyozta, jó lenne, ha valóban pártok feletti lenne az antifa­siszta és terror ellenes harc, és minden­ki saját ügyének tekintené azt. Akikre most emlékezünk, azok a tanúságtevők arra, hogy voltak emberek, akik a legne­hezebb időkben is tudtak és mertek ten­ni. Rájuk büszke lehet az ország, mert felszabadították saját erejükből ezt a kis községet - zárta mondandóját. Őt dr. Vö­rös József, az Egyetemi Táncsics Zászló­alj rangidős parancsnoka követte, majd Döme Piroska a MEASZ tagja, egykori aktív ellenálló figyelmeztetett arra, ma sem ismerik el eléggé az egykori esemé­nyeket. A hozzászólásokat a rákoshegyi csoport „benjaminja”, az akkor mind­össze 17 esztendős László István zárta, felelevenítve a nyolcvanas évek elején elindított mozgalmukat, mellyel sikerült elismertetni az addig elhallgatott „önfel­szabadítás” történetét. Dudás László Tájékoztató a súlyos mozgáskorlátozott személyek 2006. évi támogatásáról A többször módosított 164/1995. (XII. 27.) kormányrendeletben meghatáro­zott kedvezmények formái, a támogatá­sok orvosi feltételei, jövedelem értékha­tárhoz kötöttsége, valamint a támogatás összegei változatlanok maradnak 2006- ban is. Közlekedési támogatást csak az a sú­lyos mozgáskorlátozott személy kaphat, aki a kérelem benyújtásának idején nem részesül súlyos fogyatékos támogatás­ban a Területi Államháztartási Hivatal­tól (TÁH). A 2006. január 1. és 2006. áp­rilis 30. között benyújtható kérelemhez csatolni kell a nyilatkozat nyomtatványt arról, hogy nem részesül fogyatékossági támogatásban, vagy az OOSZI I-II. fokú orvosszakértői bizottságától kapott nem minősül súlyos fogyatékosnak igazolást. Az orvosi szakvélemények nem vál­toztak. Az új kérelmezőknek, a 2005-ben orvosi minősítés miatt elutasítottaknak, a változhat minősítéssel jelzett mozgás- korlátozottaknak, vagy a minimum hét pontot el nem érő végleges minősítésű- eknek csatolni kell a háziorvos által ki­töltött I. fokú orvosi szakvéleményt. A jövedelmeket bizonylatokkal kell igazolni. Minden jövedelemforma igazo­lását csatolni szükséges - beleértve a családi pótlékot, iskoláztatási támoga­tást, gyermektartás-díjat is. A kérelmező családjában az egy főre jutó 2005. évi havi átlagos nettó jövede­lem nem haladhatja meg a legkisebb öregségi nyugdíj 2,5-szeresét. A felnőtt súlyos mozgáskorlátozottnál a saját ház­tartásában eltartott kiskorú gyermekei születési anyakönyvi kivonatának fény­másolatát is csatolni kell a benyújtott kérelemhez. A munkaviszonyban lévők­nél munkáltatói jogviszonyt, a tanulók­nál a tanulói jogviszonyt szükséges iga­zolni. A személygépkocsi-szerzésnél (hosz- szabbításnál is), személygépkocsi átala­kításnál (hosszabbításnál is) az előzőek­ben felsoroltakon túl csatolni kell: a jo­gosítvány fénymásolatát, nyilatkozat I. és nyilatkozat II. nyomtatványokat is. Az önkormányzat tájékoztatja nyugdí­jas mozgáskorlátozott ügyfeleit, hogy a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság a 2005. évi nyugdíj összesítőket 2006. január végéig postázza. Mozgáskorlátozottak támogatásához szükséges nyomtatványok és felvilágo­sítás a polgármesteri hivatal Ügyfélszol­gálati és Okmányirodájában szerezhető. Szerk. Pályázati felhívás Budapest Főváros XVII. kerület Önkor­mányzata pályázatot hirdet a XVII. ke­rület, Dormánd utca - Napiás utca - Jászapáti utca által határolt területen a 131516 hrsz-ú, 131517 hrsz-ú, 131518 hrsz-ú, 131520 hrsz-ú és a 131521 hrsz-ú üres telekingatlanok és a Napiás utca 62. szám alatti, 131514 hrsz-ú beépített in­gatlan értékesítésére. Az ingatlanok területe összesen 4314 m2, minimális vételára, amely tartal­mazza a telkek és az épület értékét: bruttó 89.000.000 Ft. A pályázat nyerte­sének a Kerületi Szabályozási Terv el­készítésének költségét, 2.125.000 Ft-ot is meg kell térítenie. Az ingatlanok intézményi övezetbe so­roltak, víz, villany, gáz, csatorna közmű­vesítéssel rendelkeznek. A közművek kiépítettségéről és a rá­csatlakozási lehetőségről a közmű válla­latok tudnak nyilatkozni. A beépített in­gatlanon leromlott műszaki állapotú épület található, ami korábban ABC áru­házként üzemelt. Az épület műszaki adatai: 345 m2 a bruttó alapterülete, az épületből kizáró­lag a tartószerkezetei használhatók fel esetleges hasznosítása esetén. A területre Kerületi Szabályozási Terv készült, mely alapján a területet élelmiszer áruház építési célra lehet hasznosítani. A terület beépíthetősége: 35%, minimális zöldfelület: 35%. A szabályozási terv a 131517 hrsz-ú, a 131516 hrsz-ú és a 131514 hrsz-ú ingat­lanok Napiás út felé eső határvonalát megváltoztatta, így az ingatlanok terüle­te módosul. A telekszabályozás végre­hajtása a pályázat nyertesének feladata. A pályázatot írásban „Napiás ABC” jel­igével kizárólag postai úton lehet be­nyújtani az alábbi címre Lakás-17 Va­gyonkezelő Kft. (1173 Bp. XVII., Gyökér u. 20.). A pályázat benyújtásának határideje: 2006. január 25. (postai feladás legké­sőbbi dátuma). A pályázatban fel kell tüntetni: pályá- zó/k nevét, címét, cégek esetén 30 nap­nál nem régebbi cégbejegyzési kivona­tot és aláírási címpéldányt, egyéni vál­lalkozóknál vállalkozói igazolvány má­solatát, a terület tervezett felhasználásá­nak leírását, egyéb, a pályázó által fon­tosnak tartott információt. A beérkezett pályázatokat a Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő­testülete bírálja el. A szerződés vevő általi aláírásával egy időben kerül sor a vételár előleg befize­tésére, melynek összege a vételár 40%-a. A teljes vételár kiegyenlítésének határ­ideje a Budapest Főváros Önkormányza­ta elővásárlási jogról való lemondó nyi­latkozatának kézhezvétele után 5 mun­kanapon belül. Részletesebb tájékozta­tás kérhető a Lakás-17 Vagyonkezelő Kft. Vagyongazdálkodási Csoportjánál, a 253-0753 vagy 253-0752 telefonszá­mokon.

Next

/
Thumbnails
Contents